Rendszeresen megerőszakolta a saját gyerekét, ezért szökött meg otthonról a 16 éves lány

Vágólapra másolva!
Megelégelte az éveken át tartó szexuális bántalmazást egy Hajdú-Bihar vármegyei 16 éves lány, aki április 3-án úgy döntött, nem megy többé haza. A fiatal a rendőröknek mindent bevallott szörnyeteg apjáról.
Vágólapra másolva!

Az elszökött diáklányt a szülei próbálták elérni, keresni, de mivel nem találták, ezért bejelentették az eltűnését a rendőrségen, majd a hatóságok a körözését rendeltek el és keresni kezdték. Nem sokkal később a szülők már azt jelezték, hogy lányukat Debrecenben megtalálták. Az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően a nyomozók meghallgatták a fiatalt, aki elmondta, hogy azért nem ment haza, mert apja évek óta szexuálisan zaklatja. A lány által elmondottakat a pszichológus szakértő véleménye is alátámasztotta - számolt be a Police.hu.

Szexuális visszaélés
Képünk illusztráció.
Fotó: STR/AF/GETTY Images

A Hajdú-Bihar vármegyei rendőrök ezt követően kihallgatták az apát, majd őrizetbe vették a 42 éves férfit és kezdeményezték a letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.