Karácsony Gergely egy csődtömeg, aki teljes mértékben kudarcot vallott Budapesten

karácsony, gyurcsány
Gyurcsányék gyalázzák a magyarokat
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Budapest megszenvedi a Karácsony-féle bénázást, Szentkirályi Alexandra viszont egy rátermett, dinamikus, a városért tenni akaró, már korábban bizonyított vezető, aki valóban dolgozni akar Budapestért. Éppen ezért váltani kell, és erre Szentkirályi Alexandra a legalkalmasabb választás - mondta el az Origónak adott interjúban Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke. Hidvéghi leszögezte: Karácsonyt a főváros valójában sohasem érdekelte, és Budapest gyakorlatilag teljes egészében ki van szolgáltatva a Gyurcsány házaspárnak. Leszögezte: Karácsony Gergely egy csődtömeg, aki kudarcot vallott a főváros élén. Leszögezte: Budapest fejlődése nem pártpolitikai kérdés. Természetes dolog, hogy a fővárosban olyan szavazók is vannak, akik nem a Fideszt támogatják, de itt most nem erről van szó, hanem arról, hogy a fővárosnak mi a jó. Nyilvánvalóan Szentkirályi Alexandra a megfelelő választás, mert Budapesten változásra van szükség. A kampányfőnök, a Fidesz európai parlamenti képviselője az interjúban többek között beszélt a fővárost érintő korrupciós ügyekről; Karácsonyék autósüldözéséről; arról, hogy a főpolgármester menekül a sajtó elől, és évekig nem csinált semmit. Hidvéghi Balázs többek között szót ejtett még a brüsszeli tapasztalatairól, a háború és béke kérdéséről, a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletről és az uniós választás tétjéről is.
Vágólapra másolva!

Ön kampányfőnökként segíti a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányát. Milyennek látja eddig a kampányt és Szentkirályi Alexandra esélyeit?

Szentkirályi Alexandra esélyeit kifejezetten jónak értékelem. Messze ő a legrátermettebb, legalkalmasabb jelölt arra, hogy Budapest vezetését átvegye. Egyrészt már bizonyított korábban, hiszen egy sikeres fővárosi időszakban, Tarlós István mellett főpolgármester-helyettesként dolgozott Budapestért, másrészt tehetségében, képességeiben a legalkalmasabb arra, hogy Budapest számára eredményeket hozzon. 

Budapestet sikeressé kell tenni, és a budapestiek érdeke az első. 

Ehhez viszont határozottságra, világos elképzelésekre van szükség, és arra a képességre, hogy a város vezetője tudjon a kormányzattal tárgyalni, eredményeket elérni. Karácsony Gergelynél azt látjuk, hogy gyakorlatilag nem akar megállapodni semmiben, helyette áldozatnak tünteti fel magát, és ebből próbál politikai tőkét kovácsolni. A főváros valójában sohasem érdekelte, és Budapest gyakorlatilag teljes egészében ki van szolgáltatva a Gyurcsány házaspárnak. 

Karácsony Gergely ahelyett, hogy Budapesten dolgozna a fővárosiak érdekeiért, különböző vidéki nagyvárosokba járkál kampányolni, és a színpadon ölelgetik egymást Gyurcsánynéval. 

Hidvéghi Balázs, interjú, kampányfőnök, választás, béke, háború
Hidvéghi Balázs szerint Karácsony Gergely egy csődtömeg. Fotó: Polyák Attila - Origo

Mit gondol, hogyan értékeli a baloldali városvezetés elmúlt öt évét? Ezt érdemli Budapest?

Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés gyakorlatilag semmilyen eredményt nem tudott elérni az elmúlt években. Képesek voltak a csőd szélére kormányozni Budapestet, úgy, hogy a főváros bevételei még nőttek is ebben az időszakban. A főpolgármester sem kisebb, sem nagyobb ígéreteit nem váltotta be, és még arra sem volt képes, hogy a Városháza park zöldítését akárcsak elkezdje. És akkor még nem beszéltünk a nagyobb beruházásokról, mint az öt éve ugyanúgy álló Biodóm, a pesti fonódó villamosrendszer vagy a P+R parkolók kiépítése. Karácsony a fővárosban közlekedési káoszt okozott, drámaian romlott a köztisztaság helyzete, romlottak a légszennyezettségi adatok, nem véletlenül, hiszen az autósok kénytelenek dugóban állni.

