A Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka újra eredeti szépségében

Vágólapra másolva!
A Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciójának köszönhetően újra régi pompájában látható a több mint 70 éve lezárt Román Csarnok. Az impozáns múzeumi tér felújítása befejeződött, a csarnokot március második felében – március 15-étől húsvétig - a látogatók is megtekinthetik majd.  
Vágólapra másolva!
Forrás:

A Liget Budapest Projekt keretében felújított, széles körűen korszerűsített múzeumi épület történetében ez volt az eddigi legátfogóbb és legjelentősebb rekonstrukciós fázis. A felújítás leglátványosabb része a II. világháborúban megsérült Román Csarnok rekonstrukciója. A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, középkori bazilika belső terét megidéző terem egyedülálló falfestményeinek megújításán mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik csaknem 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot és csaknem 100 kilogramm, különböző színű pigmentet, valamit 5500 aranymetál-lapot, azaz 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott.

A rekonstrukció érinti többek között a reneszánsz stílusú Michelangelo termet is, amely az elmúlt évtizedekben durván átalakítva, a látogatóktól elzárva, irodaként funkcionált. A felújításnak köszönhetően a Román Csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a múzeum kiállítóterei és a műtárgyraktáraknak is csaknem félezer négyzetméterrel több hely jut majd a megújult épületben. A felújítás során egy új, térszint alatti, korszerű éttermet és kávézót is kialakítottak és a múzeum teljes akadálymentesítése is megtörtént.

Forrás:

A Szépművészeti Múzeum kiállításainak újrarendezésével párhuzamosan költöznek a Várból a Magyar Nemzeti Galéria régi magyar gyűjteményei, ugyanis a Szépművészeti kiállítási koncepciója gyökeresen átalakul: több mint négy évtizedes távollét után a magyar művészet hazatér a Szépművészetibe, így a múzeum ezt követően az egyiptomi és az antikvitás művészete mellett a 18. század végéig együtt mutatja majd be az egyetemes és a magyar művészet történetét.

Az új állandó kiállításokkal a Szépművészeti Múzeum október 25-én nyílik majd meg a nagyközönség számára.

Nézze meg a Román Csarnok felújításáról készült videót: