Márciustól megszüntetnék a "cégtemetőket"

Vágólapra másolva!
A piaci életben egyre inkább tapasztalt, a hitelezőket és az államot károsító vállalkozói magatartások visszaszorulása érdekében, a gazdasági társaságokról szóló, márciusban hatályba lépő törvény jelentősen megnehezítené a rosszhiszemű cégeladásokat, az úgynevezett "cégtemetők" igénybevételét - értesült az [origo].
Vágólapra másolva!

A márciustól hatályba lépő módosítás kiterjeszti a cégbíróság által a törvényességi felügyeleti jogkörben megszüntetett fantomcégek vezetőire vonatkozó tilalmakat. Így például azokra, akik a fantomcég kizárólagos, vagy többségi részesedéssel rendelkező tagjai voltak a megszüntetési eljárás időszaka alatt.

A tilalom arra is kiterjed, hogy ezek a személyek öt évig nem alapíthatnak, vagy nem szerezhetnek részesedést olyan gazdasági társaságokban, ahol ők lennének a kizárólagos vagy többségi tulajdonosok.

Az új jogszabályok nem csupán a felszámolási eljárásban ki nem elégített tartozások miatt, hanem a cégeljárási törvény szerint megszüntetett bizonyos vállalkozások vezetőire és kizárólagos, vagy többségi tulajdonosaira is tilalmat mond ki.

Erre a tilalomra azzal "szolgálnak" rá az érintettek személyek, ha helytállási kötelezettségüket a hitelezői tartozásokért a bíróság jogerősen megállapította, ám ennek alapján nem tettek eleget a fizetési kötelezettségeiknek.

Tilalom már a végrehajtási eljárás alatt is

A tilalom az egyszemélyes társaságalapításra, illetve gazdasági társaságokban kizárólagos, közvetlen vagy közvetett többségi részesedés megszerzésére egyaránt vonatkozik, és annak hatálya már a végrehajtási eljárás alatt is beáll, tekintettel arra, hogy ezek a személyek a fizetési kötelezettségüket megállapító bírósági határozatban foglaltakat esedékességükkor nem teljesítették.

Ennek a változtatásnak az a lényege, hogy a jelenlegi, még márciusig hatályos szabályozás csak a vezetői tisztségviselésre vonatkozóan mond ki tilalmat.

A tervek szerint a gazdaságban tapasztalt visszaélések, a hitelezők megkárosításával járó cselekmények, a "cégtemetők" azonban ezt a szigorítást indokolttá teszik, mert csak így biztosítható a tisztességes vállalkozók védelme, és így előzhetők meg a közterhek beszedését megakadályozó sorozatos visszaélések.

A módosítás folytán nem szerezhet részesedést olyan gazdasági társaságokban, ahol egyedüli, vagy többségi tulajdonos lenne az a személy sem, aki a fent már említett helytállási kötelezettségét nem teljesítette.

A tilalom a végrehajtási eljárás időtartama és az azt követő öt év. A törvény megalkotói szerint ez a tilalom azért indokolt, mivel számtalan esetben a tulajdonosok csalárd módon úgy bújnak ki a helytállási kötelezettség alól, hogy elidegenítik a társasági részesedésüket, kötelezettségüket nem teljesítik, majd új társaságot alapítanak.

Nem elég a sikertelen beszedési megbízás

Az egységes alkalmazhatóság érdekében meghatározták azt is, hogy a végrehajtási eljárás mikor minősül eredménytelennek - ehhez pedig a jogászi szakma egyetértésével a kialakult bírói gyakorlatot vették alapul.

Ennek megfelelően eredménytelen végrehajtásnak minősül az a végrehajtási eljárás, amely az adós lefoglalható vagyona hiányában szünetel. Az adós megszűnt bankszámlája ellen kezdeményezett sikertelen beszedési megbízás azonban a végrehajtás eredménytelenségének igazolására nem elegendő.

Megszűnt bankszámla esetén a hitelezőnek a végrehajtást az adós egyéb vagyontárgyaira is meg kell kísérelnie, s annak eredménytelenségét a végrehajtásra vonatkozó szabályok szerint kötelező igazolnia. Az eredménytelen végrehajtásról a cégbíróságot a bírósági végrehajtó értesíti.