A végrehajtási eljárás alapelvei: arányosság és fokozatosság

2019.07.30. 12:24

A végrehajtási eljárás sajátos, sui generis, kizárólag a végrehajtásban érvényesülő alapelvei közül az arányosság és fokozatosság követelményét dr. Zsigmond Diána, a Sárvári Járásbíróság bírósági titkára mutatja be. Az alapelvet a Vht. 5. § (2) bekezdése, valamint 7. § (1) és (2) bekezdése fekteti le, és ahhoz szorosan kapcsolódik a végrehajtást kérő rendelkezési joga, illetve ezen jognak az adós érdekében történő korlátozása.

Dr. Zsigmond Diána szerint elsőként fontos leszögezni, hogy a végrehajtási cselekmények foganatosítását meg kell előznie az adós önkéntes teljesítésre történő felhívásának. A végrehajtó csak az önkéntes teljesítésre nyitva álló határnap vagy határidő eredménytelen leteltét követően intézkedhet a végrehajtási cselekmény(ek) foganatosítása érdekében.

Mit jelent az arányosság és a fokozatosság?

A végrehajtónak a végrehajtás foganatosítása során az eljárás minden szakaszában figyelemmel kell lennie az alapelv megtartására. Az arányosság elve azt jelenti, hogy a végrehajtási módnak igazodnia kell a követelés nagyságához, a fokozatosság elve pedig elsődlegesen azt, hogy a végrehajtási eljárás során elsősorban az adós vagyoni jogai korlátozhatók, és csak kivételesen kerülhet sor az adós személyiségi jogainak korlátozására.

A fokozatosság elve meghatározza továbbá a végrehajtás alá vonható vagyonból történő kielégítés sorrendjét is. A törvényi szabályozás az adóst kisebb mértékben sújtó végrehajtási módoktól halad az adósra nézve leginkább hátrányos végrehajtási cselekmények felé.

A Vht. 7. § (1) és (2) bekezdéseiben írt sorrendiség értelmében a pénzkövetelést rendszerint elsősorban az adós munkabéréből, illetve pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, rendelkezése alatt álló összegből kell behajtani, amennyiben azonban ezen végrehajtási módok számottevően késleltetnék a végrehajtási eljárás befejeződését, az adós bármilyen lefoglalható vagyontárgya végrehajtás alá vonható. Ingatlanra vezetett végrehajtásnak azonban csak akkor van helye, ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból (ingó vagyonából) nem fedezhető, vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki.

Az ingatlanra vezetett végrehajtás szabályai

Az irányadó jogszabályi rendelkezések értelmében a végrehajtó a lefoglalt ingatlan értékesítése iránt a végrehajtást kérő kérelmére akkor intézkedhet, ha a 7. § (2) bekezdése szerint a követelés viszonylag rövidebb időn belüli behajtása másképpen nem lehetséges, és a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló határozatnak a végrehajtó részére történt kézbesítésétől számított 45 nap, lakóingatlan lefoglalása esetén az illetékes jegyző tájékoztatástól számított 60 nap eltelt.

Láthatjuk, hogy a törvény mindaddig védi az adós ingatlan tulajdonát, ameddig a végrehajtás egyéb módjai belátható időn belül eredményre vezethetnek – mutatott rá dr. Zsigmond Diána.

Az ingatlan végrehajtás szabályai körében szükséges kitérni a Vht. 138. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre. Ezen jogszabályhely értelmében a végrehajtó a végrehajtási költség előlegezését és az ingatlan adatainak beszerzését, valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megfizetését követő 3 munkanapon belül intézkedik az ingatlan lefoglalása iránt. A végrehajtónak tehát a fenti határidő elteltét követően törvényben foglalt kötelezettsége az ingatlan lefoglalása iránti intézkedés.

Ezen jogszabályi rendelkezés célja, hogy az adós tulajdonában álló ingatlan biztosíték gyanánt szolgáljon arra az esetre, amennyiben a tartozás az adóstól más módon nem hajtható be. A törvény az ingatlan értékesítése - és nem a lefoglalása - iránti intézkedés megtételének feltételének szabja, hogy a követelés viszonylag rövidebb időn belüli behajtása másképpen ne legyen lehetséges. Az ingatlan lefoglalása azonban még nem jelenti annak értékesítését, azzal a fokozatosság és arányosság követelménye nem sérül, így a végrehajtó erre irányuló intézkedése az alapelv sérelmére hivatkozással alappal nem támadható.

Az arányosság és fokozatosság elve szerint tehát a követelés mértékéhez szükséges és indokolt vagyoni kényszert lehet alkalmazni az adóssal szemben. Ennek megállapításához szükséges a követelés nagyságának és az adós jövedelmi, vagyoni helyzetének összevetése, figyelemmel arra is, hogy a követelés behajtása ésszerű időn belül megtörténjen. Az eljáró végrehajtó az, akinek mérlegelnie kell a behajtandó követelés nagyságának és az adós rendszeres bevételeinek arányát.

