A tévesen vásárolt és a lejárt gyógyszer visszavitelének szabályai

Probiotikum kpszula, gyógyszer capsule, conceptual illustration microbiome gut bacteria VIRUS microbes microbiota artwork
Probiotikumkapszula (számítógépes grafika)
Vágólapra másolva!
Kezdünk hozzászokni, hogy az interneten vásárolt termékeket nyugodt szívvel visszaküldhetjük, illetve, az üzletben vásárolt ruhát is visszacserélik a legtöbb helyen akkor is, ha mi néztük el a méretet. A D.A.S. JogSzerviz szakértői szerint azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy gyógyszerek esetében ez nem így van.
Vágólapra másolva!

Mit tehetünk a tévesen vagy feleslegesen vásárolt, esetleg régi, így már lejárt, nem ritkán „örökölt" gyógyszerekkel?

A gyógyszer-visszaváltás szabályai szigorúak, a tévesen kiszolgáltatott gyógyszer vagy az OGYÉI által visszahívott gyógyszer kivételével gyógyszert visszavenni nem lehet – fejtették ki a D.A.S: JogSzerviz szakértői.

Mikor van mód gyógyszervisszahívásra?

Gyógyszervisszahívásra általában akkor kerül sor, ha kiderül, hogy a termék minősége nem megfelelő.

A gyógyszertár érdekkörében felmerült okból tévesen, vagy a nem megfelelő minőségben kiszolgáltatott gyógyszert - a nyugtán szereplő térítési díjának vagy árának visszafizetése mellett - a kiadást követő 5. nap nyitvatartása végéig köteles visszavenni az a gyógyszertár, ahol azt a vásárlást igazoló dokumentum alapján kiadták.

Az így visszavett gyógyszert újra kiadni nem lehet. Fontos, hogy nem minősül tévesen kiszolgáltatott gyógyszernek, ha az orvos tévesen ír fel valamit. Visszavételre tehát csak akkor köteles a gyógyszertár, ha ott hibáztak, akkor is csak 5 napon belül.

A bontatlan csomagolású gyógyszerek kérdése

Gyógyszerészek gyakran kénytelenek magyarázni, hogy egyéb esetekben akár lejárati időn belül, bontatlan csomagolású gyógyszereket sem vehetnek vissza.

Ennek oka az, hogy a gyógyszerek esetén nem kockáztatható, hogy nem megfelelően tárolt, szennyezett vagy kicserélt gyógyszert adjanak ki újra, hiszen a nem megfelelő gyógyszernek komoly egészségkárosító hatása van.

Forrás: Science Photo Library/ROGER HARRIS/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Roger Harris/Science Photo Libra

Az el nem fogyasztott gyógyszereket tehát vissza nem válthatjuk, de minden esetben a gyógyszertárba vigyük vissza, ahol intézkednek a megfelelő hulladékkezelés iránt.

A gyógyszerek lakossági hulladékba környezetvédelmi és egészségbiztonsági okokból nem kerülhetnek – figyelmeztettek végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.