Már lehet jelentkezni a honvédelmi táborokba

honvédelmitábor
Álcázás, tereptan, közelharc, túlélési technikák, életmentési alapok - értékes tudást szereznek a Honvédelmi Táborokban résztvevők.
Fotó: Facebook
Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség idén nyolcadik alkalommal szervezi meg nyári iskolai szünetben a 12-18 éves korosztálynak szóló Honvédelmi táborokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Jelentkezni április 2-től lehet a Honvédelmi Táborok hivatalos honlapján, a https://honvedelmitabor.hu oldalon. A közleményben azt írták, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint már javában zajlanak a nyári honvédelmi táborok előkészületei, amelyek a szokásoknak megfelelően biztonságos körülmények között adnak bepillantást a fiataloknak a katonák életébe. A tárcavezető elmondta: 

2024 nyarán júniustól augusztusig 121 turnusban 4500 gyermek táborozhat.

A honvédelmi táborokban a diákok 25 féle különböző honvédelmi témájú tematikából választhatnak az ország mintegy 47 különböző helyszínén. A honvédelmi miniszter a közleményben kiemelte: újdonság a tematikák között a drón-, életmód-, kibervédelmi, ejtőernyős és Ludovika-pályaorientációs tábor.

A programokat - kifejezetten a korcsoportokra szabva - tapasztalt katonák vezetik le; a táborlakók a többi között megtanulhatják az álcázás technikáját, megismerkednek a tereptannal, tanulnak közelharcot és elsajátíthatnak túlélési technikákat, illetve az életmentés alapjait is. Olyan értékes tudást szerezhetnek, amelyet később az élet bármely területén hasznosítani tudnak - tette hozzá a tárcavezető a közlemény szerint.