Jalsovszky: versenyjogi checklist M&A tranzakciókhoz

Gazdasági versenyhivatal, GVH
Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!
A cégvásárlások és összeolvadások számos versenyjogi buktatót rejtenek magukban. Erre világítanak rá a Gazdasági Versenyhivatal közelmúltbeli határozatai is, amelyekben a hatóság kétszer egymás után is többmilliós bírságot szabott ki a szabályok megszegőire. Az EU joggyakorlatához képest ez még mindig csak az út elejének tűnik – hívta fel az Origó figyelmét a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban az Európai Bizottság 20 millió euró pénzbüntetéssel sújtotta az Electrabel vállalkozást. Az Electrabel bűne az volt, hogy egy felvásárlás során azelőtt gyakorolt tényleges irányítást a céltársaság felett, hogy a versenyjogi engedélyt megszerezte volna – ismertette dr. Bassola Bálint.

Már büntet hasonló szabálytalanságokért a GVH is. A minap azért szabott ki milliós bírságot, mert a CEE Holding Group Ltd. és az Olympic International Holding Ltd. a Lukoil benzinkút hálózat feletti közös irányításszerzésének cégbírósági bejegyzése és az irányítási jogok vevő általi gyakorlása a GVH engedélye előtt történt meg.

Röviddel ezt követően pedig a GVH 14 millió forint bírságot szabott ki egy tejipari felvásárlás kapcsán, mert a vevő a Versenyhivatal engedélyének bevárása előtt hozott alapítói határozatot, azaz gyakorolta ténylegesen szavazati jogát.

Még ha a GVH által kiszabott bírságok egyelőre el is maradnak a Bizottság bírságainak szintjétől, a versenyhivatali határozatok hűen jelzik, hogy a GVH egyre komolyabb figyelmet fordít a vállalatok közötti összeolvadások versenyjogi megfelelőségére. Érdemes ezért feleleveníteni, mik is a vonatkozó szabályok.

Információcsere a tranzakció előkészítése során

Egy M&A tranzakció lebonyolítása során – kezdve a due diligence-től a szerződéskötésen keresztül egészen a zárásig – a szerződő feleknek számos, különböző típusú és adott esetben mások előtt féltve őrzött adatot és információt kell megosztaniuk egymással annak érdekében, hogy létrejöhessen az üzlet

Ugyanakkor alapvető versenyjogi szabály, hogy ha a résztvevő felek egymás versenytársai, akkor nekik – egészen addig, amíg ténylegesen meg nem valósul az összefonódás (azaz ameddig meg nem kapják a GVH jóváhagyó határozatát) – önállóan, egymással nem koordinálva kell kialakítaniuk üzletpolitikájukat.

Ez egy M&A tranzakció vonatkozásában sok feltételt támaszt. Lényeges, hogy csak olyan információk cseréljenek gazdát a szerződő felek között, amelyek feltétlenül szükségesek a tranzakcióhoz. Egyes stratégiai fontosságú, versenyjogi szempontból releváns adatokat (pl. bevezetni kívánt árak, felmerült költségek, kapacitások, stb.) egyáltalán nem vagy csak megfelelő elővigyázatossági intézkedések mellett cserélhetnek egymással a felek egy átvilágítás során.

Bizonyos esetekben szükséges lehet továbbá annak meghatározása is, hogy az összeolvadni szándékozó vállalatokon belül csak bizonyos személyek férhetnek hozzá egyes szenzitív adatokhoz (ez abból a szempontból is lényeges lehet, hogy amennyiben kútba esik a tervezett összefonódás, akkor elkerülhető az információs kartell esetleges versenyhivatali vádja). Többször alkalmazott megoldás az ún. „lawyer to lawyer" kommunikáció, azaz bizonyos adatokhoz csak a résztvevő társaságok ügyvédei férhetnek hozzá, közvetlenül a résztvevő felek nem.

Lényeges, hogy az átvilágítás megkezdése során ezeket az elveket a felek egyértelműen, írásban rögzítsék, akár a titoktartási megállapodás, vagy az adatszoba szabályzat részeként, akár máshogyan – húzta alá a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.

Összefonódások engedélyeztetése

A versenytörvény már a kezdetek óta tartalmaz szabályokat arra vonatkozóan, hogy egy cégfelvásárláshoz vagy egyéb összefonódáshoz a felek mikor kötelesek kikérni a Versenyhivatal engedélyét. A törvény közelmúltbeli módosítása azonban sok szempontból újradefiniálta a szabályokat.

Dr. Bassola Bálint szerint így most már egyértelmű, hogy az összefonódás – amennyiben az adott bevételi küszöbszámok meghaladásra kerülnek – a GVH engedélyének hiányában nem hajtható végre. Így különösen az összefonódás következtében szerzett szavazati jogok, illetve a vezető tisztségviselők kijelölésére vagy megválasztására vonatkozó jogosultság nem gyakorolható a GVH engedélyének megszerzéséig.

Forrás: Szabó Balázs [origo]

Kiemelkedő jelentőségű ezért az óvatosság a vállalatfelvásárlási szerződések megszövegezése során. Értelemszerűen a versenyhivatali engedély a zárás egyik feltétele kell, hogy legyen. Versenyjogi szempontból értékelendő továbbá, hogy az aláírás és zárás közötti időszakban milyen jellegű befolyást kap a vevő már a társaság működése fölött: a versenyjogi kockázatok elkerülése érdekében célszerű ezt a befolyást a minimálisára csökkenteni.

Konklúzió

A versenyjog láthatóan számos csapdát rejt, amelyeket a feleknek egy M&A tranzakció során figyelembe kell venniük. Ráadásul egyre nagyobb a tét: nem valószínű, hogy a GVH sokáig megáll a jelenlegi, néhány tízmilliós bírságolási szintnél – összegezte végezetül a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.