A NET-program tapasztalatai a hitelező bank szemszögéből

fhb bank FHB bank bankautomata EGYÉB TÁRGY felülnézet FOTÓ NÉZET TÁRGY
Budapest, 2012. január 11. Egy ügyfél bankkártáyát tesz be egy pénzkiadó automatába (ATM) az FHB Bank XIII. kerületi Váci úti bankfiókjában. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A 2011. évi CLXX. törvény (NET-törvény) célja, hogy mind a hitelezők, mind az adósok, mind az állam számára elfogadható megoldást találjon a jelzáloghitel-törlesztés miatt súlyosan eladósodott hiteladósok helyzetére. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint azonban az eddigi tapasztalatok alapján indokolt lenne a törvény egyértelmű megfogalmazása, amely a NET-programban történő részvétel elbírálási ideje alatt is jobban figyelembe veszi a pénzügyi intézmények érdekeit.
Vágólapra másolva!

Dr. Merics Lajos emlékeztetett: a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.), a Bankszövetség és a Kormány által meghatározott Otthonvédelmi Akcióterv alapján jött létre, azzal a feladattal, hogy a szociálisan legrászorultabb hiteladósok lakásait megvásárolja.

A törvényhozó ennek keretében megalkotta a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011. évi CLXX. törvényt (NET-törvény), amelynek célja, hogy mind a hitelezők, mind az adósok, mind az állam számára elfogadható megoldást találjon a jelzáloghitel-törlesztés miatt súlyosan eladósodott hiteladósok helyzetére.

A program lényege

A NET Zrt. által felállított program lényege, hogy a hiteladós (még ha átmeneti jelleggel is) lemond az ingatlan tulajdonjogáról, de bérlőként otthonában maradhat. A Magyar Állam megvásárolja a felajánlott ingatlant és a hitelező elengedi a hiteladós fennmaradó tartozását.

A hitelező bank ebből következően egyösszegű, az állam által megfizetett pénzösszeghez juthat abban az esetben is, ha a szociálisan leginkább rászorult természetes személy esetében a végrehajtási eljárás lényegében nem vezetne már eredményre.

A törvény szigorú előírásokat tartalmaz a NET-program jogosultsági kritériumai tekintetében. A hiteladós szociális helyzete és a jelzálogingatlan forgalmi értéke ennek során döntő jelentőségű. A NET Zrt. működésével kapcsolatos kormányrendelet külön szabályozza azt is, hogy havonta egy meghatározott számú, 1500 darab lakóingatlan megvásárlására van lehetőség.

Ezen feltételek biztosítják, hogy a program ne jelentsen vállalhatatlan költségvetési terheket, és az állam csak különösen indokolt esetben avatkozhasson be a piaci alapú hitelnyújtás alapmechanizmusába – hangsúlyozta a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Az egyik legvitatottabb rendelkezés

A NET-törvény egyik legvitatottabb rendelkezése a 15. § (1) bekezdése, amely szerint a megvételre felajánlott lakóingatlanra bejegyzett valamennyi végrehajtási jog vonatkozásában a végrehajtás a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 52. § g) pontja alapján szünetel. Kérdésként merül fel ugyanis, hogy a szünetelés az összes végrehajtási cselekményre, vagy kizárólag az ingatlanra vonatkozó végrehajtási cselekmény tekintetében értendő.

A végrehajtási eljárás során a lakóingatlan esetében kizárólag az ingatlan lefoglalásához és értékesítéséhez szükséges végrehajtási jog kerül bejegyzésre. Ebből következően a szó szerinti értelmezés alapján a szünetelés csak az ingatlanra indított végrehajtási cselekményre vonatkozhat.

Az egyértelmű megfogalmazás ellenére a gyakorlatban sokszor azzal érvelnek, hogy a Vht. külön nem szabályozza a végrehajtási eljárás részleges szünetelését – húzta alá dr. Merics Lajos.

További ellenérvként hozzák fel a szó szerinti értelmezés tekintetében, hogy a végrehajtási eljárásokat a maguk teljességében kell szüneteltetni, hiszen a NET Zrt-vel történt megegyezés előtt nem állapítható meg, hogy az adásvételt követően a banknak marad-e fenn és mekkora összegben követelése az adóssal szemben.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A gyakorlatban egyre inkább megvalósuló értelmezés, amely alapján a szünetelésen a teljes, komplett végrehajtási eljárást kell érteni, nem veszi figyelembe, hogy a hónapokat igénylő elbírálási idő alatt a végrehajtást kérőnek semmilyen érvényesítési lehetősége nincsen, hogy jogszerű követelését behajthassa.

Indokolt lenne az egyértelmű megfogalmazás

Amennyiben a lakóingatlan műszaki állapota vagy esetleg az elért kontingensszám miatt, a NET Zrt. nem vásárolja meg az ingatlant, az elbírálási idő a végrehajtás érvényesítése szempontjából könnyen elveszett idő lehet.

Ezt erősíti az a tapasztalat is, amely szerint a NET-adásvételt követően az esetek többségében a pénzügyi intézménynek marad fenn követelése.

Mindezek alapján indokolt lenne a törvény egyértelmű megfogalmazása, amely a NET-programban történő részvétel elbírálási ideje alatt is jobban figyelembe veszi a pénzügyi intézmények érdekeit – javasolta összegzésül a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.