Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat feje, Magyar Péter gazdasági vezetőjének a bűntársa

Sájer Mária
A piramisjátékok szakértője árnyékként kíséri Magyar Pétert
Fotó: Metropol
Vágólapra másolva!
Hónapok kérdése és elhagyhatja a fegyházat Magyar Péter bizalmasának, Sájer Máriának a bűntársa, aki egy egész országot behálózó, sokmilliárdos kárt okozó bűnszervezet vezetője volt. Az ügyben indult eljárás iratai szerint a nő és a bűnbanda irányítója szoros kapcsolatban álltak egymással - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Mivel az ügy kirobbanása után sok időt töltött letartóztatásban és házi őrizetben, illetve már hosszú évek óta tölti a rá kiszabott szabadságvesztést, jövőre szabadulhat a fegyházból F. Attila, egy nyolcmilliárdos csalássorozat kitervelője – tudta meg a Magyar Nemzet. A tizenegy évre ítélt férfi annak a piramisjáték-hálózatnak volt a csúcsán, amelynek országszerte megszámlálhatatlan károsultja volt. 

sajermariajudit, Sájer Mária Judit
Magyar Péter anyósjelöltje négy évet ült fegyházban, mert átvert és meglopott idős embereket és másokat is
Fotó: Metropol

Az átvert emberek között volt számos celeb és alvilági figura, de az ügy irataiból az is kiderül, hogy egy ismert magyar milliárdos testvére is áldozatul esett a csalásnak. 

A bűnügy szálai a 2010-es évekig nyúlnak vissza, amikor F. Attila testvérével elkezdte kiépíteni a bűnszervezetet. Az ikerpár által irányított bűnbanda közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek. A hálózat tíz-harmincszázalékos kamatokkal csábította a befektetőket, amit csak néhány embernek fizettek ki.

Azt a Metropol írta meg elsőként, hogy a csaló banda tagjaként Magyar bizalmasa és legszűkebb stábjának tagja éveket ült börtönben. A nő nem mellesleg Magyar Péter élettársának az édesanyja, aki az eljárás adatai szerint közvetlen kapcsolatban állt F. Attilával.

A bíróság azt is kimondta, hogy Sájer Mária okozta egy károsultra vetítve a legnagyobb kárt, miután egyetlen embertől 108 milliót csalt ki. A Fővárosi Ítélőtábla összegzése alapján a nő összesen 358 millió forint kárt okozott.