Ezt gondolják a fiatalok az atomenergiáról

Vágólapra másolva!
Nyolc nyári fesztiválon közel 18 ezren keresték fel Paks II. interaktív kamionját.
Vágólapra másolva!

Tizenöt-húsz éven belül számos elöregedő erőművet kell majd leállítani Magyarországon. A kieső kapacitás pótlására és a növekvő áramigények kielégítése érdekében új erőműveket kell építeni. Paks II. két blokkja (2400 MW) a ma még működő négy paksi egységet (2000 MW) hivatott pótolni. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e Paks II.-re, amely olcsón, biztonságosan és klímabarát módon termel villamos energiát, hanem hogy milyen további erőműveket kell majd megépíteni. Ezekről a tényekről és műszaki feltételekről is tájékozódhattak az érdeklődők Paks II. interaktív kamionjában, amely azért járja az országot, hogy megismertesse a lakossággal az atomenergia hazai energiatermelésben betöltött szerepét.

A tájékoztató jármű a Debreceni Virágkarneválon Forrás: Paks II.

A kiállítást idén 50 százalékkal többen keresték fel a korábbi nyári körúthoz képest, a nyolc fesztiválállomáson mintegy 18 ezren tájékozódtak a Paks II. projekt jelentőségéről, társadalmi és gazdasági szerepéről.

Fesztiválozók a kamion melletti Energiaszigeten Forrás: Paks II.

A kimagasló látogatószám mellett fontos visszajelzés volt a kérdőív, amelyen a vendégek összegezhették véleményüket. A kitöltők több mint 80 százaléka vélekedett úgy a kiállítás megtekintése után, hogy az atomenergia olcsó és klímabarát, a 90 százalékuk pedig új információhoz jutott az interaktív járművön.

Látogatók az interaktív kiállításon Forrás: Paks II.

A tájékoztató kamion 2009-ben kezdte meg országjárását, azóta Magyarország minden, ötezer főnél nagyobb lélekszámú településén járt, és több mint 270 ezer vendéget fogadott. A jármű a nyári fesztiválszezon után, szeptember első napjaiban a hazai radioaktívhulladék-kezelésben fontos szerepet betöltő térségeket keresi fel: ellátogat a Pest megyei Püspökszilágyra és a környező településekre, majd a Nyugat-Mecsekbe, illetve a Tolna megyei Bátaapátiba és környékére. Ősszel a kiállítás észak-magyarországi túrába kezd, amely Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéket érinti.