Megkötözték, majd vízbe akarták dobni ismerősüket Kunpeszéren

rendőrség
A kép illusztráció.
Fotó: Pixabay
Vágólapra másolva!
Három kunpeszéri férfi együtt ivott egyik ismerősükkel tavaly nyáron, majd férfiak ütni kezdték barátjukat, akit aztán megkötöztek és megfenyegették, hogy vízbe dobják. A három férfi el akarta titkolni a tettüket, sőt még egy videót is készítettek ismerősükről, amiben az elmondja, hogy nem bántották. Az ismerősüket ezután magára hagyták egy sötét helyen, ahonnan csak hosszú órák után talált haza.
Vágólapra másolva!

Tavaly július 19-én, három kunpeszéri férfi együtt italozott ismerősükkel. Ezután autóba ültek és egy kunpeszéri földes útra hajtottak, ahol a sofőr a mellette ülő ismerősét ütni kezdte, ezért az megpróbált kiszállni a kocsiból, de támadója szólt a hátsó ülésen lévő két másik férfinak, hogy fogják le ismerősüket. Ezután a sofőr egy hídnál állt meg, ahol kirángatta a kocsiból az ismerősét, majd mindhárman lefogták ismerősüket és megverték. 

A kezeit és lábait összekötözték, ezután pedig megfenyegették, hogy vízbe dobják.

A férfiak azért, hogy ne bukjanak le egy videót készítettek ismerősükről, aki elmondja nem bántották, csak egy esés miatt lettek sérülései. 

rendőrség
A kép illusztráció.
Fotó: Pixabay

Ezután a három férfi elmenekült a helyszínről, ismerősüket pedig magára hagyták.

A férfi miután magához tért hosszú órákon át próbált haza jutni, ugyanis egy sötét rejtett helyen verték össze. Amikor hazaért a szomszédból hívta a rendőrséget és a mentőket.

A kórházban kiderült, hogy a férfinek eltört az arccsontja. Ezután a nyomozók hajtóvadászatot indítottak a támadók ellen, akiket személyi szabadság megsértésével és súlyos testi sértéssel gyanúsítanak. Egy 29, 33 és 58 éves férfit fogtak el. Az egyiket az otthonában, a másik kettőt pedig az utcán kapták el. Kihallgatásuk után őrizetbe vették a három támadót és kezdeményezték a letartóztatásukat.