A családtól a rendig - nyilvános a Fidesz programja

Vágólapra másolva!
"Nehéz feladat vár ránk" - jelenti ki a Fidesz pénteken bemutatott választási programjának bevezetőjében Orbán Viktor, a párt elnöke. A program szerint ha a Fidesz kerül, kormányra keményebben fognak bánni a bűnözőkkel, minden nap lesz testnevelés óra az iskolában, és íratlan erkölcsi szabályok is szerepet játszanak majd a kormány politikájának alakításában. Orbán öt alapértéket fogalmaz meg, amelyekre szerint a következő ciklus kormányzatának építenie kell. Ezek a munka, az otthon, a család, az egészség, a rend.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozta 2010-es választási programját a Fidesz. A 95 oldalas program címe Nemzeti ügyek politikája (a programot elolvashatja teljes terjedelmében a Fidesz honlapján). A Fidesz programja ajánlásokkal kezdődik, többek között olyan emberek ajánlják a programot, mint Járai Zsigmond, a Fidesz korábbi pénzügyminisztere, Nagy Tímea olimpiai bajnok kardvívó vagy Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke.

Ezután a Fidesz és a KDNP politikusai hat nagyobb részben mutatják be a program lényegesebb pontjait. Az Orbán Viktor pártelnök neve alatt futó fejezet címe Nemzeti ügyek politikája, a gazdasági részt Matolcsy György korábbi fideszes gazdasági miniszter jegyzi, a rendteremtésről Lázár János, a honvédelmi bizottság fideszes elnöke, az egészségügyről Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa, a szociális kérdésekről Soltész Miklós, az Országgyűlés szociális bizottságának KDNP-s alelnöke, a demokratikus berendezkedésről Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője ír.

"Nehéz feladat vár ránk"

"Bizakodással tölt el az a tudat, hogy mi magyarok nagy lehetőség előtt állunk, hiszen ma jóformán mindenki egyet akar Magyarországon: változást" - kezdi bevezetőjét Orbán. A Fidesz elnöke kudarcokkal telinek írja le az elmúlt nyolc év szocialista kormányzását és egy erős Magyarorszgág ígéretét vázolja fel. Orbán szerint az elmúlt időszak politikája csalódást okozott, mert "a kormányzati politikát egyre inkább magáncélok és üzleti érdekek határozták meg". Orbán röviden utal azb utóbbi hónapok nagyobb, a politikát is elérő botrányaira: a BKV-ügyre, a sukorói földügyletre és megemlíti, hogy szerinte rendszeresen meghamisították a költségvetési adatokat.

"Olyan kormány kell, amely odafigyel az emberekre, meghallgatja őket, tiszteletben tartja a különbözőségüket, megérti a problémáikat" - írja Orbán és felsorolja azokat az értékeket, amelyeket fontosnak tart. Ezek a következők: a munka, az otthon, a család, az egészség, a rend. Orbán erős kormányt ígér. Azt írja, hogy az általa említett öt alapérték - amelyeket nemzeti ügyeknek nevez - biztosítása reális cél, ugyanakkor kijelenti, "nehéz feladat vár ránk. Nem kergethetünk délibábokat, a jelenlegi nehéz helyzetből kell kiindulnunk".

Nincsenek meglepetések a gazdasági ígéretek között

A Fidesz gazdasági elképzeléseiről szóló rész legfontosabb konkrét ígéretei a következők:

- tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek
- "az EU-pályázatok nyerteseinél a kisvállalkozások számára a 25 százalékos előlegfizetési arány 50 százalékra emelkedjen"
- a mai 90 napos fizetési határidők 30 napra való csökkentése
- a lakásállomány 10 százalékának felújítása évente

A részletesen ki nem fejtett ígéretek:

- az adórendszer egyszerűsítése
- a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése
- rugalmas foglalkoztatási szabályok bevezetése
- Magyarországot kell az EU gyógyturizmusközpontjává tenni
- az energiafüggetlenség megteremtése
- a természettudományos és mérnökképzés megerősítése
- a "Kiváló termék" embléma bevezetése a magyar vállalkozások termékeinek támogatására
- a külföldi szabadalomvédelmi bejelentések támogatása
- a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő, a magyar vállalkozásokat előnyben részesítő közbeszerzési rendszer bevezetése

A párt gazdasági elképzelései többnyire vázlatosan ismerteti a program. Ez a dokumentum leghosszabb fejezet, de van benne számos önismétlés. A program gazdasági részének hangvételére jellemző fordulat az a szintén a munkahelyteremtésről szóló rész, miszerint "az egymillió új munkahelyet a Magyarországon működő vállalkozások teremtik meg. Ahhoz, hogy a vállalkozások munkahelyet teremtsenek, bizalomra és kiszámítható gazdasági/politikai környezetre van szükség".