A Karácsony-féle bénázás igazi vesztesei a budapestiek. Fontosnak érezzük elmondani az embereknek, hogy nem lehet fejlődést elérni Budapesten, amíg a Gyurcsány-klán tartja fogságában a Városházát. Szentkirályi Alexandra viszont egy rátermett, dinamikus, a városért tenni akaró és korábban már bizonyított vezető, aki valóban dolgozni akar a fővárosért. Úgyhogy váltani kell, és erre azt gondolom, hogy Szentkirályi Alexandra a legalkalmasabb választás.

Karácsony Gergely betiltaná a tíz évnél idősebb autókat Budapesten. Ez lenne a megoldás?

Egészen elképesztő és felháborító az ötlet, ami ezen a hangfelvételen hallható. Karácsony egyik kulcsembere, Ámon Ada arról értekezik, hogy Budapestről ki kell tiltani a tíz évnél idősebb autókat. Nem tudom, hogy vették-e a fáradságot némi számolgatásnak, de ez közel 440 ezer autót, a fővárosi autók kétharmadát érintené. Számos szakmai szervezet elítélte már az elképzelést, így a Magyar Autóklub, a Magyar Autóimportőrök Egyesülete is.

Elemi felháborodást látunk, hiszen Karácsonyék mindezt az emberek megkérdezése nélkül akarják átnyomni. Ez az embereket lenéző, sokszor kifejezetten agresszív hozzáállás jellemző a baloldalra.

Emlékezzünk arra, amikor Gyurcsány Ferenc megmondta, hogy „el lehet innen menni, kérem szépen, itt lehet minket hagyni”. És persze mutatja azt a teljesen amatőr hozzáállást is, amit más helyeken is tapasztalunk a budapesti közlekedésben. Karácsony embere arról is beszél, hogy drágítani kell az autók használatát, szűkíteni kell a lehetőségeiket. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy tovább akarják folytatni az autósok üldözését Budapesten. Az egész javaslat úgy, ahogy van, felháborító. De ugyanilyen elszomorító, hogy bármiféle hatástanulmány, vagy akár csak alaposabb mérlegelés nélkül lezártak komoly forgalmat bonyolító sávokat a Nagykörúton vagy az Üllői úton, és kinevezték őket biciklisávokká. 

Hidvéghi Balázs, interjú, kampányfőnök, választás, béke, háború
Hidvéghi szerint változásra van szükség Budapesten. Fotó: Polyák Attila - Origo

Csak azért nem mondom, hogy az embernek a Virág elvtárs által kitalált magyar narancs ugrik be, mert itt azért sokkal komolyabb dologról van szó: ezek a sávok életveszélyesek a biciklisek számára. Senkinek sem jó tehát a mostani helyzet. Karácsonyék annyit értek el, hogy összeugrasztottak autósokat, bicikliseket és gyalogosokat. Ennek véget kell vetni!

Másrészt Karácsony Gergely láthatóan menekül és kerüli a sajtó kérdéseit. Ön szerint nem kínos ez? Mit mutat ez meg Karácsony felelősségvállalásáról?

Ez a karácsonyi politika lényege. Ahogy menekül a sajtó kérdései elől, ugyanúgy nem válaszol a hídpénzbotrányt, a városházi visszaéléseket érintő kérdésekre sem. Egyre több új információ derül ki, és már a hatóságok is nyomoznak, de még mindig semmit nem mondanak arról, hová tűnt másfél milliárd forint a Lánchíd felújításakor. Kinek és mire kellett másfél milliárd forint készpénzben? És leginkább hová tűnt? Bízom benne, hogy mielőbb kiderül az igazság, és felelősségre vonják az érintetteket.

Karácsony Gergely legutóbb olyan projektet adott el sajátjaként, amelynek koncepcióját még Szentkirályi Alexandra dolgozta ki főpolgármester-helyettesként. Miért fontos felhívni erre az emberek figyelmét?

Karácsony ilyen akcióit nem lehet szégyenérzet nélkül nézni. A ferencvárosi szakrendelő felújítását a főváros egyetlen fillérrel sem támogatta. A rendelőintézet az Egészséges Budapest program keretében valósult meg. Ezt még Szentkirályi Alexandra dolgozta ki főpolgármester-helyettesként. Mégis mit lehet ehhez hozzátenni? 

