Vágólapra másolva!
Az elállási szabályok ismerete a karácsonyi tömeges internetes vásárlások során különösen fontos lehet a fogyasztók számára, hívja fel a figyelmet kétrészes írásában a Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda szakértője.
Vágólapra másolva!

2014-ben jelentős változások következtek be az üzlethelyiségen kívül kötött, illetve távollévők között, így az e-kereskedelem keretében létrejött fogyasztói szerződések szabályozásában – fejtette ki elöljáróban dr. Sándor Judit.

Az egyik legfontosabb módosítást a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) kormányrendelet tartalmazza, amely a fogyasztó által interneten kötött szerződések elállási szabályait is lényegesen megváltoztatta. Az elállási szabályok ismerete a karácsonyi tömeges internetes vásárlások során különösen fontos lehet a fogyasztók számára.

Tájékoztatási kötelezettség

A kormányrendelet részletes tájékoztatási kötelezettséget ír elő a szerződés megkötését megelőzően. Ennek a tájékoztatásnak többek között ki kell terjednie a szerződéstől való elállási vagy felmondási jogra, annak határidejére, egyéb feltételeire, valamint a rendelet mellékletében meghatározott nyilatkozatmintára is.

Az elállási tájékoztatóban ki kell térni továbbá arra is, hogy az elállási jog gyakorlása esetén a termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie (amennyiben azt a kereskedő nem vállalta át).

A Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda szakértője szerint érdemes tudni, hogy ha a vállalkozás elmulasztja az elállási, felmondási jogra, annak részletes szabályaira, határidejére vonatkozó tájékoztatást megadni, az elállási, felmondási határidő tizenkét hónappal megnövekszik.

Amennyiben a vállalkozás a megnövekedett tizenkét hónapos határidőn belül mégis pótolja az elállási jogra vonatkozó tájékoztatást, a határidő a tájékoztatás közlésétől számított tizennegyedik napon jár le.

Az elállási és felmondási jog tartalma, gyakorlása

Üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót elállási jog illeti meg. Ha a szerződés szolgáltatásra irányul, és a teljesítés az elállásra/felmondásra megszabott határidő letelte előtt megkezdődik, a fogyasztót felmondási jog illeti meg.

Az elállási, vagy felmondási jog a fogyasztót indoklási kötelezettség nélkül illeti meg.

A fogyasztó az elállási vagy felmondási jogot az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a kormányrendelet 2. számú mellékletben található mintanyilatkozat kitöltésével gyakorolhatja. A vállalkozás az elállási vagy felmondási jog gyakorlásának lehetőségét megfelelő űrlap biztosításával lehetővé teheti, de ebben az esetben köteles tartós adathordozón visszaigazolni a fogyasztó nyilatkozatának megérkezését.

Forrás: Thinkstock

A kormányrendelet előírja azt is, hogy az elállásból, felmondásból fakadó vita esetén a fogyasztónak kell bizonyítnia, hogy az elállási, felmondási jogát az előírásoknak megfelelően gyakorolta – figyelmeztetett dr. Sándor Judit.

A határidő

Az elállásra és felmondásra nyitva álló határidő tizennégy naptári nap. A tizennégy napos határidő adásvételre vonatkozó szerződésnél a termék átvételének napjától indul. Az elállási jog azonban a termék átvételét megelőzően – a tizennégy napos határidőtől függetlenül – a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja között is gyakorolható. Szolgáltatásra irányuló szerződések esetén az elállási, felmondási jog a szerződés megkötésének napjától indul.

(A Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda szakértője kétrészes írásának második részét hamarosan közöljük – a szerk.)