Torgyántól az sms-demokratákig - kis pártok a választásokon

Vágólapra másolva!
Fidesz, MSZP, Jobbik, MDF - nem csak ezek az unalomig ismert pártok akarnak indulni az áprilisi országgyűlési választásokon, van néhány kisebb és jó pár kifejezetten egzotikus párt, amelyik szeretne bejutni a parlamentbe. Az 1990-es évek végének legendás minisztere, Torgyán József megint próbálkozik, indulna a választáson egy olyan szervezet is, amely a politika mellett kedvezménykártya rendszert üzemeltet, az SMS Demokraták pedig hirdetésben keresnek képviselőjelölteket.
Vágólapra másolva!

Pártot alapítani nagyon könnyű, ezért is van mintegy 170 van Magyarországon. Elég tíz ember, akik egy alakuló ülésen elfogadják a párt programját, alapszabályát és megválasztják tisztviselőit. Ha formailag minden rendben, a pártot a bíróság nyilvántartásba veszi. Az Országos Választási Bizottság a választások előtt szinte automatikusan regisztrálja a törvényesen működő, és egy erre rendszeresített nyomtatványon jelentkező pártokat.

Jelöltet állítani azonban már jóval nehezebb: minden körzetben 750 érvényes ajánlószelvényre van szükség hozzá. A parlamentbe csak olyan pártnak van esélye bejutni, amely országos hálózattal rendelkezik, tehát a 176 választókerület majdnem mindegyikében képes jelöltet állítani, de mégis fontos, hogy legalább egy-két jelöltje legyen a kis pártoknak is: ha ugyanis egy párt két egymást követő országgyűlési választáson nem állít egyetlen jelöltet sem, az ügyészség kezdeményezésére a bíróság egyesületté fokozza le. Összegyűjtöttük az OVB-hez bejelentkezett, de a közvélemyén-kutatók által nem érzékelt kis pártokat.

Civil Mozgalom (CM)
Elnök: Seres Mária
Honlap: http://civilmozgalom.hu
A képviselői költségtérítések ügyében népszavazást kezdeményező Seres Mária által alapított szervezetet indulni akart a tavalyi EP-választáson is, de mindössze nyolc nappal a kopogtatócédulák leadásának határideje előtt vette pártját nyilvántartásba a választási bizottság, így nem tudták összegyűjteni a kellő számú ajánlást. Most ismét abban bíznak, hogy a politikából kiábrándult emberek segítségével meglesz a 176-szor 750 cédula. Seres elsősorban a politikai elit leváltását, illetve civil ellenőrzését, az alulról építkező bázisdemokráciát állítja programja középpontjába.

Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP)
Elnök: Hegedüs Péter
Honlap: http://www.fkgp.hu
A magát az 1909-ben, Nagyatádi Szabó István által alapított Gazdapárt, illetve az 1945-ös választásokat megnyerő Független Kisgazdapárt örökösének tekintő FKgP 1988-ban alakult újjá. 1990-ben 11,7 százalékot szerzett, és kormánykoalícióra lépett az MDF-fel. A párt 1991-ben, Torgyán József elnökké választása után kettészakadt, de a hatalmi harcból végül Torgyán került ki győztesen. 1998-ban kormánykoalícióra lépett a Fidesszel, de a pártot megrázó korrupciós botrányok miatt 2002-ben mindössze 0,7 százalékot szerzett. Azóta a párt többször szétszakadt, vezetői hosszan pereskedtek az elnöki címért.

Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP)
Elnök: Csurka István
Honlap: http://www.miep.hu
Az MDF-ből kivált Csurka István és követői 1993-ban alapították meg a MIÉP-et. Az alapítók szerint Antall József paktumot kötött az SZDSZ-szel, így a rendszerváltás félresiklott. A párt 1998-ban érte el legnagyobb sikerét, amikor 5,5 százalékos eredménnyel bekerült az Országgyűlésbe, de 2002-ben kiesett. 2006-ban a Jobbikkal együtt, "MIÉP - Jobbik a Harmadik Út" néven alkottak választási szövetséget, de csak 2,2 százalékot értek el. A 2009-es EP-választáson nem indultak. Állítólag az ellen tiltakoztak, hogy a szabályok megváltoztatásával megakadályozták, hogy Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke legyen a korelnök az Európai Parlament alakuló ülésén.

