Hogyan ne legyen „fekete” a péntek

Vágólapra másolva!
Az ünnepi vásárlások előtt tájékozódjon a Pénzügyi Navigátorral!
Vágólapra másolva!

Magyarországot is elérte az Egyesült Államokban már több mint öt évtizede meghonosodott szokás, a Black Friday, vagyis a fekete péntek. A karácsonyi bevásárló szezon hagyományosan november negyedik péntekén kezdődik, és ez alkalombólMagyarországot is elérte az Egyesült Államokban már több mint öt évtizede meghonosodott szokás, a Black Friday, vagyis a fekete péntek. A karácsonyi bevásárló szezon hagyományosan november negyedik péntekén kezdődik, és ez alkalomból a boltok, kereskedők jelentős árkedvezményekkel csábítják a vásárlókat.

Nem árt azonban, ha megfontoltan dönt kiadásairól, hiszen az ünnepek előtti időszakban amúgy is nagy nyomás nehezedik az emberre. A felmérések szerint az évnek ebben a szakaszában jóval többet költünk az egész évi átlagnál, és a tapasztalatok szerint többen igényelnek különböző fogyasztási hiteleket is, vagy vesznek fel például gyorskölcsönt. Hogy ne csak az ünnep legyen örömteli, fontos, hogy a nagy sietségben se feledkezzen el utánanézni a hitelfelvétel részleteinek, vagy körültekintően használja például a hitelkártyáját.

Hogy elkerülje a hosszú távon nehezen teljesíthető adósságokat, először is ne engedjen az impulzusvásárlásnak, és tervezze meg kiadásait! Ne csak a karácsonyi ajándékokra szánt keretre gondoljon ilyenkor, hanem vegyen számba minden nagyobb év végi kiadást! Nézze meg, mennyit bír el a családi kassza, és mekkora terhet képes pluszban vállalni a tartós eladósodás veszélye nélkül! Ha szigorúan tartja magát a tervhez, az ünnepi kiadások karácsony után sem okoznak majd fejfájást, és tiszta lappal indíthatja az új évet.

Ha hitelfelvétel mellett dönt, érdemes mindig több lehetőséget megvizsgálni, több szolgáltató ajánlatát összehasonlítani. A feltételek alapos megismerése nélkül még viszonylag alacsonyabb összegű hitelt vagy gyorskölcsönt sem szabad felvenni. Mindenképpen figyeljen oda a hitelfelvétel költségeire, futamidejére, a törlesztőrészlet nagyságára és a teljes hiteldíjmutatóra is!

A szenzációs kedvezmények gyakoribb hitelkártya-használatra is csábíthatják, ami ugyan kényelmes megoldás, de ilyenkor is mindig szem előtt kell tartania, hogy a hitelkeretből elköltött összeget a megadott határidőre vissza kell fizetnie. Ennek elmulasztása esetén a szolgáltató magas kamatot számolhat fel.

A karácsonyi forgatagban még fontosabb, hogy körültekintően költsön, így nyugodtan ünnepelhet majd, annak a tudatában, hogy később sem érheti kellemetlen meglepetés. A fogyasztási hitelekkel, gyorskölcsönökkel és a hitelkártya-használattal kapcsolatban számos hasznos tanácsot és tippet kaphat a Pénzügyi Navigátor tájékoztatóanyagaiból, honlapján egy helyen elérhető valamennyi, a karácsonyi előkészületekkel kapcsolatos tartalom.