A Jobbikba beletörődött, az LMP miatt izgulhat az MSZP

Vágólapra másolva!
Hárompárti parlament lenne a legelőnyösebb az MSZP-nek, mert a Fidesz és a Jobbik együttműködésének témájával folyamatosan nyomás alatt tarthatnák a választási győzelemre egyedüli esélyesnek tűnő Fideszt - mondta a szocialista párt stratégiáját ismerő háttérember az [origo]-nak. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint a Fidesz a kisebbik rossz, de többségük beletörődött a Jobbik erősödésébe. Az LMP listaállítása viszont megkavarta az eddigi számításokat, mivel segítségükkel megkerülhetné az MSZP-t a Fidesz.
Vágólapra másolva!

"Soha nem kívánnám a Fidesz rossz szereplését azon az áron, ha ebből a Jobbik profitál" - Gyurcsány Ferenc múlt heti kijelentését nem mindenki osztja az MSZP-ben, legalábbis az [origo] által megkérdezett szocialisták nyilatkozatai szerint a Fidesz kétharmados győzelmébe legalább annyira nem szeretnének belegondolni, mint abba, hogy a Jobbik olyan erőssé válik, mint az MSZP.

A legfrissebb közvélemény-kutatások már azt mutatják, hogy a Fidesz és a Jobbik mögött az MSZP csak harmadik legerősebb párt lesz az új parlamentben, a párt politikusai közül többen mégis azt mondják, nem gondolkodnak azon, hogy mi lesz a választások után, mert még bíznak abban, hogy akár győzhetnek is. Erre a közvélemény-kutatások szerint nincs esélye az MSZP-nek. A Századvég legfrissebb felmérése szerint a biztos szavazó pártot választók 59 százaléka a Fideszre szavazna, a 17 százalékos Jobbik pedig már egy százalékkal megelőzi az MSZP-t. Az MSZP és a Jobbik közötti különbség a Nézőpont Intézet felmérései szerint is hibahatáron belülire csökkent. A Nézőpont felmérése alapján a potenciális szavazók 62 százaléka a Fideszt, 15 százaléka az MSZP-t, 14 százaléka pedig a Jobbikot választaná. A Fidesz-KDNP így kétharmados parlamenti többséget is szerezhet, becslésük szerint a jobboldali pártszövetségnek 281 képviselője lehet, az MSZP 44, a Jobbik 43, az LMP pedig 18 képviselőből álló frakciót hozhat létre.

Minden jobb, mint a Jobbik

A mérések szerint akár egy-két mandátumon is múlhat, hogy az MSZP-nek vagy a Jobbiknak lesz nagyobb frakciója a parlamentben. "Nem örülnék a Fidesz kétharmadának sem, de minden forgatókönyv jobb annál, mint hogy egy erős Jobbik kerüljön a parlamentbe" - latolgatta a lehetőségeket az [origo]-nak Bárándy Gergely, az MSZP országos elnökségének tagja.

A Nézőpon Intézet szerint az MSZP-nek az lehet a legkedvezőbb, ha a Fidesz abszolút többséget szerez, de nem lesz egyedül kétharmados többsége. "Egy ilyen eredmény ugyanis - három pártból álló parlamenttel számolva - azt jelentené, hogy a párt rendszeresen visszatérhetne a Fidesz-Jobbik témájához, ezzel tudná nyomás alatt tartani a kormánypártot" - írta az [origo] kérdésére Szabó Márk vezető elemző. Szabó szerint ez paradox módon nem áll távol a Jobbik érdekeitől sem. "A szélsőjobboldali pártnak semmilyen politikai érdeke nem fűződik a konstruktív ellenzéki léthez, ezért számára a "Fidesz-MSZP nagykoalíció" - már most is hangoztatott - lehetősége is akkor lenne kiaknázható, ha a Fidesz nem szerezné meg a mandátumok kétharmadát" - válaszolta kérdésünkre.

Egy, az MSZP stratégiáját jól ismerő, névtelenséget kérő forrásunk szerint ez a gondolatmenet sántít, mert arra a feltevésre épül, hogy a Jobbik hajlandó lesz bizonyos kérdésekben együttműködni, vagy legalább együtt szavazni a Fidesszel. Ezzel szemben szerinte az MSZP-ben az a várakozás, hogy "a Jobbik kőkeményen fogja ütni a Fideszt, kívül maradnak mindenféle status quo-n. Ha egyszer is rájuk foghatják, hogy együttműködnek a Fidesszel, hamar elillanhat a támogatottságuk". Azt állította, ő is hallotta már szocialista politikusokat azt méregetni, hogy jó lenne egy erős, a Fideszt marogató Jobbik, de szerinte a Jobbik jó szereplésének a lehetőségét számba venni is öngyilkos gondolat. "Senkinek nem jó, ha egy szélsőjobboldali párt be tud kerülni, ebből nem jó politikai matematikát csinálni" - mondta.

