Patakba borult egy autó Biatorbágynál – galéria

autó, patak, Biatorbágy
Biatorbágy, 2019. április 1. Az útról lesodródott, összetört személygépkocsi Biatorbágynál 2019. április 1-jén. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 25 éves biatorbágyi nő haladt személygépkocsijával Sóskút irányából Biatorbágy felé, amikor annak külterületén, eddig pontosan nem ismert okból a gépkocsival az úttestről lesodródott. A jármű ezután többször átfordult, majd tetejére érkezve egy patakmederben állt meg. Közvetlenül a balesetet követően haladt arra egy darus autó, amelynek sofőrje azonnal megkezdte a balesetet szenvedett jármű kiemelését a mederből, majd a helyszínen jelenlévő más civilekkel kiemelték a sérült, eszméletlen nőt az autóból. A nő ellátását az időközben kiérkező mentőszolgálat munkatársai megkezdték, majd a sérültet kórházba vitték. Az autónak a vezetőn kívül más utasa nem volt. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
A kocsi lesodródott az úttestről, többször átfordult, majd a tetejére borulva állt meg.
Vágólapra másolva!
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy
autó, patak, Biatorbágy