Milliókat hoz a konyhára, ha még idén vásárolsz új lakást

Vágólapra másolva!
Egy sok évre, akár évtizedekre szóló döntést nem szabad elhamarkodni. Gondolkodni viszont kötelező és ez most nagyon megéri. Akár több millió forintot is megspórolhatsz új építésű lakás vásárlásakor, ha kihasználod az 5%-os áfával kínált lehetőséget.
Vágólapra másolva!

Nehéz elképzelni, hogy aki új lakás vásárlását tervezi, ne hallott volna két számról: 5 és 27. Mindkettő százalék és az áfa mértékét jelzi. Előbbi azokra az új otthonokra vonatkozik, amiket egy 2018. november 1. előtt kiadott végleges építési engedély alapján építenek és értékesítenek. Vagyis ilyen lakásokra érdemes vadászni. Nincs ezekből túl sok, de azért akad pár ezer, főleg Budapesten.

Az új, már épülő társasházak számát tekintve az élmezőnyben van a XIII. kerület, de egyes körzetei (például a Dunához közeli területek) túl drágák lettek. Néhány jól megközelíthető környék ugyanakkor még kínál jó ár-érték arányú új lakást. Ilyen a Váci úttól két-három utcára beljebb lévő terület, ahol kiváló minőségben készülnek barátságos, sok zöld területet is biztosító társasházak. Ezek közül kiemelkedik az igényes belső elrendezésű, okos otthonokkal büszkélkedő Kassák Passage. Itt is kifejezetten ajánlott a teljes vételárnak minél nagyobb hányadát még idén kifizetni, hiszen így ezt a részt biztosan csupán 5%-os áfa terheli.

Forrás: Kassák Passage

Lakásvásárláskor természetesen úgymond először a környéket vesszük meg, hiszen a lakást igen, de a környéket nem tudjuk megváltoztatni. Ebből a szempontból is jó választás a Kassák Passage, hiszen a Klapka utca, ahol ez a társasház épül, egyetlen utcára van a Váci úttól, így gyorsan megközelíthető, egyre több, magas színvonalú szolgáltatást lehet igénybe venni a környéken, szaporodnak a jó éttermek és a szabadidő eltöltésre alkalmas intézmények is a közelében.

Maguk a lakások hatékony alaprajzzal rendelkeznek, és az átlagnál magasabb színvonalú kivitelezési minőség jellemzi őket. Akárcsak a Kassák projekt első, nagy sikerű ütemében, a Kassák Residence-ben, itt is stúdió-, 1 hálószobás és 3 szobás lakások közül lehet válogatni. A WING Zrt. által megalapított LIVING lakófejlesztésekre specializálódott csapata a lakásokat a környezettudatosságot és energiahatékonyságot szem előtt tartva alakítja ki. Mind kisgyerekes családoknak, mind aktív fiataloknak ideális választás. A Kassák projekt a harmadik ütem elkészültével válik majd teljessé és a mintegy 700 lakásos tömb részét fogja képezni egy több mint 9000 négyzetméteres saját park is.

Forrás:Kassák Passage

Mondanunk sem kell, hogy az ár természetesen szintén fontos és itt jön be a képbe az 5 %-os áfa, ami ugye a 2018. november utáni építési engedélyes házaknál 2020 januárjától már kőkemény 27%. Azaz egy átlagos, 50 négyzetméteres otthon esetében több millió forinttal nagyobb lehet a végszámla. Az 5%-os áfás ajánlatot azért is megéri elfogadni, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy minél előbbi beruházási szakaszban vásárol valaki új lakást, annál kisebb lehet a teljes végszámlája. Ha például valaki a tervasztalról vásárol, akkor általában 8-10%-kal kisebb ez az összeg, mintha a lakás elkészültekor tenné meg ugyanezt. Vegyünk egy példát: egy 50 milliós otthon esetében máris 5-7 millió forinttal kevesebbet kell kifizetni.

Forrás: Kassák Passage

Nem érdemes arra számítani, hogy egyszer csak bezuhan az új építésű lakások ára a hiper magasságok miatt. A beruházók ugyanis szintén gondolkodnak, és eleve nem indítanak túl sok építkezést, hogy legalább stabilizálják az árakat. Megvárják, míg a következő pár évben elfogynak a már épülő házakban kínált 5%-os áfás lakások és a kialakuló hiány miatt a majd akkor lakást keresők kénytelek lesznek elfogadni a 27%-kal felkínált új ingatlanokat. Vagyis az egész tranzakciót pár év múlva csak jóval több forintból úszhatjuk meg.

Viszonylag gyors, de átgondolt döntésünket segítheti, hogy ha egyébként megfelelünk a feltételeknek, akkor élünk az állami támogatások és a kedvezményes hitelek adta lehetőséggel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy lakás vásárlásához a többségnek egy korábbi lakást el kell adnia, ám esetükben nem érdemes kivárni az áresési ciklust, hiszen akkor a korábbi lakásukat is csak olcsóbban tudják eladni.

A Kassák Passage lakásainak átadása 2022-ben várható.