Századvég: Tarlós fölényesen vezet, Botkának kicsi az előnye

Vágólapra másolva!
Budapesten a kormánypárti Tarlós István abszolút esélyesként várja az önkormányzati választást, Szegeden azonban az MSZP-s Botka László polgármester vezet fideszes kihívójával szemben - derül ki a Századvég felméréséből. Budapesten az LMP 12, a Jobbik 3 százalékra számíthat.
Vágólapra másolva!

Jelentős fölénye van Budapesten a Fidesz-KDNP szövetségnek a többi párthoz képest - derül ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint az összes megkérdezett közül 43 százalék mondja azt, hogy a kormányzó pártok listáját fogja támogatni a vasárnapi önkormányzati választáson. Ebben a körben az MSZP-re a választók 15, az LMP-re 13 százaléka szavazna, míg a Jobbikra 4 százalék.

Egyértelműen vezet a Fidesz-KDNP azok körében is, akik biztosra ígérik, hogy elmennek szavazni vasárnap. A pártszövetség támogatottsága 61 százalék, a szocialistáké 21, az LMP 12 százalékra számíthat, a Jobbik pedig a voksok 3 százalékára.

Hasonló arányokat mutat a budapesti főpolgármester-jelöltek támogatottsága is. A biztos szavazó pártválasztók körében Tarlós István kormánypárti jelölt 57 százalékon áll, az MSZP-s Horváth Csabát 22 százalék, az LMP-s Jávor Benedeket 16 százalék, a jobbikos Staudt Gábort 5 százalék támogatja.

Sokkal kiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok Szegeden, ahol a várost az elmúlt nyolc évben vezető szocialista Botka László csekély előnyét mutatja a felmérés a Fidesz által indított B. Nagy Lászlóval szemben.

Az összes válaszadó 34 százaléka támogatja Botkát, míg 29 százalék B. Nagyot, a biztosan szavazó pártválasztók körében pedig 48-45 százalék az arány a szocialista jelölt javára. A Jobbik jelöltje, Keresztúri Farkas Csaba 5 százaléka számíthat - áll a felmérésben. (A szegedi választási kampányról szóló riportunkat itt találja.)