Gulyás Gergely és Karácsony Gergely közös tájékoztatót tart a kormányülés alatt.

11:17
Vége a tájékoztatónak, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk

Véget ért a tájékoztató, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.

11:15
Át kell alakítani a megyei jogú városok költségvetését

Szita Károly arról is beszélt, hogy a 2020-as költségvetések tervezésekor nem erre készültek, és mindenki bővítésben és magasabb fizetésben gondolkozott. Át kell alakítani a teljes költségvetését a megyei jogú városoknak, így pénzeket kell átcsoportosítani a gazdaság erejének a megtartására - tette hozzá.

11:13
Több javaslatot is tettek a megyei jogú városok a fegyelem erősítése érdekében

Szita Károly arról is beszélt, hogy a fegyelmet hatékonyabban kell betartani, így több javaslatot tettek a kormánynak.

11:12
Szita Károly: A korlátozásokat fenn kell tartani

Szita Károly arról beszélt, hogy most a közös cselekvésnek van itt az ideje. A megyei jogú városok szövetségének vezetője szerint a legfontosabb, hogy minél több életet mentsenek meg. Egyértelmű a megyei jogú városok véleménye a tekintetben, hogy a kijárási korlátozást fenn kell tartani, és nem ördögtől való ennek a szigorítása elsősorban a húsvéti ünnepekre vonatkozóan. Szita Károly szólt arról is, hogy most lazul a fegyelem a jó idő miatt.

11:09
Az önkormányzati szövetségek és a kormány között szorosabb lesz az együttműködés

Karácsony arról is beszélt, hogy a felmerülő gazdasági és társadalmi helyzetet is kezelni kell, és arra kérte a kormányt, hogy egy belátható időn belül a válságkezelés érdekében az önkormányzati szövetségekkel működjön együtt a kabinet. Egy hónapos időt kaptak az önkormányzati szövetségek a felkészülésre a tervekre - tette hozzá. Karácsony azt is javasolta, hogy az összes idősotthonban induljon meg a teljes szűrés.

11:07
A kijárási korlátozás egy hónapos meghosszabbítását kérte Karácsony

Fenn kell tartani a mostani korlátozó intézkedéseket legalább egy hónapig még - mondta Karácsony, és ezt is javasolta a kormánynak. Arra kéri az állampolgárokat, hogy minden szabályt tartsanak be.

11:06
Javultak az együttműködés feltételei

Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy a következő időszakban is fontos, hogy a felek kialakítsanak egy közös együttműködést, és ennek a feltételei most javultak.

11:05
Gulyás: Nincs itt a helye a politikai vitáknak

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az együttműködésnek is van tere, és a politikai vitáknak nincs itt az ideje.

11:04
A mostani helyzet még nagyon sokáig tarthat

Gulyás elmondta, hogy mind a főváros, mind a megyei jogú városok tekintetében pozitív volt a hozzáállás. A mostani helyzet nem hetekig, hanem hónapokig tarthat - tette hozzá. Továbbra is kordában akarja tartani a járvány terjedését a kormány.

11:03
A kormány partnerként tekint az önkormányzatokra

Gulyás Gergely arról beszélt, hogy szombaton jár le a kijárási korlátozás hatálya. Elmondta, hogy a kormány minden ellenkező híresztelés ellenére partnerként tekint az önkormányzatokra.

11:02
Kezdődik

Kezdődik a tájékoztató.

10:16
A kijárási korlátozás sorsáról is dönt szerdán a kormány

Várhatóan a kijárási korlátozás további sorsáról is határoz a kabinet szerdai ülésén - derült ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejegyzéséből.

10:16
895-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 895 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt újabb 11 beteg, többségében idős emberek, 94-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

10:16
Gulyás Gergely és Karácsony közös tájékoztatót tart

Gulyás Gergely és Karácsony Gergely közös tájékoztatót tart a kormányülés alatt.

11