Matolcsy álomvilága és a Közgépes porszívó

Események

Vágólapra másolva!
A kormánypártok szerint az a legnagyobb gond, hogy nincs elég gyerek, az ellenzék nem ezt várta Orbánéktól. A kormány két évéről szóló vitán a Közgép, a hibák és a szocialisták öröksége is szóba került. Gyurcsány akciózott, Orbán pedig nem ment el.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül107 bejegyzés
14:00
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Az ellenzék szerette volna

Az Orbán-kormány elmúlt két évéről tartanak politikai vitát Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője kezdeményezésére, amelyhez a másik két ellenzéki párt, az LMP és a Jobbik is csatlakozott. A vitán a kormányoldal és az ellenzék is 130-130 percben mondhatja majd el a véleményét. 

14:05
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán nem szólal fel

Korábban a Magyar Nemzet azt írta, hogy Orbán Viktor is felszólal az ülésen, de a Miniszterelnökség később közölte, hogy a kormányt a miniszterelnök-helyettes képviseli. A vitát így Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitja meg, aki - az Országgyűlés honlapján elérhető napirend alapján - negyven percben ismerteti a kabinet munkáját, majd kötetlen időkeretben válaszolhat a képviselők hozzászólásaira is.

15:06
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Közjátékkal kezdődik az ülés

Kis közjátékkal kezdődik az ülés, ugyanis az ülést vezető Latorczai János azzal kezdte, hogy "azokat a táblákat vigyék ki". A közvetítésben csak az látszott, hogy a hátsó sorok mögött többen nagy táblákkal álltak, amelyeken narancssárga mezes emberek voltak.

15:13
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Helyükre parancsolják a képviselőket

A jegyző azt olvassa fel, hogyan osztják fel a vita 4 óra 20 perces időkeretét az egyes frakciók között, de előtte Latorczai János még a helyükre parancsolta a frakciókat. Elsőként Navracsics Tibor fog beszélni 40 percig.

15:16
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A kormány céljait árulja el Navracsics

Navracsics szerint időszerű és helyénvaló is, hogy megvitatja a ház az Orbán-kormány eddigi munkáját, mert félidőben számot kell vetni, és el kell mondani azt, mire készülnek a továbbiakban. Az emberi gyarlóság nem engedi, hogy teljes legyen a számvetés - mondta Navracsics.

15:18
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Ez így nem mehet tovább

Navracsics szerint 2010 tavaszán, a választásokkor általános volt az az érzés az országban, hogy ez így nem mehet tovább. Nem volt jó a gazdaság, még a válsághoz képest is nagyon rosszul álltunk - sorolja Navracsics.

15:25
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Sok volt a baj

Nemcsak gazdasági, hanem politikai és társadalmi válság is volt Magyarországon a 2010-es választás előtt - mondta Navracsics, aki hosszan sorolja az elmúlt két évben a miniszterelnöktől és a kormány tagjaitól már sokszor hallott érveket. Szerinte ezért kértek erős mandátumot az emberektől.

15:26
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Gyurcsány akciózott a parlamentben

Az MTI szerint Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak az akciója miatt csúszott az ülés. A DK szerint a "11 tagú oligarchaválogatottal" arra akarták felhívni a figyelmet - a kormány két évét értékelő ülés elején -, hogy "amíg az ország elszegényedik, addig a fideszes politikusok és a Fidesz-közeli vállalkozók gyarapodnak".

15:29
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Navracsicsnak nagyon tetszik a kormány

Navracsics Tibor közben arról beszél, milyen nagy eredményeket ért el a kormány az elmúlt két évben: stabilizálták a költségvetést, csökkentették a hiányt. Ezt a külföld is honorálja - mondta Navracsics, de ezt a kijelentést hangos ellenzéki bekiabálások kísérték.

15:33
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Érezzék a választók a törődést

Lássuk, mit tettünk a politikai válság leküzdésére - mondta Navracsics. Elsőként a nemzeti konzultációkat említi: "nem elégszünk meg a parlamenti képviselők véleményével", mondja, hogy érezzék a választópolgárok, hogy őket is képviselni akarják.

15:37
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Nagyon jól ment az EU-elnökség

Navracsics szerint hiába nem készítették elő a szocialisták, a kormány nagyon jól megcsinálta a magyar EU-elnökséget is.

15:38
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Ezek a számok nem mondanak sokat

Önmagukban ezek a számok nem mondanak sokat, ilyenkor az ember önkéntelenül mindig keres valami összahasonlítási alapot - mondta Navracsics, aki a Gyurcsány-kormány utolsó időszakához hasonlítja. Szerinte ahhoz képest nőtt a foglalkoztatottság, kevesebb a munkanélküli és az államadósság is.

15:38
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Mindenki jót akar ennek az országnak

Navracsics azzal zárta a beszédét, hogy biztos lesz kemény, durva vita, de azt ne felejtsék el a képviselők, hogy mindenki jót akar ennek az országnak - az ellenzék és a kormánypártok is.

15:40
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Európa szégyenpadjáról a sikeresek közé jutottunk

Ott voltunk Európai szégyenpadján, most pedig jó esélyünk van arra, hogy az egyik legjobban teljesítő tagja legyünk - mondja Navracsics.

15:42
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Sok hibát vétett a kormány

A sikerek mellett sok hibát is követett el a kormány - ismerte el Navracsics, aki példának azt hozta, hogy nem egyeztettek eleget a társadalommal és az ellenzékkel.

15:44
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Navracsics nem szereti, ha gúnyolódnak az egymillió munkahelyen

Navracsics szerint sokszor kritikával illetik a kormánynak azt a tervét, hogy tíz éven belül egymillió munkahelyet akarnak létrehozni, "azt mondják, hogy ez részünkről csak demagógia. Nem az" - mondta. Szerinte jobb lenne, ha a gúnyolódás helyett mások is ezen dolgoznának, mert különben le fog maradni az ország.

15:46
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A szocialisták nem bírják szó nélkül hallgatni

A válságból kivezető út legalább olyan hosszú, mint a befele vezető, márpedig mi éveken keresztül mentünk be a válságba - mondta Navracsics, akinek a beszédét folyamatos bekiabálásokkal kísérik a szocialisták. Oda is szólt nekik, nyomatékosítva, hogy "mi éveken keresztül mentük be a válságba".

15:49
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Rogán kaján mosolyt lát a szocialisták arcán

Látom a kaján mosolyt az arcukon, úgyhogy ne felejtsék el, miközben itt mosolyognak, ezt a gödröt önök ásták ennek az országnak - kezdte a vezérszónoki felszólalását Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

15:56
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Rogán szerint még szégyen padon vagyunk

Rogán Antal szerint még ott vagyunk Európa szégyenpadján, de már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy lekerüljünk onnan - ahova egyébként a szocialisták miatt került az ország.

15:58
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Felröhögött az ellenzék

Európában mi vezettük be először az igazságos teherviselést - mondta Rogán, amire hangos nevetéssel válaszolt az ellenzék. "Igen, tisztelt szocialisták, bár tudom, hogy önöknek a bankok érdeke szent" - szólt vissza nekik Rogán, aki azt bizonygatja, hogy a következő két évben is ragaszkodni fognak az egyenlő teherviseléshez, és a következő két évben is bent fogják tartani a bankokat és a nagy távközlési cégeket is.

16:04
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Vergődés helyett cselekvés

Rogán szerint egy dologgal nem lehet vádolni a kormányoldalt: azt, hogy nem tett semmit. A vergődés helyett a cselekvés lett a módi a házban - mondta. Minden második mondatával a szocialistákat ostorozza.

16:08
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Mesterházy a pulpitusról beszél

A vitanapot kezdeményező Mesterházy Attila vezérszónoklata következik, amit nem a helyéről mond el, hanem a pulpitusról. "Szembesíteni jöttünk" - kezdte Mesterházy, akinek az egész ország azt mondta, hogy nem ezt várták Orbántól és a kormánytól.

16:10
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Simicskáék, Horty és a focistadionok

"Mi, szocialisták ugyanazt látjuk, mint az emberek" - mondta Mesterházy, majd sorolta, hogy minden leépül az országban. Szerinte csak három dolog épül: Simicska Lajos birodalma, a Horty-kultusz és a focistadionok. Szerinte amit Matolcsy tündérmesének lát, azt az emberek keserves valóságnak.

16:11
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Nincs mese, válság van

"Nincs mese, válság van" - utalt vissza megint Matolcsy tündérmeséjre Mesterházy, aki sorolja, hogy nincs ápoló és orvos, az embereket eltemetik a sárga csekkek, nincs munka, nincs semmi az országban. "Ezeket a problémákat önök okozzák" - mondta.

16:16
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Cserbenhagytak mindenkit

Az idősek kiadásai egyre nőnek, a kormány fejében pedig már az is megfordult, hogy megadóztatják a nyugdíjakat - mondja Mesterházy. "Két éve azt ígérte Orbán Viktor, hogy több pénzt ad az egészségügynek, ebből semmi nem lett. Ész nélkül sorban zárják be a kórházakat". "Önök cserbenhagytak mindenkit: orvost, ápolót, beteget"- teszi hozzá az MSZP vezérszónoka.

