Közel három éve nem fizet tartásdíjat egy dorogi nő a gyerekei gyámjának

Vágólapra másolva!
Egy dorogi nő három gyereke gyámság alá került, majd a bíróság arra kötelezte az anyát, hogy fizessen tartás díjat a gyerekei gyámjának, amit a nő néhány évig rendszeresen ki is fizetett, azonban közel három éve nem küldött pénzt a gyámnak, emiatt több milliós tartozást halmozott fel, ráadásul a bíróság elé kellett állnia.
Vágólapra másolva!

2019-ben a bíróság egy dorogi anyától elvette három gyerekét, azonban a tartás díjat a gyereki gyámjának minden hónap 10. napjáig el kellett küldeni. 

Ez havi 45 ezer forintot jelent.

 

pénz, forint
A kép illusztráció.
Fotó: Pixabay

A nő egy darabig hiánytalanul fizette az összeget, majd egyszer csak 2021 április 8-án már nem küldött több pénzt a családnak, 

amivel 1.376.452 forintos tartozást halmozott fel.

Az ügyészség a nő ellen tartás elmulasztása miatt emelt vádat, majd a bíróság az anyát közmunkára ítélte.

Angliában egy szerencsejáték függő anya rengeteg pénzt lopott gyereke sportklubjától. Egy nő nem tudja fizetni gyereke kezeléseit, mert 20 éve nem kap munkát a kinézete miatt. Egy pár az erdőbe menekült a gyámügy elől, hogy azok ne vegyék el tőlük a gyereküket. Egy brit anya börtönbe kerülhet, mert nyaralni vitte a gyerekeit.