Karácsony Gergely semmit nem tud felmutatni egy közlekedési káoszon és egy szétlopott Városházán kívül. Hát elkezdett haknizni a kormány, valamint az előző városvezetés eredményeivel. Mégis mit lehet erre mondani? Pestiesen szólva: ultragáz.

Hidvéghi Balázs, interjú, kampányfőnök, választás, béke, háború
Hidvéghi úgy látja, hogy Európa rossz irányba tart. Fotó: Polyák Attila - Origo

Láthatóan Szentkirályi Alexandra már most is komolyan dolgozik Budapestért.

A Fidesz-KDNP jelöltje tárgyalt már Pintér Sándor belügyminiszterrel a közbiztonsági kérdésekről, a közös járőrözések visszaállításának lehetőségéről, amit drámaian csökkentett Karácsony Gergely. Tárgyalt Lázár Jánossal annak érdekében, hogy a vállalati dolgozók is olcsóbban juthassanak hozzá az országbérlethez. Már csak ebben a rövid kampányidőszakban is nyilvánvalóak az eredmények. 

Ha valakiben megvan a szándék és a tenni akarás, akkor az eredményeket fog elérni. Márpedig Alexandra olyan, akiben megvan ez az akarat, és a képesség is arra, hogy eredményesen tárgyaljon a kormánnyal a főváros és a budapestiek érdekében.

Karácsony Gergely a hírek szerint a saját sajtósának adott interjút, aki arra az időre RTL Klubos mikrofont ragadott a kezébe. Mit gondol erről?

Az egész ügy szürreális. Tökéletesen megmutatja, hogy hol tart ma a baloldali nyilvánosság. Nincs objektív tájékoztatás, valódi adatközlés. Csak színház. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Talán csak annyi, hogy most legalább lebuktak. A baloldalon láthatóan a csalástól sem riadnak vissza annak érdekében, hogy minden lehetséges módon támogassák Karácsony Gergelyt, illetve a mögötte álló Gyurcsány Ferencet. Ennek véget kell vetni, mert ez nem jó a fővárosnak! 

Nem kell fideszes szavazónak vagy Fidesz-szimpatizánsnak lenni ahhoz, hogy belássuk, minden fővárosinak érdeke, hogy egy rátermett vezetőjük legyen. Karácsony az elmúlt öt évben jószerivel csak bénázott, miközben a tönk szélére juttatta a fővárost. Budapest fejlődése nem pártpolitikai kérdés. 

Az természetes, hogy a fővárosban olyan szavazók is vannak, akik nem a Fideszt támogatják. De itt most arról van szó, hogy a fővárosnak mi a jó. A fővárosnak pedig az a jó, ha újra irányba áll és lendületesen fejlődik. Erre vitán felül Szentkirályi Alexandra a legalkalmasabb jelölt.

Hidvéghi Balázs, interjú, kampányfőnök, választás, béke, háború
Hidvéghi Balázs szerint óriási a tét: háború vagy béke. Fotó: Polyák Attila - Origo

Ön az elmúlt években európai uniós képviselőként dolgozott. Mit látott Brüsszelben, tapasztalt-e hasonlót ott, mint ami most a fővárosban történik?

Rendkívül érdekes időszak volt a hazám szolgálatában eltöltött idő Brüsszelben, és tapasztaltam hasonló tendenciákat. Az itthon látható Gyurcsány- vagy Karácsony-féle baloldali tempó és hozzáállás gyakorlatilag egy az egyben megvan kint is. Az uniós intézmények végletesen átpolitizáltak, és elcsúsztak egy radikális, erőszakos baloldali politika irányába. Ezt nevezhetjük nyugodtan újmarxistának is. A helyzet az, hogy mára ezek a baloldali, liberális erők váltak a szabadság legnagyobb ellenségeivé. Be akarják tiltani mindazokat, akik mást mondanak vagy mást gondolnak a világról, mint ők. Ennek kiváló példája volt a NatCon konferencia is. Erőszakkal akarták elhallgattatni a békepárti politikusokat.

Gyakorlatilag következményeknélküliség uralja az uniós intézményrendszert. Még a legégbekiáltóbb korrupciós ügyeknek sincs komoly következménye, jó példa erre Eva Kaili esete. A brüsszeli elit romlott, és ezt a romlott politikát ki kell söpörni, el kell takarítani, mert lerombolják az európai együttműködést és aláássák Európa jövőjét.

Az utóbbi időszakban a szuverenisták és globalisták harca határozza meg a politikai küzdelmet, erről írt tulajdonképpen G. Fodor Gábor is legújabb könyvében, az Orbán kontra Sorosban. Miért fontos, hogy ez a harc folytatódik, és hogyan illeszkedik ebbe a háború és béke kérdése?

Meglátásom szerint ez a harc nem folytatódik, hanem fokozódik. A háború és béke kérdése csak minden korábbinál élesebbé és veszélyesebbé tette. A globalista politika erőszakos, kirekesztő, szabadságellenes politika. Ez abban is megmutatkozik, hogy folyamatosan el akarják venni a nemzetállamok hatásköreit, és átadni egy senki által meg nem választott, nem elszámoltatható politikai bizottságnak. Olyan döntésekről beszélünk, amelyek húsba vágóak az európai emberek számára. Ez a baloldali elit valahogy mégsem akarja megkérdezni őket.

Hidvéghi Balázs, interjú, kampányfőnök, választás, béke, háború
Hidvéghi beszélt a Fico elleni merényletről is. Fotó: Polyák Attila - Origo

Tökéletes példa az, ahogy a migrációt próbálták kezelni. Vagy például az egyre vadabb LMBTQ-mánia, amit szintén egyre erőszakosabban akarnak lenyomni a tagállamok torkán. Felül akarják írni az alkotmányos berendezéseket, a nemzeti szabályokat, a nemzeti parlamenti döntéseket. De ugyanilyen a háború kérdése is. 

A jelenlegi brüsszeli elit háborúpárti. Gyakorlatilag a világháború szélére sodorták a kontinenst. Most pedig azt látjuk, hogy azokat, akik kitartanak a békepárti álláspont mellett, mindenáron bele akarják préselni a háborúba. 

Minden eszközzel igyekeznek elhallgattatni azokat, akik a békéről beszélnek, azokat, akik szerint mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Ha valaki elmondja a véleményét, akkor viszont durva támadások érik. Ez a harc itt zajlik a szemünk előtt, és nagyon észnél kell lenni.

A színfalak mögött mi zajlik? Ön mit tapasztalt uniós képviselőként?

Képmutatás jellemzi Brüsszelt, és jellemezte az elmúlt években is. Egészen mást mondanak a folyosói beszélgetésekben, a kávézóban, mint ahogy később az ülésteremben szavaznak. Mi, fideszesek, a folyosókon, suttogva, szakmányban kapjuk az elismerő szavakat. A nyilvánosság előtt azonban már senki nem mer kiállni mellettünk.

Mi az oka ennek?

Nyugat-Európában félnek a nyilvánosságtól. Pontosabban fogalmazva,

a legtöbb nyugat-európai országban a nyilvánosság annyira egyoldalúvá vált, hogy gyakorlatilag nincs már igazán szólásszabadság. Tehát, ha valaki békepárti, vagy a baloldali mainstreamtől eltérő véleményt fogalmaz meg, azt kicsinálják. 

Ezek a politikusok rettegnek, a politikai szabadságuk korlátozott, hiszen politikusként nem tudják a véleményüket megfelelően artikulálni. Annyira erős a véleménydiktatúra, hogy egyszerűen megfojtja a szólásszabadságot. Ezért sem mernek kiállni és felszólalni a béke, a józanság érdekében.

Hidvéghi Balázs, interjú, kampányfőnök, választás, béke, háború
Hidvéghi Balázs szerint mielőbb békére van szükség. Fotó: Polyák Attila - Origo

Európában már kötelező sorkatonai szolgálatról beszélnek, atomfegyverekről tárgyalnának Európa vezetői. Miért aggasztó ez, és hogyan függ össze a már említett véleményterrorral?

A szavaknak ereje van. A sorkatonaság is jó példa arra, hogy minél erőteljesebben folytatják az uszító háborús politikát, a dolog törvényszerűségéből adódóan egyfajta tehetetlenségi erő által valósággá kezd válni. Egyfajta önbeteljesítő jóslat ez. Egy katonai konfliktusban rendkívül óvatosan kell bánni a szavakkal és kijelentésekkel, nem mindegy, mi válik a közbeszéd részévé.

