Vágólapra másolva!
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ötödik alkalommal írt ki és pályáztatott meg végrehajtói álláshelyeket. Az igazságügyi miniszter döntése alapján 13 új kolléga tette le az esküt 2019. augusztus 7-én ünnepélyes keretek között, az Igazságügyi Minisztérium magasrangú vezetőinek részvételével.
Vágólapra másolva!

A 2015-ben indult megújulás jegyében 2019 augusztusában ismételten kizárólag jogász végzettségű, magasan képzett kollégákkal bővült a végrehajtói állomány. Az új végrehajtók között korábban többen végrehajtó-helyettesként dolgoztak éveken át, van, aki jogtanácsosként, vagy ügyészként gyakorolta hivatását, amelyet a kinevezett kollégák 2019. augusztus 1. napjától végrehajtóként folytatnak tovább.

Kinevezésük előtt a pályázók a végrehajtási területet és általánosságban a jogi ismereteiket érintő tudásukat személyes meghallgatás keretében bizonyították.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar szándéka továbbra is az, hogy a végrehajtási eljárások hatékonyságát kiemelkedő szakmai tudással rendelkező, végrehajtói szakvizsgát teljesített önálló bírósági végrehajtókon keresztül garantálja, akik a végrehajtói szakmában szükséges, szerteágazó jogi ismeretekkel és releváns szakmai gyakorlattal, magas kvalitású, esetlegesen további szakjogászi vagy más felsőfokú végzettséggel és jogi szakvizsgával is rendelkeznek.

A 2017 és 2018-as évek során összesen: 90 új önálló bírósági végrehajtó lépett hivatalba.

2015-ben az összes végrehajtó csupán 25 %-a rendelkezett jogi végzettséggel, 2019-re a kinevezések kapcsán az arány megfordult, s mára közel a tagság 2/3-a, 150 végrehajtó rendelkezik jogi végzettséggel – emelte ki megnyitó beszédében dr. Petrik Béla a Kar hivatali szervének vezetője.

A 13 újonnan kinevezett önálló bírósági végrehajtó, első sorban középen dr. Vízkelety Mariann államtitkár, dr. Völner Pálállamtitkár, dr. prof. Szabó Imre miniszteri biztos, és a Kar elnöksége, hivatalvezetője. Forrás: Magyar Bírósági Végrehajtói Kar

Az elmúlt három év kinevezései alapjaiban változtatták meg a Kar összetételét: a 40 év alattiak aránya ugrásszerűen megnőtt, a Kar jelentős „fiatalitáson" esett át.

A nemek szerinti megoszlás is jelentős változáson ment át, hiszen a korábbi férfias szakmából sikerült a pályázatok útján egy egészségesebb belső arányt kialakítani, s különösen a 30-50 év közötti korsávban nőtt jelentősen a hölgyek létszáma az elmúlt években – mutatott rá dr. Petrik Béla.