Káresemény az áruházban: amikor nem a termék hibája okoz kárt

A lakásod egyik legfontosabb bútordarabja: ezekre a szempontokra figyelj a vásárlás előtt!
Vágólapra másolva!
Megtörtént eset, egy hazai áruházban egy hatéves gyermek lábára esett egy falnak támasztott, fából készült díszkeret. Az áruház valóban hibázott a termék elhelyezését és csomagolásának hiányát illetően, ugyanakkor felmerült még egy fontos tényező, nevezetesen a károsulti közrehatás. A D.A.S. JogSzerviz szakértői járják körül a jogi helyzetet.
Vágólapra másolva!

Bizonyára sokan találkoztunk már egy-egy ingóság hibájával, amikor nem kevés utánajárást és fáradságot igényelhet a nem megfelelő teljesítésből eredő igények érvényesítése. Mi a helyzet a vásárlás során elszenvedett károkkal?

A D.A.S. JogSzerviz szakértői szerint egy-egy nem megfelelően elhelyezett vagy tárolt termék leesése, eldőlése könnyen vezethet személyi sérüléshez; a konkrét ügyben éppen egy hatéves gyermek lábára esett egy falnak támasztott, fából készült díszkeret.

A termék, bár nem volt kiállítási darab, nem került becsomagolásra, és nem a polcon kapott helyet, a többi eladásra szánt termék közt.

Szerencsés körülmény, hogy a gyermek sérülése nyolc napon belül gyógyult, elsődlegesen felületi hámsérülések, véraláfutások és enyhébb rándulás keletkezett, a szülők ugyanakkor megalapozottan vonták kérdőre az áruházat a nem megfelelően tárolt termék által okozott kár miatt.

Ki hibázott és miben?

A testi sérülés, mint a testi épség és egészség, mint személyhez fűződő jog sérelme, a gyermek oldalán sérelemdíjat alapozott meg, melyet törvényes képviseletében szülei érvényesíthettek.

Az egyeztetés folyamatában kiderült, hogy az áruház valóban hibázott a termék elhelyezését és csomagolásának hiányát illetően, ugyanakkor felmerült még egy fontos tényező, nevezetesen a károsulti közrehatás.

Az üzlet bejáratánál és az egyes részlegek folyosóin látható figyelemfelkeltő táblák szöveggel és piktogrammal hívták fel a figyelmet arra, hogy bizonyos életkor alatti gyermekek nem csupán szülői felügyelettel léphetnek be az áruházba, de a nagyobb termékeket akár a gyermek számára elérhető magasságban tartalmazó osztályokon kizárólag a szülő kezét fogva tartózkodhatnak, éppen a hasonló problémák elkerülése végett.

Forrás: Thinkstock

Tekintettel arra, hogy a gyermek a káresemény időpontjában szüleitől ugyan látó- és hallótávolságon belül, de releváns távolságra tartózkodott, a károsulti közrehatás megvalósult, hiszen nem állt fenn minden körülmény, mellyel a baleset megelőzhető lett volna.

Ez a közrehatás ugyan az igényt nem eliminálta, de összegszerűségét befolyásolta.

Természetesen balesetek a legnagyobb körültekintés mellett is előfordulhatnak, ugyanakkor a károsulti közrehatás fogalmának és joghatásainak ismeretében mindig tanúsítsunk kiemelt óvatosságot, figyelmet az ehhez hasonló esetekben – hangsúlyozták végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.