Republikánus nagyágyú érkezik a CPAC Hungary rendezvényre

keithself
Keith Self
Vágólapra másolva!
Keith Self texasi republikánus képviselő is részt vesz az április 25-én és 26-án megrendezésre kerülő CPAC Hungary rendezvényen. Az egykori elit katona elkötelezetten harcol az Egyesült Államokat sújtó migrációs válság ellen, amely Joe Biden demokrata elnök politikájának eredménye. A Magyar Nemzet emlékeztet rá, hogy a republikánus képviselők határozottan elleneztek minden további pénz- és fegyveradományt Ukrajnának és Izraelnek, amíg Joe Biden elnök nem tesz érdemi lépéseket a migrációs krízis megoldása érdekében.
Vágólapra másolva!

Biden hivatalba lépése óta több mint 8,7 millió illegális bevándorló lépte át a határt

A Magyar Nemzet összefoglalójában arról ír, hogy egyre nagyobb káoszt okoz az Egyesült Államokban, hogy a déli határvidéken megállíthatatlanul özönlenek az országba az illegális bevándorlók. 

Joe Biden amerikai elnök és demokrata kormányzata tudatosan duzzaszthatja fel az ország népességét, hogy ezzel is szavazatok millióit szerezze meg.

Hivatalba lépése óta a belbiztonsági minisztérium Afganisztánt, Burmát, Kamerunt, Etiópiát, Ukrajnát és Venezuelát is felvette azon országok listájára, amelyek polgárai jogosultak ideiglenes védelemre az Egyesült Államokban. Ez a státusz azt jelenti, hogy az illető – függetlenül attól, hogy jogszerűen érkezett-e – nem csupán maradhat Amerikában, de munkavállalási engedélyre is jogosult, valamint nem lehet kitoloncolni. Az intézkedések révén 1,2 millió fölé emelkedett az ideiglenes védelemre jogosultak száma. Ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jelenleg több mint 51 millió „külföldi születésű” lakos él az Egyesült Államokban, ami rekordot jelent az amerikai történelemben.

Biden hivatalba lépése óta több mint 8,7 millió illegális bevándorló lépte át a határt. Naponta átlagosan több mint 5000 illegális bevándorlót engednek ki az Egyesült Államokba. Az első száz nap során Biden elnök leállította a határfal építését, és véget vetett Donald Trump volt elnök „Maradj Mexikóban” politikájának.

Ezt az elképesztő áradatot próbálják megállítani a republikánusok, köztük kiemelkedő munkát végez Keith Self texasi kongresszusi képviselő. 

Nemzetünk déli határa zűrzavaros. Alkotmányunk egyértelmű, hogy szövetségi kormányunk kötelessége, hogy minden egyes államot megvédjen az inváziótól. A meglévő törvények betartatása és a fizikai akadályok kiterjesztése olyan alapvető lépések, amelyeket meg kell tennünk a határválság megszüntetése érdekében. A határok biztosítása nemcsak polgárainkat és közösségeinket védi, hanem jelzi az amerikai álmot keresőknek, hogy ezt legálisan tegyék. Egy olyan veszélyes utazás megtétele, amely férfiakat, nőket és gyermekeket veszélybe sodor, nem könyörületes és nem is humánus

– vélekedik Keith Self, aki a hivatalos weboldalán is ezt az üzenetet terjeszti. A képviselő korábban több televíziós interjúban is arról beszélt, hogy ami a déli határon történik, az már nem krízis, hanem valóságos cunami.

Ez nem pénz kérdése, a Biden-adminisztráció egyszerűen csak visszautasítja, hogy betartsa és betartassa a törvényeket

– fogalmazott egy korábbi interjúban a képviselő.

Keith Self vezeti a harcot például abban az ügyben, hogy a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) véget vessen a mostani gyakorlatának, miszerint illegális migránsokat szállásol el a repülőtéri létesítményekben.

Amerika legsúlyosabb terrortámadása egy repülőtéren kezdődött – ezért lelkiismeretlen, hogy az FAA engedélyezi, hogy az amerikai repülőtereken át nem vizsgált illegális bevándorlók és potenciális terroristák kapjanak szállást

– jelentette ki korábban a texasi képviselő.

A háború pártján állnak a demokraták

Joe Biden és a demokraták folyamatosan azon dolgoznak, hogy a világ minden táján fokozzák a geopolitikai feszültségeket. Az orosz–ukrán háborút tovább táplálva például megszállottan öntenék a pénzt és a fegyvereket Ukrajnába, nem törődve azzal, hogy egy harmadik világháborút kockáztatnak ezzel. A republikánus képviselők határozottan elleneztek minden további pénz- és fegyveradományt Ukrajnának és Izraelnek, amíg Joe Biden elnök nem tesz érdemi lépéseket a migrációs krízis megoldása érdekében.

A külügyi bizottság tagjaként Keith Self egy televíziós interjúban kiemelte, hogy az egész párbeszéd 

mindig is Ukrajna finanszírozásáról szólt. A demokraták eladnák a nagymamájukat is az ukrajnai finanszírozásért cserébe.

Hozzátette, hogy mivel a Biden-adminisztráció nem teszi a dolgát és a nyitott határok politikáját erőlteti az egész országra, Texasnak önállóan kell cselekednie a határkérdésben.

Budapestre utazik az elismert katona

A portál szerint éppen a hazája határainak védelmére törekvő közéleti személyekre van szükség világszerte a migrációs válságok idején, többek között ez is az oka annak, hogy Keith Self a közeljövőben Budapestre utazik, hiszen az április 25-én és 26-án megrendezésre kerülő CPAC Hungary idei meghívottjai között szerepel. Az Alapjogokért Központ a fenti értékek miatt gondolt a texasi képviselőre a szervezés során.

Keith Self texasi republikánus képviselő is az idei CPAC Hungary meghívottjai közé tartozik (Forrás: Alapjogokért Központ)

Az egykori elitkatona részvételét Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója jelentette be néhány napja egy videóban, amelyet a közösségi oldalán is megosztott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK