Nem függeszthető fel a végrehajtás, ha külföldön vettük fel a kölcsönt

devizahitelek kúria bankok
Kihirdette a Kúria a devizahitelesek törvényességét.
Vágólapra másolva!
A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény értelmében a kölcsönszerződésen alapuló követelések behajtása iránt folyamatban lévő végrehajtási eljárások egy még megalkotás alatt álló külön törvényben meghatározott időpontig felfüggesztésre kerültek – hívta fel a az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. 
Vágólapra másolva!

Dr. Vida Enikő annak kapcsán, hogy mely kölcsönszerződésekre vonatkozik a moratórium, hangsúlyozta: az egyértelmű, hogy a törvény hatálya a 2004. május 1. napja és a törvény hatálybalépése napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre, azaz pénzügyi intézmény és fogyasztó között létrejött szerződésekre terjed ki.

A törvény a pénzügyi intézmény fogalmát a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényre (Hpt.) utalással határozza meg, amely szerint pénzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás.

Egy nagyon fontos kérdés

Itt merül fel a kérdés, hogy csak a magyar hitelintézetektől vagy a külföldi bankoktól felvett hitelek miatt indult végrehajtási eljárások is felfüggesztésre kerülhetnek-e?

Abban az esetben, ha a külföldi bank a kölcsönt Magyarországon nyújtotta fióktelepén keresztül, vagy úgynevezett határon átnyúló pénzügyi szolgáltatás keretében, akkor az ilyen kölcsönszerződésen alapuló követelések behajtása iránt folyamatban lévő végrehajtási eljárásokat is – a magyar bankoktól felvett kölcsönökhöz hasonlóan- fel kell függeszteni – emelte ki a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Fotó: Mudra László - Origo

Határon átnyúló szolgáltatásnak minősül például az olyan kölcsönnyújtás, amikor a külföldi székhelyű bank a székhelyétől eltérő helyen egy olyan személynek nyújt hitelt, akinek a lakóhelye nem abban az országban van, amelyben a kölcsönt nyújtó pénzügyi intézmény székhelye, telephelye, főirodája, vagy fióktelepe.

Ezek az eljárások folytatódnak!

Ebből az is következik azonban, hogy egy külföldi banktól, külföldön felvett kölcsön behajtására Magyarországon indult végrehajtási eljárások folytatódnak.

A fentiekre tekintettel tehát érdemes figyelemmel lenni arra, hogy milyen, kitől felvett és mikor keletkezett követelés behajtása iránt indult az eljárás, mert amennyiben tévesen került felfüggesztésre az eljárás, a hitelező először a jogszerűtlen intézkedéstől számított 15 napon belül a bírósághoz címzett, de a végrehajtónál benyújtható végrehajtási kifogást nyújthat be – figyelmeztetett dr. Vida Enikő.