Kevés a bejelentővédelmi ügyvéd, pedig erre több mint két éve lehetőség van

justitia jusztícia bíróság jog
Budapest, 2011. december 14. Justitia szobra az aulában, a Legfelsőbb Bíróság épületében, Budapesten. A kormány által átalakított bírósági rendszerben a Legfelsőbb Bíróság megváltozott jogkörökkel, Kúria néven folytatja tevékenységét 2012. január 1-jétől. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A törvény lehetővé teszi, hogy a munkáltató közérdeket vagy nyomós magánérdeket védő magatartási szabályainak, illetve a hatályos jogszabályokban foglalt követelményeknek a sérelme megfelelően feltárásra és kivizsgálásra kerüljön és az ilyen bejelentések fogadásával, illetve vizsgálatával ne maga a foglalkoztatói szervezet, hanem egy bejelentővédelmi ügyvéd foglalkozzon. Ennek szabályait mutatja be a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Kéri Ádám kifejtette: a munkáltató, valamint annak gazdasági társasági formában működő tulajdonosa (a továbbiakban együtt: foglalkoztatói szervezet) közérdeket vagy nyomós magánérdeket védő magatartási szabályokat állapíthat meg. Ezen túlmenően a foglalkoztatói szervezet a jogszabályok, valamint az előbbiekben vázolt magatartási szabályok megsértésének a vizsgálatára visszaélés bejelentési rendszert hozhat létre.

Ennek a rendszernek az az alapvető célja, hogy a munkáltató közérdeket vagy nyomós magánérdeket védő magatartási szabályainak, illetve a hatályos jogszabályokban foglalt követelményeknek a sérelme megfelelően feltárásra és kivizsgálásra kerüljön. A törvény azt is lehetővé teszi, hogy az ilyen bejelentések fogadásával, illetve vizsgálatával ne maga a foglalkoztatói szervezet, hanem egy bejelentővédelmi ügyvéd foglalkozzon.

Ki lehet bejelentővédelmi ügyvéd?

Az állami és helyi önkormányzati szervnek nem minősülő jogi személy a tevékenységével összefüggő bejelentések fogadásával és kezelésével kapcsolatos feladatok ellátására ügyvéddel megbízási szerződést köthet. Az ilyen ügyvédet hívjuk bejelentővédelmi ügyvédnek.

Nem minden ügyvéddel köthető azonban ilyen tartalmú megbízási szerződés – emelte ki dr. Kéri Ádám. Az ügyvéd nem köthet megbízási szerződést például olyan jogi személlyel, amellyel más megbízási jogviszonyban, munkaviszonyban, munkavégzési kötelezettséggel járó más jogviszonyban áll, vagy amellyel a megbízási szerződés megkötését megelőző öt évben ilyen jogviszonyban állt.

Garanciális szabályként érvényesül, hogy a bejelentővédelmi ügyvéd e tevékenységével összefüggésben javadalmazást vagy más előnyt a megbízó kivételével mástól nem kérhet,és nem fogadhat el. A bejelentővédelmi ügyvédi megbízás létrejöttét az ügyvédnek 15 napon belül írásban be kell jelentenie a területi ügyvédi kamarának.

A bejelentővédelmi ügyvéd nevét, címét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, valamint honlapjának elérhetőségét a területi ügyvédi kamara honlapján közzé kell tenni. A jogintézmény nem túlságosan elterjedt, a Budapesti Ügyvédi Kamara weboldala szerint a kamara területén mindösszesen két bejelentővédelmi ügyvéd található.

Ez a bejelentővédelmi ügyvéd feladata

A bejelentővédelmi ügyvéd a munkáltató tevékenységével összefüggő bejelentéseket fogadja, illetve azokat a megbízástól függően kivizsgálhatja. A bejelentést pedig a jogszabály tágan határozza meg, hiszen annak tekint minden olyan jelzést, amely a jogi személy üzleti érdekét érinti, vagy amely jogszabálysértéssel, a közbiztonság, közegészség vagy a környezet veszélyeztetésével függ össze.

Nem csupán a bejelentés fogalma, hanem a bejelentésre jogosultak köre is tágan került meghatározásra. Bárki tehet ugyanis bejelentést, akinek ehhez méltányolható jogi érdeke fűződik. Ez tehát messze meghaladja a munkavállalói kört, akár az alvállalkozókat, megbízási jogviszonyban lévőket is lefedi – húzta alá a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi iroda szakértője.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A jogintézmény célja a bejelentések bátorítása. Ennek érdekében akként rendelkezik, hogy ha a bejelentés a megbízó vezető tisztségviselőjének cselekményével vagy mulasztásával függ össze, a bejelentővédelmi ügyvéd a bejelentő felügyelőbizottságát, könyvvizsgálóját, a megbízó legfőbb döntéshozó szervét vagy a tulajdonosi jogok gyakorlóját köteles a bejelentésről haladéktalanul értesíteni.

Mivel az elsődleges feladata a bejelentő védelme, így nem csupán a megbízója tevékenységével összefüggő panaszokat fogadja, hanem a bejelentőnek a bejelentéssel összefüggésben jogi tanácsot is ad, tőle szükség esetén tájékoztatást is kér, illetve őt a megtett eljárási cselekményekről, intézkedésekről tájékoztatja. A megbízó rendelkezése szerint ezen felül a panaszok kivizsgálásában is közreműködhet.

A bejelentővédelmi ügyvéd a hozzá érkezett bejelentéseket egyebekben a bejelentő adatainak eltávolítását követően küldi csupán meg a megbízónak. Nem csupán arra köteles azonban, hogy a bejelentő személyére vonatkozó adatokat titokban tartsa, hanem arra is, hogy a bejelentéseket, illetve az ezekkel összefüggő iratanyagot elkülönítve is kezelje.

A bejelentések bátorítására, illetve megfelelő kivizsgálására irányuló célt tükrözi végezetül az a törvényi rendelkezés is, hogy az ügyvéd megbízása kizárólag indoklással mondható fel, s az indoklás nem alapítható nem a törvény célját szolgáló bejelentővédelmi tevékenységre – húzta alá végezetül dr. Kéri Ádám.