Szervezetten szállított szavazók miatt tettek feljelentést Ózdon

Vágólapra másolva!
Feljelentést tett a rendőrségen az egyik párt, amely szerint Ózd több szavazóköréhez szervezetten szállítanak voksolókat - közölte Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőrség szóvivője.
Vágólapra másolva!

Az egyik párt feljelentést tett a rendőrségen, szerinte ugyanis Ózd több szavazóköréhez szervezetten szállítanak voksolókat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség szóvivője, Gaskó Bertalan. A rendőrség vizsgálja, hogy fennáll-e bűncselekmény gyanúja, eztután dönt a továbbiakról.

Borsod megye 5-ös számú választókerületében a választás második fordulójában három jelölt között dől el a parlamenti mandátum sorsa. Kovács János, a megyei területi választási iroda vezetője szerint a választási bizottságokhoz eddig nem érkezett kifogás a megyéből.