A közös képviselő ellenőrzése és a számvizsgáló bizottság

EMBERI LAKHELY épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA lakópark város
Budapest, 2013. október 29. A Corvin sétány átépítésének 2. ütemében átadott új épületegyüttes egyik társasháza Budapest VIII. kerületében, a Józsefvárosban 2013. október 29-én. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Vágólapra másolva!
Társasházban lakók gyakran vetik fel a társasház ügyeit intéző közös képviselő ellenőrzésének szükségességét. Egyes esetekben általános bizalmatlanság, más esetekben konkrét érdeksérelem, vagy vita miatt merül fel a kérdés, hogy milyen módon lehet felelősségre vonni őt – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.
Vágólapra másolva!

Az egyes tulajdonostársak jogosultságai mellett kevés szó esik a kollektív ellenőrzési lehetőségről, holott egyértelmű, hogy a társasházi törvény ennek szélesebb teret biztosít – fejtették ki a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Ennek egyik formája a számvizsgáló bizottság, melyet abban a társasházban, amelyben huszonöt lakásnál több lakás van, a közösség gazdálkodásának ellenőrzésére kell megválasztani.

A számviteli bizottság bármikor ellenőrizhet

A számvizsgáló bizottság a társasház azon szerve, amely bármikor ellenőrizheti a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság ügyintézését.

A polgári jog alapelveiből kiemelhető rendeltetésszerű joggyakorlás elve tehát szinte az egyetlen korlátja annak, hogy a számvizsgáló bizottság mikor, milyen gyakorisággal néz a közös képviselő tevékenysége után.

A bizottság havonta ellenőrzi a közösség pénzforgalmát, illetve komolyan példázza a neki szánt szerepet az az előírás, miszerint ez a választott szerv véleményezi a közgyűlés elé terjesztett javaslatot.

Így különösen a számviteli szabályok szerinti könyvvezetés és beszámoló alapján elkészített éves elszámolást és a következő évi költségvetést, valamint a szervezeti-működési szabályzat által meghatározott értékhatár felett a bemutatott számlákat is.

A jogosultságok hatékony kihasználása

A bírói gyakorlat szerint a számvizsgáló bizottság véleményének hiánya a jogszabály és az SZMSZ erre vonatkozó előírása ellenére sem teszi érvénytelenné a közgyűlés határozatát.

A bizottság véleményezése csupán lehetőség a társasház, és kötelezettség a számvizsgáló bizottság részére, általános kötelezettséggé, érvényességi kellékké tétele azonban azért is kizárt, mert a törvény értelmében számvizsgáló bizottság sem működik valamennyi társasházban.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a társasház tulajdonosi közösség, melynek szervezete a közösség működésének, a tulajdonosi érdekek védelmének a célját szolgálja.

Ezen érdekek védelmének egyik legfontosabb eszköze a tulajdonosok megfelelő információkkal történő ellátása, mégpedig megfelelő gyakorisággal.

A hatékony társasházi működés és a tulajdonosi érdekek megfelelő védelme tehát szükségessé teszi, hogy a tulajdonostársak olyan bizottságot válasszanak, amelynek tagjai hatékonyan kihasználják a jogszabály által biztosított jogosultságokat – tanácsolták végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.