Újra eltiltotta a CM-et a szavazók vándorlásra buzdításától az OVB

Vágólapra másolva!
Csak finomított a honlapján olvasható üzeneten a Civil Mozgalom, ezért az Országos Választási Bizottság ismét eltiltotta a pártot attól, hogy igazolással szavazásra buzdítsa híveit. A mozgalom ugyanis nem tudott minden megyében jelöltet állítani.
Vágólapra másolva!

Csak formailag tett eleget a Civil Mozgalom az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki határozatának, amelyben a testület eltiltotta a pártot a további jogsértéstől a párt internetes oldalán közölt felhívással kapcsolatban, de tartalmilag nem, így az OVB ismét eltiltotta a pártot a jogsértéstől.

Az OVB pénteki ülésén megállapította: a Civil Mozgalom megvalósította a választás eredményének befolyásolása érdekében történő "joggal való visszaélést" a honlapján található "Mindenki szavazhat a Civil Mozgalomra" című cikkében. Itt igazolással szavazásra hívott fel olyan megyékben, ahol a párt nem tudott területi listát állítani. Az OVB szerint viszont az igazoláskérés célja nem lehet a választás eredményének befolyásolása, ezért eltiltotta a további jogsértéstől.

Az OVB keddi ülésén ismét téma volt a Civil Mozgalom felhívása. A kifogást tevő az OVB pénteki határozata után, április 4-én hajnalban ismét észrevette a párt honlapján a felhívást, ezért újra az OVB-hez fordult. A honlapon a felhívás azonban a keddi OVB-ülésre megváltozott, a testület így ezt bírálta el. A Civil Mozgalom honlapján a keddi ülés idején felhívás volt olvasható, amely arról tájékoztatta az olvasókat, hogy a pártra mely megyékben lehet szavazni (mivel csak ott tudott területi listát állítani).

A honlapon arról is olvasható tájékoztatás, hogy ezekben a megyékben csak az ott állandó lakcímmel rendelkezők szavazhatnak, illetve azok, akik "állandó lakhelyükről elutazva éppen ezen megyék valamelyikében, bármelyik megyebeli településen tartózkodnak" a szavazás napján. A honlapon részletes tájékoztatást is elhelyeztek az igazolással szavazáshoz szükséges teendőkről.

Az OVB 6 igen szavazattal, 5 ellenében helyt adott a kifogásnak. Megállapította, hogy a párt ugyan formailag eleget tett az OVB korábbi határozatának, de a kicserélt szöveg tartalma is sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét, azaz a párt tartalmilag nem tett eleget az OVB felhívásának. Stekler Ottó, a párt OVB-be delegált tagja fenntartotta pénteken már ismertetett álláspontját, hogy a felhívás nem jogsértő.