A program szerint kiemelkedő szerepet kell szánni az építőiparnak, a mezőgazdaságnak és a turizmusnak, ezek a területek a program megfogalmazása szerint kiemelt figyelemre számíthatnak. A program célul tűzi ki, hogy "Magyarország váljék a kelet-közép-európai régió egyik leginkább vállalkozásbarát országává", egyszerű és kiszámítható állami szabályozást ígér, de ennek részleteiről semmit nem árul el. A párt programjának gazdasági részében van néhány kijezetten homályos megfogalmazás. Ilyen például az a mondat, amelyik egyszerre beszél az adók számának csökkentéséről és arról, hogy "szélesíteni kell az egyszerűsített adózási módozatok körét".

A program szerint a Fidesz kormányra kerülése esetén Kína, Oroszország és India felé nyitna, mert - ahogy Matolcsy fogalmaz - "az új 21. századi vasúti selyemút nyugati kapuja lehet Magyarország, ehhez ki kell építeni a kínai-orosz közlekedési folyosóhoz szükséges magyar közlekedési utakat". A program szerint logisztikai központ lehet Magyarország.

Elszámoltatás, szigor és több rendőr

A szigorúság talán a leghangsúlyosabb eleme a Fidesz-program közbiztonsággal és igazságszolgáltatással foglalkozó részének, amelyet Lázár János országgyűlési képviselő, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke jegyez. A fejezet a kampányból már ismerős, az elmúlt nyolc évben hatalmon lévők elszámoltatásának ígéretével kezdődik, a párt szerint ugyanis "sokan érzik úgy, ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat és szétesik a korrupciótól". A Fidesz azt ígéri, hogy kormányra kerülésük esetén a "jelenleginél jóval súlyosabb büntetést" kapnak azok, akik "a közösség bizalmávalvisszaélnek, bűncselekményeket követnek el".

Az elszámoltatásnak része lenne az átláthatóság is. "Az elmúlt nyolc év egyetlenegy kormányzati döntése sem maradhat titokban, ezért minden adatot, információt, szerződést nyilvánosságra kell hozni" - jelenti ki a program.

A Fidesz azt ígéri, hogy "a választások utáni első lépések egyikeként szigorítani fogjuk a büntető törvénykönyvet". A program megismétli azt a korábbi, éppen Lázár János által jegyzett javaslatot, hogy bevezetik az úgynevezett "három csapás törvényt", amelynek lényege, hogy a visszaeső erőszakos bűnelkövetőket a jelenleginél szigorúbban büntetnék. Jelzik azt is, hogy keményebben akarnak fellépni a rendőrök és tanárok bántalmazóival szemben, és gyakrabban alkalmaznák a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést.

A Fidesz-program igyekszik választ adni a Jobbiktól kiindult Magyar Gárda-jelenségre is. A párt világossá teszi, hogy nem fogadja el az ilyen nem hivatalos rendfenntartó szervezeteket, a program szerint ugyanis "az elszámoltatás, az erős törvények megalkotása, a törvényes erőszak joga és lehetősége csak és kizárólag a Magyar Államot illeti". A Fidesz ugyanakkor megígéri azt is, hogy nem fogja eltűrni az úgynevezett megélhetési bűnözést, "anyagi helyzete miatt senki nem helyezheti magát a törvényeken kívül". Ezzel azokra a sokszor kis értékű bűncselekményekre utalnak, amelyeket jellemzően szegény, munkanélküli emberek követnek el.

A párt egyrészt megígéri, hogy kemény büntetés vár majd a bűncselekményeket elkövető rendőrökre, másrészt viszont vállalja, hogy a jelenleginél vonzóbbá teszi a rendőri pályát. A program szerint meg akarják erősíteni a rendőrséget, 3500 új rendőr felvételével (Orbán Viktor még 3000-ről beszélt február elején), valamint el akarják érni, hogy egy település se maradjon rendőr nélkül. A programból kiolvasható az is, hogy változás várható a rendőrségi vezetésben, a Fidesz szerint ugyanis "a tapasztalt rendőrök mellett olyan új és fiatal rendőrökre és rendőri vezetőkre van szükség, akik hitelesen tudnak fellépni a bűnelkövetőkkel szemben".

Határidőket nem fogalmaznak meg ennek végrehajtására, de megígérik azt is, hogy olyan eljárási szabályokat dolgoznak ki, amelyek segítik a rendőröket a "határozott, ám jogszerű" fellépésben. Ezzel akarják megszüntetni azt, hogy szerintük az "intézkedő rendőrök is félnek döntéseik következményeitől". Megígérik azt is, hogy gyorsítani fogják a büntető eljárásokat és megteremtik a feltételeket a gyorsabb bírósági döntésekhez.

Rövidülő várólisták

A program legrövidebb szakpolitikai fejezete az egészségügyről szól, bevezetője hosszan ecseteli a szocialista kormányok tetteit, a Fidesz tervei közül azonban alig fed fel valamennyit. A program többnyire olyan általánosságokat fogalmaz meg, hogy "meg kell határozni a különböző földrajzi területek egészségügyi szükségletét, a szükségletekhez kapacitásokat kell rendelni, az ellátási kapacitásokhoz pedig elegendő forrást kell biztosítani".

A program szerint a Fidesz alapcélja, hogy felére csökkentse a kórházi várólisták hosszát és javítsa az ellátás minőségét. Problémának nevezi program, hogy a háziorvosok ideje az adminisztrációra megy, hogy a háziorvosok átlagéletkora magas, a praxisok állami támogatása pedig nem kielégító, megoldási javaslatokat azonban nem tesz a Fidesz a problémák orvoslására.

Ezen kívül megemlíti a Fidesz, hogy elengedhetetlen az orvosok méltó bérezése, a külföldre távozó orvosok hazacsábítása, a frissen végzett orvosi egyetemisták megtartása.

Óvatos szociális költés és testnevelés minden nap

Bár 12 oldalt foglalnak el a programban a szociális intézkedésekről szóló tervek, konkrétum alig derül ki a Soltész Miklós KDNP-s képviselő által jegyzett szövegből. Ez a programrész nagyrészt kimerül a jelenlegi helyzet leírásából, a problémák felsorolásából, a megoldásokat azonban már nem részletezik. Annyi azért kiolvasható a szövegből, hogy a Fidesz nem tervez bőkezű szociális kiadásokat, helyette inkább arra törekedne, hogy a segélyből élőket a munka felé terelje.

Ebben a programrészben nincsenek költséges ígéretek, és ugyan azt vállalják, hogy javítják a szociális ellátásban dolgozók anyagi helyzetét, de egyértelművé teszik azt is, hogy nem kell gyors változásra számítani. "Ezek anyagi hátterét a jól működő gazdaság, a foglalkoztatás és a kiemelt alapértékek mentén kialakított támogatási rendszer adja" - fogalmaz a program.

A Fidesz azt ígéri, hogy olyan szociális politikát fog folytatni, amelynek középpontjában a család áll, és olyan munkaügyi szabályokat fognak bevezetni, amelyek segítik a családokat, és igyekeznek megszüntetni a gyermeket nevelő nők diszkriminációját. A fő cél az, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon. Külön alfejezet foglalkozik a fogyatékosokkal, akiknek azt ígérik, hogy segíteni fogják az oktatásukat és azt, hogy munkához jussanak. A nyugdíjasokról szóló részben egyrészt kifejezik tiszteletüket az idősebbek felé, másrészt megígérik, hogy megőrzik a nyugdíjak vásárlóértékét.

Bár abban minden párt egyetért, hogy a cigányság helyzete jelenti a legnagyobb társadalmi kihívást Magyarország számára, a program itt is megelégszik a helyzetleírással és a szocialista kormány intézkedéseinek kritikájával. A Fidesz terveit csak nagy vonalakban árulja el: "Felelős társadalompolitikai válaszok összeállítása szükséges, megállítva a ma népszerű 'bűnbakképzést'. A tanulás-munka kiemelkedési útját kell választhatóvá tenni, és a cigányság társadalmi beilleszkedésének lelki és fizikai akadályait kell lebontani.".

Konkrét ígéret ugyanakkor, hogy vissza akarják állítani az adományozás áfamentességét, hogy ezzel segítsék a karitatív szervezeteket. A szociális intézkedésekről szóló programrész a sport és az egészséges életmód terjesztésével zárul, és a Fidesz azt ígéri, hogy "a közoktatásban be kell vezetni a mindennapos testnevelést és az évenkénti egységes fizikai felmérés rendszerét".

"Íratlan erkölcsi parancsok"

A demokratikus normákról szóló részben Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője arról ír, hogy a szocialista kormány szerinte megrendítette a demokráciába és a jogállamba vetett bizalmat: a Fidesz a program szerint ezt a bizalmat szeretné helyreállítani, de a program többnyire általánosságokat ír erről. A fontosnak tartott demokratikus értékek között olyan dolgokat sorol, mint a szabadság, a joguralom és a jólét, a program azonban nem részletezi, mit tennének ezek erősítésére.

A program szerint újra kell építeni az államot. Megemlíti, hogy javítani fogják a közszolgáltatások minőségét, és hogy a Fidesz programja elhozza az embereknek "az európai szabadságot és jólétet". Navracsics azt írja a programban, hogy "a választópolgárok véleményének kikérése nem valamiféle tehertétel, hanem a megoldás maga", a program olyan kormányzást ígér, amelyben az állampolgárokat "nem alattvalónak tekintik", hanem példát mutatnak nekik a mindennapi életükhöz.

A program szerint a szabadság legfőbb garanciája a törvényes rend, a jog uralma és tisztelete, melyek megteremtéséhez "írott jogszabályokra és az íratlan erkölcsi parancsokra" van szükség. A program alapértéknek tartja a biztonságot, és megjegyzi: "elfogadhatatlan az állami erőszak-monopólium meggyengülése, magánhadseregek létrehozása".

Sokan várták már a programot

A Fideszt az utóbbi hónapokban többször érték bírálatok amiatt, hogy nem mutatta be választási programját. A párt ezekre rendre azzal válaszolt, hogy programja 2007 decembere óta létezik. A 2007-ben bemutatott Erős Magyarország című program többek között adócsökkentést, munkahelyteremtést, a népességfogyás megállítását ígérte, szinte minden társadalmi csoportot kecsegtett valamivel. A 2007-es programról szóló cikkünket itt találja, a dokumentum jelenleg is olvasható az interneten.