Állásfoglalás csak gondos mérlegelés után

Ezen mérlegelés alapján kell állást foglalnia, hogy a követelés a pénzintézetnél kezelt összegre, vagy a munkabérre vezetett végrehajtással viszonylag rövidebb időn belül behajtható-e.

A törvény konkrét határidőt nem állapít meg, nem konkretizálja, hogy az elsődleges végrehajtási módok alkalmazása mikor késleltetné a végrehajtás befejeződését, ahogy az aránytalanul hosszú idő fogalmának meghatározását sem találhatjuk meg a törvény rendelkezései között. Konkrét határidő megállapítására a végrehajtási ügyek különbözősége okán nincs is lehetőség.

Az ügyben eljáró végrehajtó, illetve adott esetben a bíróság feladata ennek meghatározása, figyelemmel az ügy körülményeire, a különböző végrehajtási cselekmények időszükségletére, a követelés nagyságára és jellegére, a felek személyi és vagyoni viszonyaira, a konkrét ügy sajátosságaihoz igazodva. A végrehajtónak rendkívül körültekintően kell eljárnia, és figyelemmel kell lennie a végrehajtást kérő követelés behajtáshoz fűződő érdekére, valamint az eljárás ésszerű időn belül történő befejezésének követelményére is.

A végrehajtást foganatosító bírósághoz előterjesztett végrehajtási kifogások egy jelentős részét teszik ki azok a kérelmek, melyek az alapelv megsértésére hivatkozással támadják a végrehajtó intézkedését. Az alapelv megsértése nemcsak az adós jogainak sérelmével járhat. A végrehajtást kérő érdeke, hogy követeléséhez minél hamarabb hozzá jusson, a követelés „túlbiztosítása" azonban nem csak a fokozatosság és arányosság követelményének sérelméhez vezethet, hanem jelentős többletköltséget is okozhat számukra.

Forrás: Dennis Skley/Flickr

Ingatlan lefoglalása esetén ugyanis az ingatlan-nyilvántartási eljárási díjak összegének megelőlegezése a végrehajtást kérő feladata, amely kisebb összegű követelés esetén az alapelvi sérelem mellett indokolatlan végrehajtási költségeket is generál.

Az arányosság és fokozatosság elvéhez szorosan kapcsolódik a végrehajtást kérő rendelkezési joga. Ennek értelmében a végrehajtást kérő döntésétől függ, az adós milyen vagyontárgyából kéri követelésének kielégítését. A végrehajtást kérő ezen jogosítványa értelmében a végrehajtási módok alkalmazása a végrehajtást kérő végrehajtási kérelembe foglalt nyilatkozatától függ.

A Vht. 8. § (1) bekezdése szerint a végrehajtást kérő a végrehajtás elrendelésekor a végrehajtható okiratban az adós valamennyi vagyontárgyára kiterjedő (totális) végrehajtást kérhet, illetve rendelkezhet úgy is, hogy csak az adós munkabérére vagy a pénzügyi szolgáltatónál kezelt, rendelkezésére álló összegre, esetleg csak valamely általa megjelölt ingó- vagy ingatlan vagyonára kéri a végrehajtás foganatosítását.

Ezen végrehajtási módok közül továbbá többet is megjelölhet. Rendelkezési joga körében nyilatkozhat úgy is, hogy az adós egyéb vagyonára kizárólag a fizetési számlára vezetett végrehajtás, vagy a munkabérből származó jövedelem letiltásának eredményétől függően kéri a végrehajtást. A végrehajtást kérő rendelkezési joga akkor is érvényesül, ha a felek a kölcsön fedezetének szolgáló ingóságokat a végrehajtás alapjául szolgáló kölcsönszerződésben megjelölik.

A végrehajtást kérő nem csupán a szerződés biztosítékából, hanem az adós bármely vagyontárgyából kérheti a követelésének bírósági végrehajtás útján történő kielégítését. A végrehajtást kérő rendelkezési jogosítványa ugyanakkor arra már nem terjed ki, hogy ingó foglalásnál sorrendet állapítson meg, ez a jog ugyanis a Vht. szabályai alapján a végrehajtót illeti meg. Hangsúlyozni szükséges, hogy a végrehajtást kérő ezen jogosítványát az arányosság és fokozatosság követelményei között gyakorolhatja, az elv így a végrehajtást kérő rendelkezési jogának korlátját is jelenti.

Fentiek alapján elmondható, hogy az arányosság és fokozatosság követelménye a végrehajtási eljárás talán legfontosabb alapelvi normája. A jogalkotó célja, hogy alkalmazásával a végrehajtási eljárás során az adós a lehető legkisebb érdeksérelmet szenvedje el úgy, hogy a végrehajtást kérő érdekei is érvényre jussanak. Ennek biztosítása az eljáró végrehajtók, végső esetben pedig a végrehajtást foganatosító bíróságok feladata – húzta alá végezetül dr. Zsigmond Diána.

(A publikáció eredetileg az Executio VIII. évf. 1. számában, 2019. márciusában jelent meg – a szerk.)