Magyarok

Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,Nyisson ajtót nekünk a reménység!Űlünk, űlünk a mindenség szélén,Tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat?És várunk, csak várunk szomjasztó várásban,Átalfolyik rajtunk a világosság,De elhagytuk valahol kőedényeinket,Elhagytunk valahol minden akarástS most minden volt és jövendő szomjúságItt van, itt van, ó nagyon itt van bennünk,Hogy friss kenyereink halomra száradnak!A négylábúak, melyeket megettünk,Most előjönnek és kinevetnek minket,Ezer és harmincegynehány esztendőZuhog végtelen szomorú szemünkbőlS nem birja elmosni buta bűneinket.Most nagyon messze van tőlem a föld,Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok,Keserű számnak ki mutatna cukrot?Ki hinné még el, hogy élni akartok?Jöttem, kölcsönkérjek még ezer kezet,Mert hogy adhatnék eleget kettővel?Két bárány volt én adó két kezemS a farkasok elbántak mindkettővel.Most minden kedvem holtan terül el,Mert levegőtlen vihar a jajom:Leszámitva az ostobaságot,Multunkat, életünket és a gyomraink,Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,Nyisson ajtót nekünk a reménység!1924 első fele<< előző   következő >>