A szentendrei szoláris falu július 13-tól ingyenesen látogatható

Vágólapra másolva!
Biobeton, szolárcserép és zöldhomlokzat a jövő építészetéért. Az egyetemek között meghirdetett Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi innovációs házépítő verseny küldetése a napenergia hasznosításával összefüggő építészeti megoldások népszerűsítése, a zöldtechnológiák társadalmi és piaci támogatottságának erősítése, a megújuló energiák és energiahatékony szerkezetek szélesebb körben történő megismertetése.
Vágólapra másolva!
Forrás: Solar Decathlon Europe 2019

A 2002-ben USA-ból indult, mára a világ legjelentősebb építőipari innovációs versenyének rendezési jogát az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft. Szentendre városával és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) partnerségben nyerte el. A rangos rendezvény először látogat a közép-kelet-európai régióba, ahol is Szentendrén lehet majd megtekinteni a jövő építészeti megoldásait felvonultató 10 energiatakarékos lakóépület prototípusát.

Magyarországot önálló csapatként a BME koeb elnevezésű csapata, konzorciumban pedig a Miskolci és a Pécsi Egyetem képviseli. Rajtuk kívül, önálló csapatként vagy egyetemi konzorciumi összefogásban francia, belga, thaiföldi, román, holland, algériai és spanyol egyetemek képviselői mérettetnek meg a verseny 10 kategóriájában.

Forrás: Solar Decathlon Europe 2019

A hazai verseny fő témája a meglévő épületállomány felújítása, ami számos kihívás elé állítja a résztvevőket, egyebek mellett a helyi, újrahasznosított anyagok alkalmazása, a napelemes és napkollektoros rendszerek integrálása, az energiatudatos tervezés, az épületek nyári túlmelegedésének kérdése, a természet-alapú megoldások és a környezetbarát kompozit anyagok használata, vagy épp az intelligens létesítmény-felügyeleti rendszerek terén.

A Solar Decathlon Europe 2019 során bemutatott innovatív megoldások a hazai épületállomány (pl. kocka- és panelházak) környezettudatos és költséghatékony felújításához, életciklusuk meghosszabbításához is adhatnak inspirációt. A rendezvény pedig – mint a fenntarthatóság témája – befektetés a jövőbe: a versenyidőszakot követően a lakóépület prototípusok egy részével egy látogatóközpont, egy „modern skanzen” jön létre, amely nemcsak a szakma, de minden érdeklődő számára szemlélteti majd a hazai és nemzetközi építéságazat lakóépületekkel kapcsolatos innovációs teljesítményét és a lakosság számára is elérhető energiahatékony felújítási lehetőségeket.

Forrás:

A szoláris falu július 13-ától látogatható Szentendrén, az ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában. A belépés ingyenes, és csak egy gyors helyszíni regisztrációhoz kötött.