Délelőtt ismételten beszámol az Operatív Törzs a koronavírus-helyzet magyarországi alakulásáról. 

12:05
Vége a tájékoztatónak, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk

Véget ért a tájékoztató, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk! 

12:04
Müller Cecília: A lehető legrosszabb forgatókönyvre is felkészültünk

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a kórházakat egy ütemterv szerint készítik fel a tömeges megbetegedés időszakára. A lehető legrosszabb forgatókönyvre is felkészültek - tette hozzá. 

12:03
Meg kell tartani a tömegközlekedésben is a 1,5 méteres távolságot

A tömegközlekedési eszközökön is meg kell tartani a 1,5 méteres távolságot - mondta Müller Cecília. Már korábban elrendelték a vírusos tüdőgyulladásban szenvedőknél a koronavírus-vizsgálatot. Az eddigi vizsgálatok nem mutattak ki olyan megbetegedést, amit a koronavírus okozna - tette hozzá. 

12:00
Nagyon fontos a gyakori szellőztetés

Extrém esetben 11 órát is életben tudott maradni a koronavírus, de ez csak egyszer történt meg. Nagyon fontos a gyakori szellőztetés minden helyiségben, és tartsuk meg a szociális távolságot - mondta Müller Cecília. Egyelőre nem lehet pontosan megválaszolni, hogy mennyi ideig ad védettséget a koronavírus-fertőzésen átesetteknek a betegség. 

11:58
A saját szervezetünket a helyes táplálkozással és mozgással lehet erősíteni

Müller Cecília kérdésre válaszolva azt mondta, hogy minden olyan intézkedés, ami elvágja a fertőző betegség láncát, az mind hozzájárul a sikeres védekezéshez. A saját szervezetünket a helyes táplálkozással és mozgással lehet erősíteni - tette hozzá. 

11:56
Ez egy nagyon jó hír lenne Magyarország számára

Müller Cecília arról is beszélt, hogy minden krónikus megbetegedésben szenvedő és életkora miatt sérülékeny csoport magas kockázatnak van kitéve. A BCG oltásról van egy elképzelés, hogy erősítené a szervezet immunvédekezését, de ez csak egy kísérleti kutatás. Amennyiben ez igazolttá válna, akkor a lakosság nagyon jó helyzetben lenne, mert 1953 óta ez kötelező oltás - mondta Müller Cecília.  

11:53
A tömeges megbetegedés időszakára készülnek a hatóságok, ezért nem terveznek enyhítő lépéseket

Az a magyar, aki Tirolból hazatért, és van igazolása az osztrák hatóságoktól, annak nem kell hatósági házi karanténba mennie - mondta Müller Cecília. A tömeges megbetegedés időszakára készülnek a hatóságok, ezért nem terveznek enyhítő lépéseket - tette hozzá. Zajlik a felkészülés, és a cél, hogy ha megugrik a megbetegedések száma, akkor mindenkinek jusson ellátás.  

11:51
A háziorvosok is folyamatosan kapják a védőfelszereléseket

Müller Cecília arról is beszélt, hogy van olyan háziorvos, akinél több liter fertőtlenítő van elraktározva, és van olyan háziorvos, aki civil ruhában dolgozik. Folyamatos a védőfelszerelések eljuttatása a számukra is. 

11:49
Folyamatos az egészségügyi védőfelszerelések elosztása

Kiss Róbert kérdésre válaszolva elmondta, hogy a legrövidebb időn belül intézkedik az operatív törzs arról, hogy a beérkező egészségügyi védőfelszereléseket elosszák. A kiosztás jelenleg is folyamatos. Müller Cecília arról is beszélt, hogy a háziorvosok számára már korábban osztottak ki védőfelszerelést. Ez a kiosztott felszerelés biztosan fogyóban van. Sokan nem is tartottak igényt ilyen felszerelésre - tette hozzá. 

11:46
Betartják az adatkezelés szabályait

Müller Cecília arról is beszélt, hogy számosan vannak Magyarországon azon fertőzöttek, akiket laboratóriumi módon nem igazoltak. Az adatkezelés szabályai szerint járnak el a halottak adatai esetében, és nem köthetőek egy-egy személyhez - tette hozzá. 

11:44
Egy nagyon érdekes esetről beszélt Müller Cecília

Az Operatív Törzs nem szabályozhatja a fővárosi parkolási díjakat, így az ingyenességet sem tudja biztosítani - mondta Kiss Róbert.  Müller Cecília egy másik kérdésre azt mondta, hogy volt olyan beteg, aki lélegeztetőgépen volt, amikor elkapta a vírust, majd meggyógyult, de sajnos továbbra is lélegeztetőgépen van. 

11:41
Így érdemes kezelni a szemetet

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a szemétkezelés esetében dupla falú zacskóban gyűjtsék a fertőzött személyek a szemetet. Pusztán az állásban kiszárad a vírus, és elveszlik a fertőzőképessége.

11:39
Csak így közlekedhetnek a tehergépjárművek Magyarországon

Kiss Róbert kérdésre azt mondta, hogy a nemzetközi teherforgalomra vonatkozó szabályokat folyamatosan ellenőrzik. Csak meghatározott időpontban léphetnek be Magyarországra, csak a kijelölt pihenőkben állhatnak meg, és csak egyfajta útvonalon közlekedhetnek - tette hozzá. 

11:37
Lehet csomagot küldeni a kórházban lévő hozzátartozónak

Müller Cecília kérdésre azt is mondta, hogy a leterhelt kórházi személyzet nem tud mindig a hozzátartozók rendelkezésére állni. Csomagot természetesen lehet küldeni, de azt személyesen továbbra sem lehet átadni - mondta. 

11:36
Nem jelentenek semmi veszélyt azok, akik elhagyták a karantént

Aki két hétig hatósági házi karanténban volt, az túl van azon a lappangási időszakon, ami után már nem jelentenek semmi veszélyt a közösségre - mondta Müller Cecília. Természetesen nekik is minden higiéniai szabályt be kell tartaniuk - tette hozzá.  

11:34
Nagyon fontos a takarításban a vírusölő szerek használata

Müller Cecília arról is beszélt, hogy vírusölő fertőtlenítőt használjon mindenki a lakása esetében is. 

11:32
Így tegyenek a dolgozni járók

Müller Cecília arról is beszélt, hogy azok, akik dolgozni járnak, azok is élhetnek egy háztartásban krónikus betegekkel. A dolgozni járók nagyon szigorúan tartsanak be minden szabályt, folyamatosan fertőtlenítsék a kezüket. Úgy kezeljük ezt a helyzetet, mintha mi lennénk fertőzöttek, és így is járjunk el - tette hozzá. Érdemes külön kezelni azt a ruhaneműt és tárgyakat, amikkel az utcán vagyunk. 

11:29
Így néz ki a fertőzöttek megoszlása

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a regisztrált fertőzöttek (525) 25 százaléka tünetmentes, 35 százalék enyhe tüneteket produkált, míg 5 százaléka lélegeztetőgépen van most. 40-en már gyógyultan távoztak - tette hozzá.   

11:26
A járvány nem ismer földrajzi határokat

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a megyei adatokat a hitelesség miatt tették nyilvánossá. A sűrűn lakott területeken az esetszámok lényegesen magasabbak. A járvány nem ismer földrajzi határokat - tette hozzá. 

11:24
Igazolódni látszanak a korábbi kijelentések

A meghaltak átlagéletkora 73 év - mondta Müller Cecília. Igazolódni látszik az a kijelentés, hogy az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket érinti legsúlyosabban a vírus - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos. Mindenki elkaphatja a vírust, az egész ország minden megyéjében és bármelyik településen jelen van a vírus - tette hozzá.

12