D.A.S. JogSzerviz: a gyermekek után járó pótszabadság

anya gyerek tanulás házi feladat Szidás helyett dicsérj és figyelj! - Így növelheted gyermeked önbizalmát
Vágólapra másolva!
A Munka törvénykönyvének rendelkezése alapján a szülőket a gyermekeik után, az alapszabadságon felül további pótszabadság illeti meg. A D.A.S. JogSzerviz szakértői jelen írásukban kizárólag a Munka törvénykönyv hatálya alá tartozó eseteket veszik számba, különös tekintettel a különélő szülőre vonatkozó előírásokat.
Vágólapra másolva!

A kiindulási alap, hogy a Munka törvénykönyve alapján az alapszabadságon felül milyen mértékű pótszabadság illeti meg a munkavállalót, amennyiben gyermeke van – fejtették ki a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A Munka törvénykönyvének 118.§-a alapján, a munkavállalót a 16 évnél fiatalabb gyermeke után pótszabadság illeti meg.

A gyermekek száma a meghatározó

Ennek mértéke a gyermekek számától függ. Így egy gyermek esetén két nap, két gyermek után 4 nap, míg kettőnél több gyermek után összesen 7 nap pótszabadság illeti meg a munkavállalót.

A fentiekben részletezett pótszabadság az érintett gyermek születésének évében már megilleti a munkavállalót.

Ugyanakkor addig vehető igénybe, amíg a gyermek a 16. életévét betölti. A munkavállalónak ezekről a tényekről – az együttműködési kötelezettség jegyében - külön kell a munkáltató számára – írásban nyilatkozni.

Speciális eset: a gyermekétől különélő szülő

A fentiekhez képest azonban speciális eset áll fenn, amennyiben a gyermekétől külön él az érintett szülő. Hogyan kell ekkor a fenti szabályokat értelmezni, azaz vajon megilleti-e a különélő szülő a gyermek után járó pótszabadság?

A fenti kérdésre a választ szintén a Munka Törvénykönyve adja meg. A kérdésnek megválaszolásához az a döntő, hogy a munkajogi szabályok értelmezése szempontjából ki minősül gyermeknek?

Forrás: Shutterstock

A 294.§-ban foglalt rendelkezések alapján, a törvény gyermeknek tekinti a családok támogatására vonatkozó szabályok szerinti saját háztartásában nevelt vagy gondozott gyermeket.

Mindebből tehát az következik, hogy amennyiben a gyermek, akire tekintettel a pótszabadságot igényli a munkavállaló, nem a munkavállaló háztartásában él, sajnos nem jogosítja fel a pótszabadság igénybevételére a különélő szülőt.

Ugyanakkor, ha a gyermek a szüleivel egy háztartásban él, akkor mindkét szülő jogosult az érintett gyermek után a pótszabadságot igénybe venni – hangsúlyozták végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.