16:19
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Testőrökre bezzeg van pénz

Mesterházy szerint egyre nagyobb a szociális válság. "Mára valóban elmondhatják az emberek: rosszabbul élünk, mint négy éve" - mondja. Az MSZP-s politikus szerint a miniszterelnök testőrségére van tízmilliárd forint, miközben a rendőröknek nincs egyenruhára sem pénze. Orbán lerombolta az ország nemzetközi tekintélyét, "ma már senki sem bízik a magyar miniszterelnökben".

16:22
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kártevő szocialisták

A kereszténydemokraták szónoklatát két képviselő mondja majd el. Először Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője beszél. A vitanapokon szerinte a kormány elmondja, hogy mit tett, az ellenzék pedig hangoskodik, kártevőként. "Az elmúlt 20 percben is hallottuk a hazugság és a gyűlölet kultúráját" - mondja Harrach.

16:24
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Rogán mappázik, Harrach gyűröget

Rogán bőszen írogat, a mögötte ülő fideszes képviselő pedig telefonon beszél. Harrach közben csak mondja a magáét: hazugságok, gyűlölet, telekürtölik a világot vele. Rogán elteszi piros mappáját, Harrach gyűrögeti a kezében levő papírt.

16:26
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Szűcs Erikát helyreteszik

A házelnök felszólítja Szűcs Erikát, hogy nyugodjon meg és próbálja meg végighallgatni Harrachot. "Örömmel veszem, ha fél percet visszaforgatják az órát" - mondja Harrach, aki egy fél másodperccel sem szeretne kevesebbet beszélni, mint amennyire a házszabály szerint lehetősége van.

16:30
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A nagy csapat - kép

Forrás: MTI/Kovács Attila

16:33
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Hargitai felhúzta magát

Hargitai János képviselő folytatja a KDNP vezérszónoklatát. Harrach szemüveg szárát rágja. "A legnezebben a morális válság kezelhető" - mondja Hargitai. "Nem éltem még meg olyan parlamenti vitát, ahol a képviselők nem tájékoztatják félre az országot. Mesterházy felmegy a pulpitusra, teli tüdővel mondja a magát. Kérdést nem is tesz fel, elmondja a magát, majd lemegy" - mondja a KDNP-s politikus. "Meg kellene tanulnunk pironkodni" - teszi hozzá Hargitai, aki láthatóan nagyon felhúzta magát.

16:35
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Nosztalgiázik a KDNP

A képviselő utazást tesz a múltba: a szocialista kormányzás alatti időket emlegetni. A Fidesz-KDNP kormánynál ilyen szörnyűségek bizony nem fordulhatnak elő. "Nyakló nélkül vették fel az emberek a hiteleket" - emlékeztet mindenkit Hargitai.

16:40
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Rendkívüli intézkedések

2010-ben úgy vettük át a kormányzást, hogy az államháztartási hiány 7 százalék felett volt. Rendkívüli intézkedések árán ez négy százalék körül megállt - fényezi a kormányt a KDNP-s politikus. "Ki fogjuk vezetni a rendkívüli adókat" - ígéri Hargitai.

16:41
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Felsorakoztak mögötte - kép

Forrás: MTI/Soós Lajos

16:44
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Vona ellenforradalomról beszél

Vona Gábor egyetért abban a kormánnyal, hogy rendkívül súlyos gazdasági és morális helyzetben kellett átvenniük a kormányzást 2010-ben. A Jobbik vezérszónoka szerint igazi politikai bravúr, hogy sikerült még lejjebb menni az akkori helyzethez képest. "Az emberek forradalmi változást akartak, ezt önök az elmúlt két évben leverték"- mondja Vona.

16:46
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kuncsorgunk a hitelért

Szortírozni kéne a multinacionális cégek között: melyik az, amelyik valóban hasznos Magyarországnak, és melyik, amelyik csak kizsigereli a magyar dolgozóknak - mondja Vona. "Megmutatkozott, hogy az EU és az IMF irányítják valóban az országot. Eljutottunk arra a pontra, hogy a hitel felvételéért is könyörögnünk kell".

16:49
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Holló hollónak nem

Az elszámoltatás helyett jelenleg is oligarchák uralják az országot. Simicska Lajosnak van egy miniszterelnöke - mondja Vona, aki szerint holló hollónak nem vájja ki a szemét.

16:51
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Patán bezzeg

Vona előhúzza a Gyöngyöspata-kártyát. A hevesi településen bizony jobbikos politikus lett a polgármester.

16:53
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Te kinek drukkolsz?

Matolcsy kreált magának egy álomvilágot Vona szerint. A gazdasági miniszter azt érte el, hogy mi vagyunk az az ország, ahol a gazdasági növekedés mindig csak jövőre jön. "Szükség volna progresszív, igazságos adórendszerre" - mondja a Jobbik frakcióvezetője. A föld alkotmányos védelmének elutasítása a legnagyobb árulás. "Te most kinek drukkolsz?" - kérdez közbe egy ellenzéki politikus. "A magyar földnek drukkolok" - vág vissza Vona.