"A nagykoalíció ötlete istenkáromlás"

Ha az MSZP komolyan gondolja azt, hogy a Jobbik jó szereplésénél minden jobb, előfordulhat, hogy a második fordulóban néhány körzetben vissza kell léptetnie jelöltjét a Fidesz javára. Ez következne Gyurcsány Ferenc fenti kijelentéséből is, azonban Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt ezt a lehetőséget nemrég kategorikusan kizárta az MTI-nek adott interjújában.

"Nem hiszek abban, hogy akár az MSZP, akár a Fidesz vissza tudná léptetni a másik javára a jelöltjeit, mert ha meg is történne, nem biztos, hogy a választók engedelmeskednének" - mondta Szanyi Tibor MSZP-s képviselő és képviselőjelölt. Szerinte a második forduló között csak akkor lenne értelme a visszalépéseknek, ha a két párt nagykoalíciós tárgyalásokba kezdene. Szanyi szerint ennek akkor is lenne szimbolikus jelentősége, ha a Fidesz kétharmados többséget szerezne, bár ezt tartaná a legrosszabb forgatókönyvnek, mert szerint "ha a Fidesz kétharmadot szerez, elszabadul a pokol".

A nagykoalíciót nem tartják reális forgatókönyvnek az [origo]-nak nyilatkozó szakértők. A Fidesznek egyáltalán nem lenne érdeke, ha szövetkezének az MSZP-vel, mert nagyon nagy támadási felületet adnának a Jobbiknak - mondta az [origo]-nak egy névtelenséget kérő kampányszakértő. Az MSZP stratégiáját ismerő forrásunk pedig azt mondta, az ötletnek az MSZP-ben sincs támogatottsága. "Tényleg van Orbán-fóbia a pártban, a hangadóknak a nagykoalíció ötlete istenkáromlás" - mondta.

A Fidesznek jöhet jól, ha bejut az LMP

"A Fidesz megadta a kilövési engedélyt a Jobbikra, de az LMP-vel szemben egészen más az attitűdjük, mert az az érdekük, hogy a szocialisták és a Jobbik mellett legyen szalonképes ellenzék is a parlamentben" - mondta az MSZP stratégiáját ismerő forrásunk. Azt mondja, nem bizonyítható, hogy az LMP a Fidesz támogatásával nőtt nagyra, de ezt a szocialistáknál sokan "városi legendánál többnek" tartják. Egyetért vele az [origo]-nak nyilatkozó kampányszakértő is, szerinte ha a Fidesz nem szerez kétharmadot, jól jöhet nekik az LMP a többség biztosításához, és a programok alapján sem elképzelhetetlen, hogy a két párt bizonyos kérdésekben, például a fenntartható fejlődés témájában, meg tudna egyezni. Az MSZP szempontjából ő "neutrálisnak" látja az LMP-t, ugyanakkor azt mondja, nem érdeke a szocialista pártnak, hogy az LMP bekerüljön, mert ebben az esetben már nem érvelhetnek azzal a szocialisták, hogy egyedül vannak a demokratikus oldalon. Az MSZP kampányának egyik legfontosabb üzenete az, hogy három párt esélyes a parlamentbe jutásra, és köztük az MSZP az egyetlen demokratikus párt. Ez volt Mesterházy Attila március 15-i beszédének központi gondolata is (a beszédről bővebben itt olvashat).

Az MSZP-nek érdeke is lenne a hárompárti parlament, ezt mutatja az is, hogy mióta kiderült: az LMP is tud országos listát állítani, a szocialisták azt is hangsúlyozzák, hogy a kis pártokra adott szavazatok elveszhetnek, mivel nem biztos, hogy bejutnak a parlamentbe. Lendvai Ildikó a Népszava hétvégén megjelent interjújában azt mondta, nem akarják kétségbe vonni a kis pártok demokratikus jellegét, "de tény, hogy olyan időket élünk, amikor szerintem felelős ember nem szívesen kockáztatja, hogy esetleg elvész a szavazata".

Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista jelöltek mindannyian hangsúlyozták, hogy nem feltétlenül hisznek a közvélemény-kutatásoknak, azt várják, hogy az MSZP a jelenleg mértnél erősebb, a Fidesz pedig gyengébb lesz. Ezt nem tartja elképzelhetelennek az [origo]-nak névtelenül nyilatkozó kampányszakértő sem, szerinte a közvélemény-kutatók 2002-ben sem számoltak azokkal, akik elhallgatták, melyik pártra fognak szavazni. Hagyományosan inkább a szélsőséges pártok támogatását szokták eltitkolni az emberek, de most cikibb az MSZP-re szavazni, mint a Jobbikra - mondja, így szerinte most több lehet közöttük az MSZP-szimpatizáns. "Kérdés, elmennek-e ezek az emberek szavazni. Szerintem négy-öt százalékkal lehet jobb az MSZP a most mértnél, de ennél jobb eredmény már nekem is meglepetés lenne" - mondta.