Veszélyben a várandós nők - sokkoló, amit egy orvos állít - videó

Vágólapra másolva!
A méhlepényen keresztül a babába is juthatnak mikroszkopikus méretű műanyagok, sőt az anyatejből is kimutatták már, ami pedig azért is aggasztó, mert ezek allergiát okozhatnak a születendő gyereknél, de akár az édesanyánál is - írja a Tények.hu.
Vágólapra másolva!

A vészharangokat már kongatják a szakemberek, mivel kutatásról kutatásra bebizonyosodik, hogy a műanyagok komoly problémákat okozhatnak.

Zeke Helga klinikai genetikus várandóssága alatt, tanulmányokban találkozott először a mikroműanyagokkal. Mint orvost őt megdöbbentette a hatásuk.

A petpalackkal a legnagyobb probléma, a beoldódási jelenségek. A mikroműanyagok, bekerülnek kimutatottan mostmár a műanyag ételtárolók, petpalackok és mindenféle egyéb műanyag edényből a benne tárolt folyékony vagy szilárd élelmiszerekbe

- mesélte a Tények Plusz stábjának.

Azonban van még egy megdöbbentő adat: az üdítős PET palackok 9 százalékát hasznosítják csak újra. A maradék 91 százalék túlnyomó többsége viszont bekerül a természet körforgásába, az pedig katasztrófához vezet.

"A mikroműanyag az egy jelentős fizikai stresszt jelent magának a sejtnek. Ezen felül különböző anyagcsere folyamataiban a sejtnek nagyon jelentős károsodást úgynevezett oxidatív stresszt tud létrehozni, gyulladásos folyamatok jönnek létre"

- részletezte.

A gyulladás az immunrendszer összetett reakciója a káros ingerekre, kórokozókra, sérülésekre.

Ez a reakció segít megvédeni a szervezetet a baktériumoktól, vírusoktól. A gyulladás, ha meggyógyul felszívódik, viszont állandósulhat a betegség, ha nem tud kitisztulni a szervezetből a mikroszkopikus műanyag.

"A felületükön különböző mérgező károsanyagokat toxinokat antibiotikumokat tudnak megkötni. Amelyek így bekerülhetnek a sejtjeinkbe, amelynek a legvége egyfajta sejthalál"

- mondta Helga, aki kétgyermekes anyukaként, mindet elkövet, hogy amennyire lehet csökkentse - ahogyan ő nevezi - a műanyagnapok számát.

Elmegyünk a műanyag hűtőig, ahonnan előveszük a műanyagba csomagolt felvágottat. Leöblítjük egy műanyagos ásványvízzel és akkor megetetjük a gyerekeinket műanyagkanállal

- elmélkedett.

A műanyag kikerülhetetlennek tűnik a földön mivel összesen 8 milliárd tonna műanyagot gyártottak. Az ártalomcsökkentés a doktornő szerint csak akart kérdése.

"Ha van lehetőségünk rá akkor inkább fémdobozos üdítőitalt válasszunk vagy fémdobozba csomagoljunk élelmiszereket, vagy üvegbe vagy vigyünk magunkkal kulacsot hogyha lehetséges"

- hívta fel a figyelmet.

A doktornőnek, mint klinikai genetikusnak, a jövő anyukáinak is van jótanácsa.

Ez a várandósság alatt nem játék! A placentán a méhlepényen keresztül átjuthatnak a műanyagok a fejlődő magzati szervezetbe. Nem jó hogyha jelen vannak ott ezek az anyagok

- hangsúlyozta Helga.

A tudatos vásárlásnak, döntéseknek tehát óriási szerepe van, hogy elkerüljük életünkben a mikroműanyag-katasztrófát.

Címlapi képünk illusztráció!