Kigyulladt egy székesfehérvári panel szombat reggel, pizsamában menekültek az emberek

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki egy társasházban Székesfehérváron szombat reggel, több emeletről is kimenekítették a lakókat.
Vágólapra másolva!

Tűz ütött ki egy tízemeletes társasházban Székesfehérváron, az Ősz utcában szombat reggel. A tűz a hatodik emelet egyik lakásában gyulladt ki, az ablakon füst gomolygott ki - írja az Országos Katasztófavédelmi Igazgatóság honlapja.

A tűzoltók már eloltották a tüzet, akik létrával és lépcsőn jutottak be a lakásba.

A lakókat a felső emeletről kimenekítették, 34 embert a lépcsőházon keresztül az utcára, 4 embert pedig a tetőre.

A legfrissebb információk szerint senki nem sérült meg. Az épület - a tűzben érintett lakás is - lakható maradt, a lakók már visszatérhettek otthonaikba.

Március 16-án Kőszegen volt halálos lakástűz, míg februárban Cigándon és Monokon is holttestet a tűzoltók egy kiégett lakásban.

Címlapi képünk illusztráció!