Eszmélet

1 Földtől eloldja az egeta hajnal s tiszta, lágy szaváraa bogarak, a gyerekekkipörögnek a napvilágra;a levegőben semmi pára,a csilló könnyűség lebeg!Az éjjel rászálltak a fákra,mint kis lepkék, a levelek.2 Kék, piros, sárga, összekentképeket láttam álmaimbanés úgy éreztem, ez a rend -egy szálló porszem el nem hibbant.Most homályként száll tagjaimbanálmom s a vas világ a rend.Nappal hold kél bennem s ha kinn vanaz éj - egy nap süt idebent.3 Sovány vagyok, csak kenyereteszem néha, e léha, locskalelkek közt ingyen keresekbizonyosabbat, mint a kocka.Nem dörgölődzik sült lapockaszámhoz s szívemhez kisgyerek -ügyeskedhet, nem fog a macskaegyszerre kint s bent egeret.4 Akár egy halom hasított fa,hever egymáson a világ,szorítja, nyomja, összefogjaegyik dolog a másikáts így mindenik determinált.Csak ami nincs, annak van bokra,csak ami lesz, az a virág,ami van, széthull darabokra.5 A teherpályaudvaronúgy lapultam a fa tövéhez,mint egy darab csönd; szürke gyomért számhoz, nyers, különös-édes.Holtan lestem az őrt, mit érez,s a hallgatag vagónokonárnyát, mely ráugrott a fényes,harmatos szénre konokon.6 Im itt a szenvedés belül,ám ott kívül a magyarázat.Sebed a világ - ég, hevüls te lelkedet érzed, a lázat.Rab vagy, amíg a szíved lázad -úgy szabadulsz, ha kényedülnem raksz magadnak olyan házat,melybe háziúr települ.7 Én fölnéztem az est alólaz egek fogaskerekére -csilló véletlen szálaibóltörvényt szőtt a mult szövőszékeés megint fölnéztem az égreálmaim gőzei alóls láttam, a törvény szövedékemindíg fölfeslik valahol.8 Fülelt a csend - egyet ütött.Fölkereshetnéd ifjúságod;nyirkos cementfalak közöttképzelhetsz egy kis szabadságot -gondoltam. S hát amint fölállok,a csillagok, a Göncölökúgy fénylenek fönt, mint a rácsoka hallgatag cella fölött.9 Hallottam sírni a vasat,hallottam az esőt nevetni.Láttam, hogy a mult meghasadts csak képzetet lehet feledni;s hogy nem tudok mást, mint szeretni,görnyedve terheim alatt -minek is kell fegyvert veretnibelőled, arany öntudat!10 Az meglett ember, akinekszívében nincs se anyja, apja,ki tudja, hogy az életethalálra ráadásul kapjas mint talált tárgyat visszaadjabármikor - ezért őrzi meg,ki nem istene és nem papjase magának, sem senkinek.11 Láttam a boldogságot én,lágy volt, szőke és másfél mázsa.Az udvar szigorú gyöpénimbolygott göndör mosolygása.Ledőlt a puha, langy tócsába,hunyorgott, röffent még felém -ma is látom, mily tétovázvababrált pihéi közt a fény.12 Vasútnál lakom. Erre sokvonat jön-megy és el-elnézem,hogy' szállnak fényes ablakoka lengedező szösz-sötétben.Igy iramlanak örök éjbenkivilágított nappaloks én állok minden fülke-fényben,én könyöklök és hallgatok. 1934. első félév<< előző    következő >>