Vágólapra másolva!
Kihirdetésre került a Magyar Nemzeti Bank elnökének első rendelete a fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos elszámolás módszertanának általános szabályairól – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A legfontosabb kérdések közt szerepelnek, hogy például mit tehetnek a fogyasztók akkor, ha az elszámolás hibás, téves, és mit lehet tenni abban az esetben, ha a pénzügyi intézmény mégis elutasítja a panaszt – emelte ki dr. Kapetz Mónika. (Az átfogó elemzés első és második része itt és itt érhető el.)
Vágólapra másolva!

Amennyiben a fogyasztók úgy érzik, hogy az elszámolásban hiba van, az téves, akkor az elszámolás kézhezvételét követően panasszal élhetnek az adott pénzügyi intézmény felé, az elszámolás kézbesítésétől számított 30 napon belül, melyben kérhetik az elszámolás felülvizsgálatát.

A fogyasztóknak érdemes már ebben a panaszban – melyet akár szóban az adott pénzügyi intézmény egyik fiókjában, akár írásban előterjeszthet - pontosan megjelölni, hogy az elszámolást miért vitatják, az hol tartalmaz számítási hibát vagy helytelen adatot, hiszen ezeket a további jogorvoslati eljárásokban is meg kell majd jelölniük a fogyasztóknak, illetve majd mellékelniük kell az ezt alátámasztó okiratokat.

A pénzügyi intézmény 30 napon belül köteles a panaszt kivizsgálni és indokolt álláspontját a fogyasztónak megküldeni – ismertette a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Mit tehetünk, ha a pénzügyi intézmény elutasítja a panaszunkat?

A bank álláspontjának kézhezvételétől számított ugyancsak 30 napon belül lehetőség van a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulni. A kérelemnek tartalmaznia kell arra irányuló határozott kérelmet is, miszerint a Pénzügyi Békéltető Testület állapítsa meg a következőket.

Állapítsa meg, hogy az elszámolás az általa megjelölt helytelen adatot, illetve számítási hibát tartalmazza, és állapítsa meg a helyes elszámolást, továbbá kötelezze a pénzügyi intézményt annak végrehajtására.

A kérelmező tovább azt is kérheti, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület állapítsa meg, miszerint a panasz nem volt elkésett és így a panasz elutasításának nem volt helye, ezért a pénzügyi intézmény a panaszeljárás keretében a panasszal érdemben köteles foglalkozni és a panaszeljárást az arra irányadó szabályok szerint lefolytatni.

A fogyasztó továbbá annak megállapítását is kérheti, hogy a pénzügyi intézménynek vele szemben az elszámolási kötelezettsége áll fenn, de annak nem tett eleget a bank, kötelezze az elszámolásra – húzta alá dr. Kapetz Mónika.

A kérelemben be kell mutatni az elszámolásban szereplő helytelen adatot, illetve számítási hibát és annak okát is, illetve ha a pénzügyi intézmény a panasz elkésettségére hivatkozott, akkor annak indokát, hogy az miért nem volt elkésett. Mellékelni kell a kérelemben foglaltakat alátámasztó okiratokat is.

Ha lezajlott a Pénzügyi Békéltető Testület eljárása

A Pénzügyi Békéltető Testület eljárását követően a döntés kézbesítését követő 30 napon belül nemperes eljárásban a döntés megváltoztatása kérhető. A nemperes eljárás lefolytatására a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes törvényszék székhelyén működő járásbíróság lesz illetékes. A bíróság határozata ellen felülvizsgálatnak és perújításnak nincs helye, a jogerős, elszámolás tárgyában hozott határozat más polgári eljárásban már nem vitatható.

Sem a panasz benyújtása során, sem a Pénzügyi Békéltető Testület előtti, sem pedig a bíróság előtti eljárásban nem kötelező a jogi képviselet a fogyasztó számára, azonban mind az elszámolás ellenőrzésére, mind az eljárásokban való képviseletre érdemes szakemberek segítségét igénybe venni – hangsúlyozta végezetül a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.