Ügynök és besúgó volt Magyar Péter pártjának alelnöke

magyarpéter, MAGYAR Péter
Magyar Péter mögött összpontosulnak a háború- és migrációpárti haza és nemzetközi baloldal.
Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Újabb kínos információk derültek ki a június 9-i EP-választáson induló Magyar Péter kamupártjának egyik alapítójáról.
Vágólapra másolva!

A Tisztelet és Szabadság (Tisza) Pártról és annak alapítóiról szinte óráról órára derülnek ki egyre kínosabb ügyek, amelyek romba döntik Varga Judit volt férjének morális és politikai kinyilatkoztatásait - írta a Magyar Nemzet.

Az április hatodikai Kossuth téri tüntetésen még elmaradt a sokak által várt bejelentés arról, hogy melyik párt színeiben indul a június 9-i európai parlamenti választáson, de aznap a 24.hu kérdésére válaszolva Magyar Péter már megfogalmazta elképzeléseit: 

Kis pártot szerettem volna, akinek nincsen tevőleges, tényleges vagy egyébként vállalhatatlan múltja. És a benne lévő szereplők is a mi értékrendünkkel, (…) meg egyébként az értékrendje is a mienkhez hasonlít.

Magyar Péter egy úgynevezett kamupártba vásárolhatta be magát. 

A Tisza Pártot 2021-ben gründoló két férfi – Deák Boldizsár és Szabó Attila – kezdeti ígérgetése ellenére egyetlen képviselőjelöltet sem állított a 2022-es országgyűlési választásokon.

A Magyar Nemzet összefoglalta, kik alkotják a Tisza Párt vezetését, és milyen értékrend rajzolódik ki az alapítók múltbeli tevékenysége nyomán. 

Magyar Péter szövetségesei közül Deák Boldizsár ismert szereplő Egerben, rendkívül rossz híre van. A Tisza Párt alapítója vállalkozói múltját kétes ügyletek szegélyezték, a régióból származó információink szerint a férfi sokáig a kaszinóbizniszben utazott, és a legkiszolgáltatottabbakat kifosztó automata játékgépek 2012-es betiltása után orrolt meg a kormánypártokra.

A kétes kaszinóbizniszeknél is kínosabb lehet Magyar Péter számára az újdonsült pártja alelnökének rendszerváltás előtti, pártállami múltja.

Egerben és környékén közszájon forog, hogy Deák Boldizsár a Kádár-rezsimben az állambiztonsági szervek beépített ügynöke volt és jelentéseket is készített Sólyom fedőnéven. Információink szerint 1973 előtt egy bolti lopás után szervezte be Deákot a Belügyminisztérium, és jelentéseket készített többek között Hermann István egri vállalkozóról, aki 2010 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. 

Az Egriszin.hu portál egyik cikke alatt olvasható hozzászólásfolyamban többen is írnak arról, hogy Deák Boldizsár ügynök lehetett. 

Miért? Ez valakinek kétséges, hogy Deák Boldizsár alias Sólyom tartótisztje Habis úr volt anno a megyei kereskedelmi osztályon?

– fogalmazott az egyik kommentelő.

A Magyar Nemzet megkereste Deák Boldizsárt az ügy kapcsán, de még mielőtt bármilyen kérdést feltehetett volna a lap munkatársa, Deák Boldizsár annyit közölt, hogy nem nyilatkozik és bontotta a vonalat.