Szijjártó Péter: Szoros együttműködésre van szükség a békepárti országok között

Szijjártó Péter Szirodzsiddin Muhriddinnal.
Szijjártó Péter Szirodzsiddin Muhriddinnal.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Együttműködésre van szükség azon országok között, amelyek eléggé bátrak ahhoz, hogy felszólaljanak a mielőbbi ukrajnai béketeremtés mellett, remélhetőleg ez közelebb hozhatja a diplomáciai rendezést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dusanbéban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a tádzsik kollégájával, Szirodzsiddin Muhriddinnal folytatott találkozóján kiemelte, hogy a közelgő magyar európai uniós elnökségre rendkívüli kihívásokkal és veszélyekkel teli időszakban kerül sor. Emlékeztetett rá, hogy a közösség szomszédságában több mint két éve fegyveres konfliktus pusztít, és ez igen súlyos negatív következményekkel jár a kontinens országaira nézve.

Sajnos, egyes európai politikai vezetők úgy gondolják, hogy ők maguk is háborúban állnak, hogy Európa is háborúban áll, miközben ez nem igaz, mivel ez a háború Ukrajna és Oroszország között zajlik

- húzta alá.

Szijjártó Péter Szirodzsiddin Muhriddinnal.
Szijjártó Péter Szirodzsiddin Muhriddinnal.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter ennek kapcsán arra is figyelmeztetett, hogy minél tovább tart a háború, annál nagyobb a kockázata a további eszkalációnak. Szavai szerint veszélyes irányba haladnak a folyamatok, amit jól példáznak a nyugati katonák esetleges Ukrajnába küldéséről vagy éppen a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségéről szóló közelmúltbeli nyilatkozatok. A kormány legfőbb célja hazánk megóvása a szomszédságban tomboló háborútól.

Ezért együtt kell működniük azon országoknak, amelyek a béke pártján állnak, amelyek eléggé bátrak ahhoz, hogy felszólaljanak a béke mellett

- jelentette ki.

És remélem, hogy ez az együttműködés segíteni fog a békés megoldás megtalálásában

 - tette hozzá.
 

A miniszter arra is kitért, hogy a mostani immár a tizenegyedik találkozója tádzsik hivatali partnerével, ez pedig jól mutatja, hogy a két ország milyen nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak. Közölte, hogy hamarosan további tájékoztatás várható a dusanbei látogatásáról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!