16:55
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Órajavítás - kép

Forrás: MTI/Kovács Attila

16:56
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Álomvilág

A Fidesz jobbikosként kommunikál, de MSZP-sként cselekszik - mondja Vona, aki szerint Martonyi Jánossal nem lehet keleti fordulatot véghezvinni. "Kapkodás, kétségbeesés és az álomvilágba menekülés jellemzi önöket".

16:59
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A kormány lökött a gödörbe

Az LMP vezérszónoka, Jávor  Benedek a Századvég felméréséről beszél, amely szerinte nem tükörzi hűen a valóságot. Szerinte nem igaz, hogy a mostani kormány az elmúlt tíz év legnépszerűbb kabinete. "A gödröt a szocialisták ásták, de a Fidesz lökte bele az országot" - mondja Jávor.

17:02
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Matolcsy álomvilága

A kormány zsákutcába kormányozta az országot - mondja az LMP-s politikus, aki szerint kettészakadt a társadalom. A magyar kormány gazdaságpolitikája egyértelmű kudarc. "Világszerte nevetség tárgya az az álomvilág, amibe a gazdasági miniszter belerángatta magát" - mondja Jávor. Az elmúlt két év a rendszerváltás utáni legnagyobb megszorítási hullámot hozta.

17:06
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kötéltánc a szakadék felett

Jávor szerint a kormány külpolitikai stratégiája is kudarcot vallott. "Az IMF-fel való értelmetlen hadakozás több tízmilliárdos kárt okozott az országnak". A keleti nyitás semmilyen eredményt, kézzel fogható hasznot nem hozott. Megállapodás az IMF-fel nincs, marad a kötéltánc a szakadék felett - mondja Jávor.

17:08
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kiszorultak a nők

Az egyetemek kapuit tandíjakkal torlaszolja el a kormány - mondja Jávor Benedek. Súlyos ellátási zavarokhoz vezet majd a gyógyszerkassza csökkentése - véli az LMP-s frakcióvezető, aki szerint nincs senki, aki a kormány gazdaságpolitikájával jól járt volna. A nők az elmúlt két évben kiszorultak a nemzeti együttműködés rendszeréből: semmit nem tettek a nők elvándorlása ellen.

17:13
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Közgépes porszívó

A Közgép porszívóként szívja fel az állami pénzeket - mondja Jávor. A törvényjavaslatokat a dohány- és a pálinkalobbi írja. "Nem tudták megoldani a magyar demokrácia elmúlt két évtizedének egyik legsúlyosabb korrupciós ügyét" - teszi hozzá a vezérszónok. A fenntartható fejlődésben is teljes hátraarcnak lehetünk tanúi a kormány részéről. A civil szervezetek szerint a kormány tevékenysége a környezetvédelem területén kettes.

17:16
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Félrevezették az országot

Vége a szónoklatoknak. Kezdődik a vita, kétperces felszólalási időkkel. Tóbiás József, az MSZP képviselője kap szót először. "Mit nevez ön igazságos közteherviselésnek? Önök félrevezették Magyarországot" - mondja Tóbiás a korábban felszólaló Rogán Antallnak.

17:18
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Komplett elbánás

"Mára ebben az országban csak a Közgép virágzik" - szól hozzá a vitához az LMP-s Széll Bernadett. "Amíg Önök itt színpadias módon a szocialistákkal vitáznak, addig mi romokat látunk az Önök tevékenysége nyomán". A kormány Széll szerint kompletten elbánt a munkavállalókkal.

17:21
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Senki nem tőrödik a nőkkel

Ertsey Katalin fájlalja, hogy az LMP vezérszónokán kívül senki nem szólalt fel vitájában a nők érdekében. A zöldpárti politikus szerint nem veszik figyelembe, hogy mi ma Magyarországon a magyar nők érdeke. A magyar nők azt várták, hogy a kormány végre tesz valamit azért, hogy képesek legyenek felnevelni a gyerekeiket. Erre jelenleg nincs lehetőség - mondja Ertsey.

17:23
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kósa és a nők

Kósa Lajos szerint a Fidesz fogalmi rendszerében a család szóban benne értendők a nők is. Tehát, amikor Navracsics Tibor a családokról beszélt, akkor igazából a nőkről is szót ejtett. "A nők legalább annyira fontosak nekünk, higgye el nekem, mint Önöknek" - mondja Kósa, közben pedig a szívére teszi  a kezét.