Két és fél évvel ezelőtt még el sem tudtuk volna képzelni, amikről ma szó van. És sajnos azt látom, hogy sok európai vezető nem fogja fel a helyzet súlyosságát. Atomfegyverekről meg világháborúról beszélni nagyon nem játék. Még nagyobb gond, hogy olyan döntéseket is hoznak, amelyek ezekhez visznek közelebb. 

Józanul kellene gondolkodni, ehelyett egyfajta háborús pszichózist látunk. Egy ilyen közegben nekünk, magyaroknak különösen okosan kell politizálni. Magyarország ma még a béke szigete. Mi azt akarjuk, hogy ez így is maradjon. A júniusi európai parlamenti választásnak ez a tétje.

Érezhetően óriási ereje van a nyilvánosságnak. Mennyire lehet manapság stratégiai gondolkodás mentén eredményes politikát folytatni úgy, hogy közben a már említett véleményterror és látszatpolitizálás, a sajtó nyomása mást vár el, és éppen a nyilvánosság miatt ebben rejlik az ereje?

Küzdeni kell, mert óriási az ellenszél. Ezt a gondolat és szó erejével lehet megtenni. Elképesztő módon alakult át a politikai szféra, a közbeszéd. Látva, hogy milyen gyorssá, milyen hangossá és milyen leegyszerűsítővé vált, nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy gondolkodjunk, megfontoltan és megfelelő színvonalon érveljünk. Miközben természetesen használnunk kell a legmodernebb kommunikációs eszközöket és csatornákat is.

Hidvéghi Balázs, interjú, kampányfőnök, választás, béke, háború
Hidvéghi Balázs szerint fontos, hogy Budapest jövője ne pártpolitikai kérdéseken múljon. Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindenkit sokkolt a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet. Ön szerint hogyan tekintünk ezután a biztonságra, mi változhat meg, és egyáltalán mit gondol arról, hogy fényes nappal, a nyílt utcán megtámadják az egyik békepárti vezetőt?

Sokkoló és lesújtó, ami történt. Mélyen együtt érzünk nemcsak Fico miniszterelnök úrral, hanem az aggódó családjával is. Mielőbbi és gyors felépülést kívánunk neki! Imádkozunk azért, hogy a szlovák miniszterelnök felgyógyuljon, és visszanyerje teljes erejét. 

Ő egyébként Orbán Viktor mellett szinte az utolsó békepárti politikusok egyike Európában, akire egy háborúpárti merénylő adta le a lövéseket. Ez az aljas merénylet példa arra, hogy meddig képes elmenni a szélsőségesség, milyenné vált a közhangulat mára Európában. 

Ez az eset felhívhatja az emberek figyelmét arra, milyen veszélynek vannak kitéve azok, akik a politika első vonalában küzdenek. Orbán Viktor is közéjük tartozik, és tudjuk róla, hogy nagyon szeret az emberek között lenni, nagyon szeretik őt az emberek. Védekezni kell, és mindent meg kell tenni azért, hogy nálunk még csak hasonló se történhessen meg. 

Miközben az európai vezetők katonák küldéséről meg atomfegyverekről beszélnek, nekünk meg kell őrizni Magyarországot a béke szigetének. 

Hidvéghi Balázs, interjú, kampányfőnök, választás, béke, háború
A kampányfőnök szerint az európai helyzet fokozódik. Fotó: Polyák Attila - Origo

A Századvég által készített Európa Projekt-kutatás arra az eredménye jutott, hogy az európai emberek békét akarnak. Mindezek tükrében még egyszer: mi az uniós választás tétje?

Ez az eredmény rávilágít arra a szakadékra, amely kialakult és drámai módon mélyült az elmúlt években az európai emberek és a politikai elit között. Szerintem evidens és logikus, a józan gondolkodásból következik, hogy az európaiak békét akarnak. Ez nem a mi háborúnk, és ne is keverjenek bele minket. Arra kellene koncentrálnia Európának, hogy békét teremtsen, és egy politikai-biztonsági megállapodást hozzon tető alá.

Az uniós választás tétje az, hogy sikerül-e egy olyan Európai Parlamentet és uniós elitet választani, amely végre az európai emberek érdekéből indul ki, nem pedig külső érdekeket és külső szándékokat erőltet rá az európaiakra. Ez a tét, éppen ezért mondjuk azt, hogy háború vagy béke. Nem mindegy, melyik utat választjuk!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK