Külföldi szabálysértések - lezárult egy korszak vége

helyszíni bírság
Vágólapra másolva!
Jellemző mentalitás volt a magyar autós társadalomra, hogy ha külföldön bármilyen szabálysértést elkövetett, akkor ezért a felelősséget a legkevésbé sem kívánta vállalni. Ám egy korszak véget ért, négy ország, Ausztria , Horvátország, Bulgária és Magyarország által kötött megállapodás értelmében az országok használhatják egymás adatbázisát meghatározott szabálysértési ügyekben – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Ha valakinek kézbesítették a határozatot, feltehetően a fehér hollónál is ritkább volt azon osztrák bírságok száma, melyek itthon befizetésre kerültek. Egy korszak véget ért – húzta alá dr. Fodor Ádám. Az európai uniós előírások régóta kötelezték az országokat, hogy tegyék a nyilvántartásukat hozzáférhetővé más államok számára. Ennek mérföldkövéhez értünk el hazánkban is.

Négy ország, Ausztria, Horvátország, Bulgária és Magyarország által kötött megállapodás értelmében az országok használhatják egymás adatbázisát meghatározott szabálysértési ügyekben.

Ezeket a szabálysértéseket ismerjük el kölcsönösen

A kölcsönösen elismert szabálysértések a sebességhatár túllépése, a biztonsági öv használatának mellőzése, áthajtás piros lámpán, ittas járművezetés, kábítószer hatása alatt történő járművezetés, bukósisak viselésének elmulasztása, közlekedés tiltott sávban, valamint mobiltelefon vagy más kommunikációs eszköz jogellenes használata vezetés közben.

A változás lényege abban áll, hogyha például Ausztriában követünk el gyorshajtást, akkor az osztrák hatóság meg tudja keresni az illetékes magyar hatóságot. A magyar hatóság kiadja adatainkat, ezt követően részünkre kézbesítik a kiszabott bírságot.

A külföldi jog irányadó ránk

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint fontos, hogy ilyen esetekben nem a magyar, hanem a külföldi jog irányadó ránk.

Maradva az osztrák példánál, ha nem fizetjük be a bírságot és nem közöljük, hogy ki vezette a járművet, akkor az alap ügy mellett eljárás indul ellenünk azért, mert a hatósággal nem működtünk együtt.

Ez eltérő a magyar szabályozástól, de tekintettel az elkövetés helyére, az osztrák jog előírása lesz irányadó.

Természetesen előfordulhat, hogy tévedett a külföldi hatóság, de ebben az esetben is nekünk kell felvenni a kapcsolatot velük, és fellebbezéssel élni. Ugyanakkor érdemes tisztában lenni azzal, hogy a hazai jogászok kis százaléka bír szaktudással külföldi szabálysértési jogban, és az ő eljárásuk sem olcsó.

Előbbieken túl külföldi ügyvédek segítségét tudjuk kikérni, akinek munkadíja a bírságok sokszorosa lehet, és a siker sem minden esetben garantálható.

Nem merül feledésbe a bírság

A legfontosabb amivel tisztában kell lennünk, hogy mostantól kezdve nem merül a feledés homályába ezen bírások megléte, hanem a magyar adóhivatalon keresztül a külföldi államok végre tudják hajtani azokat.

Fotó: Mudra László [origo]

A változás hatása meglehetősen széles körben érinti a külföldön közlekedő magyar rendszámú autósokat, azokat akik külföldi rendszámmal használja itthon saját autóját és azokat a külföldieket is akik Magyarországon autóznak.

Jelenleg csak a felsorolt országok és Magyarország közt működik ez az információcsere, de feltehetően várható, hogy az együttműködést kiterjesztik uniós szintre, mind a 28 tagállamra – mondta végezetül dr. Fodor Ádám.