Magyar Kommunista Munkáspárt (Munkáspárt)
Elnök: Thürmer Gyula
Honlap: http://www.munkaspart.hu
A Munkáspárt öndefiníciója szerint marxista párt, az egykori MSZMP utódja. Alapítói 1989-ben nem értettek egyet a párt megszűnésével és az MSZP létrehozásával, így a régi néven próbálták újraéleszteni az állampártot. Az 1990-es választásokon a párt 3,6 százalékos eredményt ért el, és nem jutott be a parlamentbe. 1993-ban vette fel a Munkáspárt nevet, majd ezt 2005-ben kiegészítette a kommunista jelzővel. 2006-ban a pártvezetés egy része kiszakadt, és Magyarországi Munkáspárt 2006 néven alakított új pártot.

Magyar Republikánus Politikai Párt (MRPP)
Elnök: Szigeti Sándor
Honlap: http://www.mrpp.hu
Az amerikai emigrációból 2001-ben hazatért Szigeti Sándor, 1956-os forradalmár 2008-ban hozta létre a MRPP-t, mivel saját bevallása szerint "csalódottan tapasztalta, hogy a demokratikus államrend most sem úgy működik, mint ahogy azt remélte". Pártjának célkitűzései közt szerepel az adóterhek csökkentése, a korrupció felszámolása, "a lelketlenül működő bürokrácia megszüntetése", illetve a tanuláshoz való egyenlő jog megteremtése, a bérből és fizetésből élő társadalmi réteg felemelése".

Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ)
Elnök: Földesi-Szabó László
Honlap: http://www.mesz2006.com
A párt elnöke az Egymásért Egy-Másért Alapítványt vezetőjeként ismertté vált Földesi-Szabó László nyugalmazott rendőrtiszt, akit milliárdos vám- és adócsalással vádol az ügyészség. Az alapítvány több szálon is kapcsolódott a titkosszolgálatokhoz, az ellene indult nyomozás volt az egyik oka annak, hogy Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója lemondott posztjáról (majd csatlakozott az alapítvány kuratóriumához). A párt programja szerint Magyarország adósságcsapdában van, amire csak az lehet a megoldás, ha két kormányzati ciklusra felfüggesztik az államadósság kamatainak fizetését. A párt 2008-ben százmilliós adományt kapott egy cégtől, amely nem sokkal később felszámolás alá került (erről korábbi cikkünkben olvashat).

Forrás: MTI
Földesi-Szabó a parlamenti vizsgálóbizottság ülésén

Magyarországi Kisebbségek Pártja (MKP)
Elnök: Száva Vince
Honlap: http://www.mkp-eke.hu
A 2005-ben alapított MKP a magyar politikai élet meghatározó tényezőjévé kívánja tenni a hazai kisebbségeket. A párt, illetve elnöke, Száva Vince korábban megpróbált beavatkozóként csatlakozni az ügyészséghez a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásáért indított perben, de végül a bíróság ezt nem engedélyezte. Száva szerint szervezetük tömegpárttá kíván válni, és erre potenciális szavazóik létszámából adódóan minden esélyük meg is van.

Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP)
Elnök: Kapolyi László
Honlap: http://www.mszdp.hu
Az MSZDP önmagát az 1890-ben alakult szociáldemokrata párt utódjának tekinti. 1989-ben alakult újjá, első elnökévé Petrasovits Annát választották. A párt 1990-ben 3,5 százalékot szerzett, így nem jutott be a parlamentbe. Petrasovitsot 1992-ben leváltották, majd két rövid ideig hivatalban lévő elnök után 1994-ben Kapolyi László korábbi ipari miniszter került a párt élére. Bár a párt önállóan nem indult a választásokon, Kapolyi 2002 óta parlamenti képviselő, az MSZP listáján szerzett mandátumot. A párt idén szakított az MSZP-vel, és - bár hírbe hozták az MDF-fel - egyelőre nem kötött más szövetséget.

MCF Roma Összefogás Párt (MCF)
Elnök: Kolompár Orbán
Honlap: http://romaosszefogas.blogspot.com/
Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán által vezetett párt célja, hogy önállóan, a politikai pártoktól függetlenül juttasson képviselőket az európai és a magyar parlamentbe. Szerintük a cigányság valós társadalmi integrációjához ez az egyetlen út. Az MCF Roma Összefogás Párt volt az első cigány szerveződés, amely országos listát tudott állítani országgyűlési választáson, 2006-ban 4459, a tavalyi EP-választáson pedig 13 431 szavazatot kaptak.

Forrás: MTI
Kolompár az ellene tüntetők között

Összefogás Párt (ÖP)
Elnök: Szepessy Zsolt
Honlap: http://osszefogas-part.hu/
A pártot Monok község polgármestere, Szepessy Zsolt hívta életre, aki azzal szerzett országos ismertséget, hogy közmunkához kötötte a faluban a szociális segélyek kifizetését. A párt miniszterelnök-jelöltje Szoboszlai Barna, az a kesznyéteni gazda, aki árammal védte termését a tolvajoktól, aminek következtében 2008 nyarán egy ember meghalt. Szepessy szerint Szoboszlai jelkép lett az országban, a jelölése pedig "egy kis fricska" a mai politikai élet felé.

SMS Demokrata Párt (SMSDEMOKRATA)
Elnök: Jáhni Csaba
Honlap: http://www.smsdemokrata.hu/
"Bevezetjük a demokráciát, az Országgyűlés és az önkormányzatok helyett az állampolgárok dönthetnek olcsó digitális népszavazásokon, akár minden héten" - áll a párt honlapján az egyik ígéret. A másik az, hogy az úgynevezett a 4/5 napos munkarend bevezetésével (a munkahét 5 napos, de mindenki csak 4 napot dolgozik) megszüntetik a munkanélküliséget. A párt jelenleg képviselőjelölteket keres, akiknek 12 ezer eurós havi jövedelmet ígér, de "megtiltja a korrupció és a mutyizás minden formáját".

Szociáldemokrata Párt (SZDP)
Elnök: Sztankovánszki Tibor
Honlap: http://www.szdp.hu
Az önmagát történelminek, vagyis szintén az 1890-es szociáldemokraták utódjának tartó SZDP Takács Imre vezetésével alakult újjá 1989-ben. Ebbe a pártba léptek be azok, akik 1997-ben Kapolyi László elnöksége miatt távoztak az MSZDP-ből. A gazdasági válság miatt az SZDP azt javasolja, hogy Magyarország adósságának kamatfizetését öt évre függesszék fel, amihez a garanciákat szerintük az EU bankjainak kellene megadni.

Torgyán- Kisgazda- Koalíció
Elnök: Torgyán József
Honlap: http://www.torgyan-kisgazda-koalicio.hu/
A Független Kisgazdapárt egykori elnöke, az Orbán-kormány földművelésügyi minisztere, Torgyán József saját párttal kíván visszatérni a politikába. A párt a nevében is jelzi, hogy Torgyán pártja, amire valószínűleg azért van szükség, mert a potenciális szavazók nehezen igazodnak ki a kisgazda utódpártok közt. Torgyán egyebek mellett "a jelenlegi népnyúzó hatalmi elit egészének és látszatellenzékének leváltását" is követeli, és azt javasolja, hogy a vezetők jövedelmét "a népnek szánt minimálbérhez" igazítsák.

