Visszavonul a választások után Gráf József agrárminiszter

Vágólapra másolva!
A választások után nem kíván többé politizálni Gráf József agrárminiszter, aki egy interjúban azt mondta: tíz évvel is felér az az öt, amit a minisztérium élén töltött. Gráf a jövőben is gazdálkodni kíván, illetve vannak felkérései szakértői posztokra, de előbb a családjával akarja tölteni a nyarat.
Vágólapra másolva!

A választások után visszavonul a politikától Gráf József agrárminiszter - jelentette be a miniszter az Új Dunántúli Naplóban kedden megjelent interjúban. Gráf úgy fogalmazott: öt évet töltött az agrártárca élén, és ez amellett, hogy hazai rekord, "legalább tíz normál évnek felel meg egy ember életében". A mezőgazdaságban ugyanis "mindig van valami gond, nincs olyan nyugalmi periódus, mint az oktatásban a nyári szünet".

Gráf a lapnak azt mondta: idén lesz 64 éves, és úgy érzi, ráfér a pihenés. A nyarat családi körben, pihenéssel tölti majd, ami pedig a jövőt illeti, gazdálkodni biztosan fog. "Emellett több hazai és külföldi szakértői megkeresésem van, utóbbiak zöme a csatlakozás előtti országokból. De bármilyen feladat elvállalásáról csak később fogok dönteni" - mondta a miniszter.

Gráf József neve korábban többször felmerült, mint lehetséges miniszterelnök. Legutóbb tavaly tavasszal, Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondása után kérték fel, hogy vállalja el a posztot, de ő - mint azt az [origo] korábban megírta - kihangosított telefonon adott kosarat az MSZP elnökségének.