Több százezres órákat lopott el egy férfi Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Egy férfi Kecskeméten betörte egy órabolt kirakatát, majd onnan közel 20 db több százezres órát lopott el, rengeteg kárt okozva ezzel az üzletnek.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban beszámoltunk róla tavaly november 30-án hajnalban egy Kecskemét belvárosában lévő órabolt kirakatát fémszemetessel betörte egy férfi, 

majd 18 karórát lopott el, amiknek az értéke összesen 380 ezer forint.

Ezután a férfi elmenekült.

kuka, órabolt, Kecskemét
A kecskeméti rendőrök a férfit egy hét alatt azonosították, elfogták és őrizetbe vették
Fotó: Magyarország ügyészsége

A férfi a kirakat betörésével 400 ezer forintos kárt okozott az üzletnek

A tolvaj már korábban is lopott, így többszörös visszaesőként áll bíróság elé.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit kisebb értékű, dolog elleni erőszakkal vádolja, és javasolja, hogy a férfit börtönbüntetésre ítéljék.