Dávid Ibolya: az MSZP nem tud hiteles ellenzék lenni

Vágólapra másolva!
Nem tud az MSZP hiteles ellenzéke lenni a leendő kormánynak, mert több esetben együttműködött a Fidesszel - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Szerinte ezt bizonyítja, hogy együtt próbáltak összefogni az ellen, hogy az MDF indulni tudjon a fővárosban.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a szocialista párt nem tud hiteles ellenzéke lenni a leendő kormánynak. A pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az MSZP számtalan törvénysértő és gyanús ügyben működött együtt a Fidesszel.

Dávid szerint a Kubatov Gábor beszédéről interneten nyilvánosságra került felvétel miatt a szocialisták tiltakoznak a leghangosabban, viszont szó nélkül támogatják a Fidesz akcióit, ha Bokros Lajos és az MDF elgáncsolásáról van szó. Hozzátette, Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje egyedüliként tisztelte meg a választókat konkrét programmal.

Az MDF választ vár a szocialista párttól arra a kérdésére, vajon miért fogtak össze a Fővárosi Választási Bizottságban Fidesszel és a Jobbikkal, hogy törvénytelen módon megakadályozzák az MDF budapesti indulását. Azt is megkérdezték Lendvai Ildikótól, az MSZP elnökétől, hogy miért szavazott együtt az MSZP és a Fidesz pártdelegáltja az Országos Választási Bizottságban, azt követően, hogy a bírósági döntések igazat adtak az MDF-nek.

Dávid Ibolya arra a kérdésre, hogy az elmúlt kampányokban találkozott-e már szavazókról készített adatbázissal, azt válaszolta: konkrétan még nem látott adatbázist. Arra a felvetésre, hogy a közvélemény-kutatók adatai szerint az MDF nem jut be a következő parlamentbe, a pártelnök azt válaszolta: a közvélemény-kutatóknak vagy rossz a módszerük, vagy manipulálnak, az MDF nyugodt lelkiismerettel áll a vasárnapi választás elé.

Az MDF budapesti listáját csak fellebbezés után vette nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB). A területileg illetékes Fővárosi Választási Bizottság korábban a fideszes, a jobbikos és az MSZP-s delelgáltak szavazatával elutasította listát arra hivatkozva, hogy az MDF-nek nincs elég jelöltje a listaállításhoz. Az OVB döntését azonban megtámadták a Legfelsőbb Bíróságon, amely jogerősen helybenhagyta, hogy lehet fővárosi listája az MDF-nek.