17:27
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Gyurcsánynak nem örülnek

Gyurcsány Ferenc kap szót, a parlamenti padsorokból fújjolás hallatszik. A Demokratikus Koalíció képviselője szerint nem lehet válogatni a nyugatias polgári berendezkedés egyes tartópillérei között. "Nem olyan ez, mint amikor szabadon választhatók a reggeli öltözéskor, hogy milyen ruhát veszek fel". A volt miniszterelnök Orbán ellen Magyarországáról beszél, szerinte a kormány az állampolgárokat korlátozza.

17:29
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kósa vicceset mond - kép

Fotó: Mudra László [origo]

17:35
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Ugyanazt csinálják

Az LMP-s Mile Lajos kap szót, aki Kósa mondandójára akar reagálni. A legtöbb család kétkeresős családmodellben gondolkodik - mondja Mile, aki szerint ez alapján kéne megfontolni a képviselőtársa által korábban elmondottakat. "Forradalmról beszélnek, közben pedig csak meghosszabbítják azt, amit az elmúlt nyolc évvel kapcsolatban szoktak hangoztatni".

17:36
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Révész Máriusznak még fáj

Révész Máriusz még mindig nem tudta feldolgozni, hogy 2006 őszén megverték a rendőrök. Most is erről beszél. Szerinte ma már ez nem fordulna elő egy utcára vonuló békés tüntetővel, és ez az igazi eredmény.

17:38
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A révedő Gyurcsány - kép

Fotó: Mudra László [origo]

17:41
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kósa köszönetet mond

Az a két év, ami mögöttünk van, minden sikerével, minden kudarcával, az a magyar újkori demokrácia történetében meghatározó két év - mondja Kósa, aki ezután teátrálisan köszönetet mond az összes magyar állampolgárnak, aki segítette a kormány munkáját. Az egész magyar nemzetnek fejezi ki háláját Debrecen polgármestere.

17:51
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Hol van Orbán?

Az MSZP-s Józsa István nagyon sajnálja, hogy Orbán megfutamodott a mai vita elől. "Most hol van Orbán Viktor, amikor több, mint három millió ember díjhátralékban van?" - kérdezi a szocialista képviselő. "Hagyjuk ezt a Kósa-féle maszlagot végre" - mondja Józsa.

17:53
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kósa gratuál Mesterházyhoz

Kósa a Zuschlag-ügyet emlegeti. Mesterházy Attila és Gurcsány Ferenc neve is szóba kerül, ha már Zuschlag. "Ez a Mesterházy Attila ma az MSZP elnöke. Csak gratulálni tudok ehhez a felfogáshoz" - fejezi be hozzászólását Kósa.

17:54
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Kósa megköszöni - kép

Fotó: Mudra László [origo]

17:59
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Dúró a tanárokért aggódik

Dúró Dóra szokásához hűen a kormány okatatáspolitikáját ostorozza. A jobbikos politikus egy háttértanulmányról beszél, amely hétezernél is több pedagógus elbocsátását helyezi kilátásba. Dúró szóba hozza a felsőoktatási keretszámokat is, szerinte akár teljesen meg is szűnhet a jogászképzés Magyarországon. "A pedagógusok a múlt évi és az idei pedagógus napot is tüntetéssel voltak kénytelenek tölteni" - teszi hozzá.

18:02
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Nem kérnek többet

A KDNP-s Kalmár Ferenc András szerint a kormány kétéves munkáját értékelve nem szabad szó nélkül elmennünk a nemzetpolitikai történések mellett sem. A csíkszeredai konzulátust bővíteni is kellett, hogy el tudja látni megnövekedett feladatait. "Mi sem kérünk ezen a téren többet, de kevesebbet sem, mint más nemzetek" - mondja Kalmár, bár az nem teljesen világos, hogy pontosan miből nem kérnek többet.

18:05
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Egészséges népesedési szerkezet

A jobbikos Z. Kárpát Dániel szerint egyértelműek a kibontakozó szociális válság jelei. "Tarthatatlan a nyugdíjasok helyzete" - mondja Z. Kárpát, aki úgy véli: egészséges népesedési szerkezet nélkül, egészséges gazdaság sem képzelhető el. Az ellenzéki politikus szerint nevetséges a kormány által emlegetett népesedési fordulat.

18:06
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Balczó Zoltán vitázik - kép

Fotó: Mudra László [origo]

18:08
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Ormány-kormány

Firtl Mátyás kereszténydemokrata politikus a "rendkívül sikeres" soros magyar EU-elnökségről beszél. "Ormány-kormány" - mondja Orbán- kormány helyett, de az az aprócska nyelvbotlás nem gátolja meg, hogy tovább folytassa a kormány eredményeinek sorolását.

