Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése

Vágólapra másolva!
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, dr. Fóti Károly az [origo]-nak elmondta: a változás több szempontból is előnyös lesz az ügyfelek számára.
Vágólapra másolva!

Az Allen & Overy szakértője kifejtette: már 2005-ben érződött a változás szükségessége, ekkor indult meg az ügyféligények felmérése, később pedig - a pozitív visszajelzések eredményeképpen - megkezdődhetett a koncepció részletes kidolgozása is. Ez a 15/2010. (X. 12.) számú MNB rendelettel öltött testet, amely idén július elsején lép majd hatályba, egy munkanappal megrövidítve a belföldi forint átutalások teljesítési idejét.

Ami a jelenlegi "rendet" illeti, július elsejéig marad a napi egy utalási ciklus, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy adott számláról egy adott napon megadott zárási időpontig elindított forintösszeg az azt követő munkanapon érkezik meg a megjelölt kedvezményezett bankszámlájára - mutatott rá dr. Fóti Károly. Ebben az utalási folyamatban egy a bankoktól független harmadik szereplő, a Giro Elszámolásforgalmi Zrt. játszik kulcsfontosságú szerepet.

Ez a társaság minden egyes banki nap zárását követően kiszámolja a bankok nettó pozícióját és ennek megfelelően fedezetterhelést és -jóváírást végez a bankok MNB Zrt.-nél vezetett központi számláján. A központi számlákon történő pénzmozgások és a Giro Zrt.-től lekérdezett adatok alapján pedig a bankok jóváírják az átutalt összegeket ügyfeleik megfelelő számláin.

Mi változik?

A fent említett a folyamat július elsejét követően alapvetően nem változik meg, csak egy napon belül többször megy majd végbe, köszönhetően a "négy órás szabálynak" - hangsúlyozta az Allen & Overy szakértője. Ennek alapján az indító pénzforgalmi szolgáltató gondoskodik arról, hogy legfeljebb négy (illetve a belföldi fizetési rendszerhez közvetve kapcsolódó pénzforgalmi szolgáltatók esetében legfeljebb hat) óra teljen el az átutalási megbízás befogadásától a kedvezményezett számláján történő jóváírásig.

Ezáltal még ugyanaznap megérkezik az átutalandó összeg a célszámlára, ha a végső benyújtási határidőn belül nyújtják be - valószínűsíthetően 16:00 óráig, de ezt minden pénzforgalmi szolgáltató maga határozza meg. Az ezt követően indított megbízások esetében a négy óra a következő banki munkanapon azon kora reggeli időponttól számítódik, amikor a pénzforgalmi szolgáltató megvizsgálta a fedezet rendelkezésre állását és elkülönítette azt.

Ezen kívül a jelenlegi éjszakai elszámolási rendszer megmarad minden olyan tranzakció elszámolására, amelyre nem vonatkozik a négy órás szabály. A július elsejei változás ugyanis csak az elektronikus úton (interneten, elektronikus banki rendszeren vagy telefonon - faxon nem), az aznapi teljesítésre meghirdetett belföldi forint átutalási megbízásokra vonatkozik, tehát például a beszedésekre, vagy az euró alapú átutalásokra nem.

Miért előnyös?

A változás több szempontból is előnyös az ügyfelek számára - emelte ki dr. Fóti Károly. Egyrészt az átutaló fél egy nappal tovább használhatja majd a pénzét, hiszen elegendő lesz a fizetési kötelezettség esedékességének napján elindítani a megbízást, ezzel pedig megszűnik az egy munkanapnyi kamatveszteség. Ez igaz a végső benyújtási határidő után benyújtott tételekre is, hiszen azokat csak a következő munkanap reggelén, tehát a teljesítés napján fogják megterhelni, vagyis az átutalandó összeg reggelig még az átutaló fél számára fog kamatozni. Ez azt is jelenti továbbá, hogy a megbízást a végső benyújtási határidőt követően benyújtott ügyfél a terhelésig akár a teljes egyenleget felhasználhatja például egy kártyás vásárlással, vagy készpénzfelvétellel. Ebben az esetben viszont nem fog teljesülni az átutalási megbízás, hacsak időközben nem érkezik újabb fedezet a számlájára.

Másrészt, lehetőség lesz az eddig megszokottnál több adat közlésére és fogadására is, így bővítve és fejlesztve ezzel a bankok közötti kommunikációt. Ráadásul ez az adatforgalom alkalmazkodik az európai szabványokhoz (SEPA szabvány), ezzel segítve a nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező vállalatokat.

Harmadrészt, éleződik majd a verseny az egyes pénzforgalmi szolgáltatók között azáltal, hogy nem lesz már lehetőség ügyfeleket csábítani a napon belüli átutalás lehetőségével, hiszen ez minden pénzforgalmi szolgáltatót kötelez majd - foglalta össze az Allen & Overy szakértője.