A hűségidő ára és következményei

router modem wifi wi-fi internet
Wifi router (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A hírközlési törvény értelmében semmiképpen sem lehet arról szó, hogy az előfizetőnek minden esetben kötbért kellene fizetnie, ha a hűségidő előtt él a felmondásával – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.
Vágólapra másolva!

Ma már bármilyen internet, kábel tv, vagy telefon előfizetést kötünk, ott lebeg a szemünk előtt a kérdés „vajon van olcsóbb megoldás?".

Általában, ha valamihez olcsóbban szeretnénk hozzájutni, annak valamilyen feltétele van, jelen esetben általában fogyasztóként vállaljuk, hogy meghatározott ideig az érintett szolgáltató ügyfelei maradunk. Ez az úgynevezett hűségidő.

Mi történik akkor, ha valami változás következik be?

Az olcsóbb szolgáltatás felajánlása sok esetben bevett gyakorlat és csábító ajánlat. Legalábbis első látásra. Ha valakinek például csak a szolgáltatás ára számít, akkor egy kisebb kötöttséggel (hűségidő) el is érheti.

Ez a kötöttség azzal jár, hogy nem határozatlan, hanem határozott időre létesít szerződést a szolgáltatóval. Azonban ennek az is lényegében a következménye, hogy a felek vállalják, hogy felmondással ezalatt az idő alatt nem szüntetik meg a szerződést.

Ha a fogyasztó él ezzel a lehetőséggel, akkor azzal kell számolnia, hogy ezt a szerződési pont „megszegése" miatt, kötbér fizetési kötelezettsége keletkezik. Ennek részleteit mindig az adott előfizetési szerződés határozza meg. A kötbér mértéke azonban nem lehet korlátlan.

Mit mond a törvény?

A hírközlési törvény esetén a határozott idejű szerződés főszabály szerint 12 hónapra szólhat. Akkor is legfeljebb 24 hónapra szólhat a határozott idejű jogviszony, ha az előfizetéshez készüléket is vásárol az előfizető.

A hírközlési törvény értelmében azonban arról semmiképpen sem lehet szó, hogy az előfizetőnek minden esetben kötbért kellene fizetnie, ha a hűség idő előtt él a felmondásával. Ilyen az az eset, ha az előfizető lakcíme megváltozik és kéri a szolgáltatás az áthelyezését erre a címre, azonban a szolgáltató ezt műszaki okokból nem tudja teljesíteni.

Ekkor az előfizetőnek lehetősége van arra – a törvény erejénél fogva – hogy az előbbiekről szóló értesítést követő 15 napon belül azonnali hatállyal – például a kötbérre történő kötelezés nélkül- felmondja a jogviszonyt.

És ha a szolgáltató hibázik?

De ez történik abban az esetben is, amikor a szolgáltató a kijavítási határidő elteltét követő 15 napig nem tudja a hibát kijavítani, vagy ha szolgáltató valós és saját érdekkörébe tartozó hibajelenségeket egy meghatározott kvóta felett nem képes kijavítani.

Forrás: Rawpixel / Pexels

A lényeges, hogy szerződéskötéskor valóban célszerű átgondolni azt, hogy fenn tudjuk, fenn akarjuk-e egyáltalán tartani az érintett előfizetési szerződést az abban vállalt határidő végéig.

Ha mégis a hűségidő adta kedvezménnyel szeretnénk leszerződni, azonban valamilyen váratlan körülmény okán kezdeményeznénk a szerződés megszüntetését, célszerű az üzletszabályzatban ennek módjáról, mentesülési esetiről és esetleges hátrányos jogkövetkezményeiről tájékozódni – tanácsolták végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.