Már most kiadták a riasztást; mutatjuk, hol és mikor lesz felhőszakadás

eső, vihar, főváros, Budapest, zápor, időjárás, villám, villámlás, időjárás, zivatar, felhő, Budapest, főváros, 2023. 08. 16., időjáráseső
Fotó: Fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Vágólapra másolva!

A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Kedd
Gomolyfelhős időre számíthatunk, és estig inkább csak a dunántúli tájakon alakul ki zápor, zivatar. Késő este aztán délnyugat felől egy  vonalba rendeződött kiterjedt zivatarrendszer érheti el a délnyugati országrészt, és halad tovább az ország belső területei felé északkeleti irányba. A késő esti órákban várhatóan a keleti, északkeleti országrészt is eléri. A délkeleti szél megerősödik, estétől a zivatarokat viharos (általában 60-80 km/h) széllökések kísérhetik. Felhőszakadás (15-30 mm), apróbb szemű jég (<2 cm) is valószínű. A Dél-Dunántúlon heves zivatarok is előfordulhatnak (~2-4 cm jégátmérő, > 90 km/h széllökés, > 30 mm lokális csapadék). Napközben 21 és 26 fok között alakul a hőmérséklet. 

Zivatarveszély miatt az ország nyugati járásaira adtak ki első fokú riasztást kedd hajnalban. A napi előrejelzés alapján az ország teljes területére elsőfokú, Zala, Somogy, Tolna és Baranya vármegyékre másodfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben.

Forrás: met.hu



Szerda
Reggelig sokfelé várható zivatar. Heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel. Napközben szakadozik a felhőzet, de az újra megnövekvő gomolyokból újra kialakulnak záporok, zivatarok - nagyobb eséllyel délen, délkeleten. 17-24 fok várható.

Csütörtök
Gomolyfelhők mellett többórás napsütés is valószínű. Napközben egyre inkább csökken a felhőzet. Elszórtan fordul elő zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A csúcsérték 23 fok körül valószínű.

Péntek és szombat
Napos, gomolyfelhős időre van kilátás, mindkét nap szórványosan nyárias záporral, zivatarral. 25-26 fok körüli kellemes meleg ígérkezik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!