Veszélyes bandát számoltak fel a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrök

Vágólapra másolva!
9 millió forint értékű drogot, 13 millió forintot, ékszereket és egy értékes autót is lefoglaltak a rendőrök egy összehangolt akció során, melynek keretében 11 embert kerítettek kézre dílerkedés, illetve kábítószer birtoklása miatt.
Vágólapra másolva!

A bűnszervezet feje 

egy 34 éves debreceni férfi volt, aki főleg speedet árult, de időnként más drogokkal is ellátta vásárlóit. Három ügyfele, egy 40 éves debreceni, egy szintén 40 éves derecskei, illetve egy 29 éves hajdúbagosi férfi rendszeresen vásárolt tőle drogot

nemcsak saját fogyasztásra, de továbbértékesítésre is.

A Hajdú-Bihar vármegyei rendőrök április 9-én öt helyen tartottak házkutatást a TEK kommandósaival közösen. 

A kutatások során közel 2 kiló amfetamint találtak, ami 9 millió forintot ér. Emellett több drogfogyasztáshoz, illetve azok árusításához szükséges kelléket is lefoglaltak, emellett 13 millió forint készpénzt, 1 milliónyi arany ékszert, és egy autót is lefoglaltak.

A négy díler mellett a rendőrök hét fogyasztót is elfogtak és kihallgattak. 

A bűnbanda vezetőjét, a 34 éves férfit, illetve a derecskei elosztóját a őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatásukat, két társuk egyelőre szabadlábon védekezhet.

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indult eljáérás - írja a Police.

Év elején elfogták egy decemberben tetten ért bűnszervezet hat tagját, márciusban pedig egy Spanyolországban is tevékenykedő drogszervezet tagjai ügyében fejezték be a nyomozást, egy franciaországi drograzzia során pedig 7000 embert kerítettek kézre.