18:11
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A kecskét is hozzáadják

Gúr Nándor szerint átverték az embereket, és el is koboznak tőlük mindent. "Az egekbe szökött minden: az árak, az infláció, a cukor ára 30 százalékkal több". "47 ezer forintból meg lehet élni? Persze, ismerjük, maguk tudják. Maguk még a kecskét is hozzáadják" - mondja az MSZP-s politikus.

18:13
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Nincs már mekdonáldsz

A bujdosó miniszter tündérmeséjéről beszél Nyakó István. A sárga-csekkekel ma már játszani kell, "nincs mekdoneldsz" - mondja Nyakó, aki szerint az egyáltalán nem a Kánaán. "Tündérmese? Ez tündérmes? Erre válaszoljanak uraim!" - fakad ki a politikus.

18:15
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Nyúlfarknyi kormányzás

Már most évtizedes károkat okozott a kormány az oktatásnak, ezzel a nyúlfarknyi kis kormányzással is - mondja az LMP-s Osztolykán Ágnes. Visszafogott tapsot kap beszéde végén.

18:19
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Csendőrséget ide!

Vidéken tombol a bűnözés: erőszakos, anyagi és erkölcsi szinten is - mondja a jobbikos Mirkóczki Ádám. "Az Önök rendőreinek elsődleges célja az, hogy még jobban megsarcolják a magyar lakosságot" - teszi hozzá a politikus, aki nem állja meg, hogy szóba hozza a cigánybűnözést. "Mismásolnak, kozmetikázzák a statisztikákat. Gyalázatos bírósági ítéletek születnek, pedig a megoldás meglenne: csendőrség felállításával a zéró tolerancia bevezetése".

18:22
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Papcsák büszke

Papcsák Ferenc szerint ez az a kormány, amelyik bátran nyúlt nagy kérdésekhez. A zuglói polgármester "óriási bátorságról" beszél, de szóba hozza az új alkotmányt és a teljes mértékben átalakított törvényhozási rendszert. "Mi voltunk azok, akik 200 főben maximalizáltuk a parlamenti képviselők létszámát" - mondja büszkén Papcsák.

18:25
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Önöknek is végük lesz

Nemény András szocialista politikus szerint Simicska Lajos és a Közgép nyert egyedül a kormány elmúlt két éves fejlesztéspolitikájával. "Önök nem mernek az emberek közé menni, csak itt a parlamentben mernek beszélni" - mondja Nemény. "Egyszer minden rémálomnak vége lesz, ahogy Önöknek is vége lesz" - vetíti elő a jövőre vonatkozó jóslatát az MSZP képviselője.

18:31
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Gyomtalanított egyházak

A KDNP-s Varga László az új magyar alkotmányról beszél, amely kimondja a szabad vallásgyakorlatot. Tarthatatlan volt szerinte, hogy több, mint 300 egyház létezett az elmúlt húsz évben Magyarországon. Az elfogadott egyházi törvény gyomtalanította a burjánzó egyházak tömegét - mondja Varga.

18:34
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Maszatol a kormány

Nemzeti konzultációnak álzácott propaganda és törvénytelen adatgyűjtés zajlik - mondja felszólalásában a jobbikos Novák Előd, aki szerint egy rákosista-típusú alaptörvényt hozott létre a kormány. "Az egyikori cenzor Lendvai Ildikó ebben az állítólagos új rendszerben is parlamenti képviselő maradhat. Legalábbis a Jobbik kormányra kerüléséig" - mondja Novák, aki szerint a kormány csak maszatol az ügynöklisták ügyében.

18:40
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Ötgyerekes fideszes

Elárult nemzettestvérekről beszél a fideszes Varga László. "Gróf Andrássy Gyula lovas szobra igenis itt kell, hogy álljon a következő 200 évben, szemben a hazáruló Károlyival" - mondja. Az időkeretet túllépve még annyit hozzátesz: vegyen róla példát mindenki: neki öt gyereke van, ha mindenkinek ennyi lenne, megmaradnánk a Kárpát-medencében.

18:43
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Papcsák rosszul idézett

Szobrok elbontásáról és elszállításáról akkor legyen szó, ha a költségvetésünk szufficites - tanácsolja Hiller István. A volt oktatási miniszer világossá teszi: Andrássyval a baloldalnak semmi baja. A politikus helyre teszi Papcsák Ferencet, aki korábbi hozzászólásában helytelenül idézte Szűcs Jenőt.

18:45
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Az MSZP miatt nincs szufficit

Rogán Antal szerint ha nem kéne fizetni a szocialisták által rájuk maradt kamatot, akkor bizony szufficites lenne a költségvetés. A Fidesz új frakcióvezetője csak ennyit akart reagálni Hiller szavaira.

18:47
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Mindenki tornázik majd

Visszametszették a mindennapos testedzést - mondja a fideszes Vincze László Hillernek. "Sokkal többet szánunk diáksportra, mint amit Önök" -teszi hozzá a képviselő, aki szerint tornával nyújtanak majd alternatívát a drogozás helyett.

18:49
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Font a szemét dörzsöli - kép

Fotó: Mudra László [origo]

18:53
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Munkahelyi balesetek

A jobbikos Bertha Szilvia a szerinte manipulált munakanélküliségi adatokról beszél. A dolgozókat senki sem védi meg, kiszolgáltatottak, egyre nő a halálos munkahelyi balesetek száma. Bertha egy a Hankook-gyárban a közelmúltban történt balesetről beszél, "köszönjük, ez a kétéves munkájuk eredménye" - fogalmaz.

18:58
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Mi lesz a kórházi dolgozókkal?

Az LMP-s Szilágyi László a kórházi államosításról beszél, amely szerinte óriási zűrzavarhoz vezetett. "Akármilyen kórházba elmegyünk, az ott dolgozók nem tudják, hogy mi lesz a sorsuk a következő hónapokban" - mondja a zöldpárti politikus.

19:02
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Demszky szabadlábon

Hegedűs Lórántné szerint a legcinikusabb, hogy Demszky Gábor még mindig szabadlábon van. "A Jobbik vissza fogja állítani a falvak önrendelkezését" - mondja a jobbikos politikus kezével hadonászva.

19:07
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Etno biznisz

Lukács Tamás KDNP-s politikus az új alaptörvény első cikkelyéből idéz papírjából. "Fel kellett számolnunk a húsz éves adósságunkat, meg kívánjuk akadályozni az etno bizniszt" - mondja Lukács.

19:09
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A falakon túli világ

Abba a vitába nem mennék bele, hogy melyik pártnak milyen múltja van - reagál a hallottakra Tóbiás József. "Ezen a termen kívül más világ van" - kiabálja a szocialista politikus. "Itt az ideje szembenézni, hogy félrevezették az embereket. 5,6 százalékkal kevesebbet ér ma minden, mint egy évvel ezelőtt. Erre nem tudnak mit mondani" - fejezi be hozzászólását Tóbiás.

19:13
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Csökkenő munkanélküliség

A fideszes Kara Ákos elmondja, hogy az elmúlt két év legfontosabb feladata a kormány számára a foglalkoztatás bővítése és a munkahelyek megtartása volt. "Ma 50 ezerrel kevesebb a munkanélküliek száma, mint a szocialista kormányzás idején" - teszi hozzá. Kara szóba hozza az új Széchenyi-tervet, valamint a győri beruházásokat.

19:22
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Hazataláltak a könyvtárak

Puskás Imre fideszes képviselő az előző kormányt savazza: komoly kihívásokkal kellett szembenéznie a Fidesz-KDNP-nek. "A megyei könyvtárak hazataláltak" - közli az örömteli hírt Puskást. A Magyar Mozgókép Közalapítvány hétmilliárd forintos hiányt halmozott fel, de már ezt is sikerült orvosolni: végre felelősségteljesen működik ez a terület is.

19:28
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Az a legnagyobb baj, hogy nincs elég gyerek

Újabb fideszes képviselő, Révész Máriusz kapott szót. Szerinte az az ország legnagyobb baja, hogy nem születik elég gyerek. Szerint a kormány már eddig is több intézkedést tett ennek megváltoztatására is. A szocialisták a hibásak a problémákért szerinte is, például azért, hogy a szegényebb településeken csak rosszabb minőségű oktatást kaptak a gyerekek.

19:31
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Segítettünk az EU-nak

A mi segítségünkkel lett Horvátország EU-tag, segítettük az uniót a h.atos gazdasági csomaggal - mondta egy fideszes képviselő.

19:33
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Háborúban az EU-val

Kovács László MSZP-s képviselő szerint Orbán Viktor kormánya háborút folytat az EU ellen, és azzal vádolja, hogy gyarmatosítani akar. Szerinte Orbánnak, ahogy a fociban, itt is tudnia kellene, hogy melyik a saját és melyik az ellenség kapuja

19:35
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Rendet tenni a zűrzavarban

Elképesztő zűrzavarban kell rendet tenni az egészségügyben - mondta Kovács József fideszes képviselő. Szerinte ezt örökölték az előző kormánytól. Szerinte azonban a kormány által készített Semmelweis terv azonban újjászervezi az ágazatot.

19:37
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Ezt tették az egészségügyben

A kormány eredményeit sorolja Kovács: rezidensek támogatása, kórházak pénzeh jutatása, orvosok és egészségügyi dolgozók nem teljeskörű béremelése. Említette a chipsadót, és a dohányzás szigorítását is.

19:40
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Béremelés helyett stadionok

Káosz van az egészségügyben - állítja azonban az MSZP-s Kovács Tibor. Szerinte az ágazat rendbetétele helyett forrásokat vonnak ki, és a bérek helyett stadionokra költenek.

19:43
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Fidszes szórólap az MSZP-s kezében

Lukács Zoltán MSZP-s képviselő egy fideszes szórólapot mutat, amely az energiaárak mérséklését ígéri. Szerinte ezt az ígéretet a kormány nem tartotta be.

19:47
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A Közgép-osztálynak csónakai vannak

Elmúlt két évben a VM komoly teljesítményt nyújtott - mondta egy fideszes képviselő hosszan sorolva a minisztérium intézkedéseit. "Süllyedünk" - mondta Nyakó István szocialista képviselő. Szerinte csak a "Közgép-osztálynak" vannak mentőcsónakai.

19:50
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A görögöknek jobb mint nekünk

A görögök jobban élnek mint mi - mondta az MSZP-s Garai IStván Levente.

19:52
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Bátor kormányról beszélnek

Tapolczai Gergely fideszes képviselő azt mondta, a kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyeket az előző kormányok nem mertek. Ilyen például a rokkantnyugdíjazás átalakítása.

19:53
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Sok állat megy a vágóhídra

Sok állatot fognak vágóhídra vinni a földpolitika miatt - mondta Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő. Szerinte az a szerencse, hogy a kormánynak a mezőgazdaságban nem sikerült érdemi kárt okoznia.

19:56
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Hol van Orbán?

Józsa István szocialista képviselő szerint Orbán Viktor megfutamodott, mert nincs ott a vitán.

19:58
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Majdnem vége lett a vitának

Majdnem vége lett a vitának, mert nem volt felszólaló. Végül a hallható felháborodás miatt mégis bejelentkezett valaki: Lukács Zoltán szocialista képviselőnek adtak szót.

19:59
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A balhézók ne forgassák fel Budapestet

A balhézók mögött ott állt az MSZP - mondta Spaller Endre KDNP-s képviselő, és felszólította a pártot, hogy ne forgassa fel Budapestet.

20:01
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Sokan a lábukkal szavaznak

Senki nem gondolta volna, hogy két év után még mindig Alföldi Róbert lesz a Nemzeti vezetője - mondta Vona Gábor. Ezután az elvándorlásról beszélt, amely szeirnte soha enm volt még ilyen magas. Sokan a lábukkal szavaznak - tette hozzá.

20:04
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Sok a bekiabáló

Tóbiás József beszél, de a levezető elnöknek közbe kellett szólnia, mert sokan kiabáltak. Tóbiás azt mondta, hogy a Fidesz meg akarja úszni ezt a vitát.

20:06
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Rogán kövérezik

Rá nézve nekem nem az éhezés jut az eszembe - mondta Rogán Antal egy szocialista képviselőről. A levezető elnök hozzáteszi, hogy mellőzze a személyeskedést.

20:08
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Alcsonyabb az adóteherlés Rogán szerint

Alcsonyabb az adóteherlés mint korábban - mondta Rogán. Szerinte a szocialisták voltak azok, akik ellen Magyarország határozottan fellépett a szociális népszavazással. Hozzátette, hogy a mostani népszavazás, amelyet az LMP kezdeményezett, nem volt sikeres.

20:12
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Össze-vissza kiabálnak

Rogán Antal felszólalásába Tóbiás József és Mesterházy Attila is bekiabált. Rogán arról beszélt, hogy mit nem tettek meg a szocialisták.

20:14
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Rogán a nemzeti konzultációt dicséri

Rogán szerint jól tették, hogy a nemzeti konzultáció keretében megkérdezték az embereket arról, akarják-e megsegíteni a devizahiteleseket. Szerinte ennek azért volt jelentősége, mert költségvetési pénzből támogatták a hiteleseket, holott nem minden embernek van hitele az országban.

20:17
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A múlt szelleme a Házban van

Itt van a múlt szelleme a Házban - mondta a szocialistákra utalva Rogán Antal. A kormánypártokról azt mondta, lehet, hogy elkövettek hibákat, de próbálnak tenni Magyarország érdekében.

20:19
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

Navracsics: A tisztelet a fontos

Navracsics Tibor miszterelnök-helyettes köszöni a vitán való részvételt. Szerinte a legfontosabb a tisztelet az emberek iránt. Szerinte a szocialisták ezt nem tették meg, példaként a 2006-os nagy augusztus 20-ai vihar miatti kártérítéséket, és az októberi rendőri fellépést említette

20:22
június 14, 2012
Vágólapra másolva!

A vitának vége

A vitának vége, tudósításunkat befejezzük.