Soros pénzére bejelentkezett Magyar Péter

Magyar Péter jogász, MagyarPéter,  2024.03.15., március 15., 2024. március 15.,
Fotó: Havran Zoltán/Mediaworks
Vágólapra másolva!
Magyar Péter bejelentkezett a Soros-dollárokra, hogy a jövőben is finanszírozni tudja a pártját. Az exférj is trükközne az adományokkal.
Vágólapra másolva!

"...szinte ne lehessen pártokat jogszerűen finanszírozni, ezeket mi be fogjuk tartani, nem fogunk elfogadni külföldről, meg céges finanszírozásokat a pártnál, az egyesületnél más szabályok vannak, oda várjuk majd a támogatást" - minderről az agresszív Magyar Péter beszélt Szauer Péter propagandalapjának, a HVG-nek. Ebből a rövid részletből egyértelműen kiderült, Magyar is várja a Soros-dollárokat a kampányába, mivel az egyesülete külföldről is elfogadja az úgynevezett adományokat.  

Magyar Péter mögött Soros emberei állnak

Magyar Péter alig több mint egy hónapja kezdődött politikai ámokfutását a kezdetektől fogva segítik a Soros-hálózat sajtótermékei és szereplői, mintegy új kelet-európai politikai hős képzetét próbálva kelteni – járt utána a Tűzfalcsoport. Mint írták, a magyar baloldali újságírók közreműködésével folytatott stratégia nem előzmények nélküli: célja, hogy a nemzetközi teret felhasználva valamiféle hitelességi látszatot, mesterségesen létrehozott legitimációt biztosítsanak az érdemi politika nélküli magyar ellenzék mantráinak és aktuális csodatevőjének. A most a nemzetközi baloldali médiában megjelentetett Magyar Péterre vonatkozó cikkek meghatározó részére igaz, hogy azokat jelentős többségében magyar baloldali újságírók készítik el vagy állnak mögötte. Nincs új a nap alatt, hiszen a Soros-birodalom szócsövei Márki-Zay Péter esetében is ugyanezt a stratégiát folytatták – vonta le a következtetést a Tűzfalcsoport.