Új Szociáldemokrata Néppárt (ÚSZNP)
Elnök: Benke Gábor
Honlap: http://www.usznp.hu/
A párt akkor vált országosan ismertté, amikor tavaly szeptemberben elnöke, Benke Gábor felmászott a Szabadság híd budai hídfőjére. A híd tetejéről telefonon azt közölte, hogy a korrupció ellen tiltakozik. Azt mondta, addig nem megy le a hídról, amíg nem kap időpontot Sólyom László köztársasági elnöktől. A találkozó végül nem jött létre, de Benke körülbelül egy óra múlva lemászott a hídról. A párt programja szerint azonnal 30 százalékkal kell emelni a nyugdíjakat, 110 ezer forintos minimálbért kell bevezetni és két gyerek után állami lakásokat kell biztosítani.

Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ)
Elnök: Baldauf Aladár
Honlap: http://www.vallalkozokszovetsege.com
A VSZ három éve alakult, és nem azonos a 2006-ben a Fidesz szövetségeseként indult Vállalkozók Pártjával. Önmeghatározásuk szerint a mikro-, kis- és középvállalkozókat, illetve az ő alkalmazottaikat kívánják képviselni. A politikai tevékenység mellett a párt egy kedvezménykártya rendszert is működtet: a Galaxy Card Program - 22 ezer forintos tagdíj ellenében - többféle kedvezményt kínál a tagoknak.

Zöld Demokraták-Zöld Baloldal-Zöldek Szövetsége
Elnök: Droppa György
Honlap: http://www.zoldbaloldal.hu/
A párt 2009. február 28-án jött létre, amikor a Droppa György által vezetett Zöld Demokraták kongresszusán nevet változtattak. Az új szerveződéshez csatlakozott az Európai Feminista Kezdeményezés Egy Másmilyen Európáért nevű szervezet, és a Magyar Kommunista Munkáspártból kiszakadt Magyarországi Munkáspárt 2006 is. Indulni akartak már a 2009-es európai parlamenti választásokon (Tamás Gáspár Miklós filozófus lett volna a listavezető), de az Országos Választási Bizottság akkor még nem regisztrálta őket, mert nem érkezett meg időben a bírósági bejegyzést igazoló irat.

Zöldek Pártja
Elnök: Ács László
Honlap: http://www.zoldekpartja.hu (nem működik)
A Zöldek Pártja a 2002-ben a Centrumban is szerepet vállaló, Droppa György vezetésével működő Zöld Demokraták nevű pártból vált ki. Ezen kívül a pártról csak egy információt találtunk az interneten: 2006-ban egyik Nógrád megyei jelöltjük ajánlószelvény-hamisítási ügybe keveredett, a cédulákon állítólag elhunyt emberek adatai szerepeltek.

Történelmi Szövetség, Kisgazdák- Szociáldemokraták Párt
Elnök: Molnár László
Honlap: http://www.fknp.hu/
A korábban Független Kisgazda-, Nemzeti Egység Párt néven működő szervezet ugyan nyilvántartásba vetette magát az OVB-nél, de február 1-jén az elnökség úgy határozott, hogy nem indít képviselőjelölteket a parlamenti választásokon. "Sajnálattal és szomorúan kell megállapítani, hogy hazánk jelenlegi helyzetében pártunknak nincs esélye 176 önálló, 750 érvényes kopogtató cédulát összegyűjteni tudó országgyűlési képviselőjelölt állítására" - írja Molnár László elnök a párt honlapján.

Demokrata Unió (DU)
Erről a pártról semmilyen információt nem találtunk azon kívül, hogy nyilvántartásba vette az OVB.

Igazi Demokraták Klubja (IDK)
Erről a pártról semmilyen információt nem találtunk azon kívül, hogy nyilvántartásba vette az OVB.

Liberális Roma Unió Párt (LRUP)
Erről a pártról semmilyen információt nem találtunk azon kívül, hogy nyilvántartásba vette az OVB.